Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-26 / 48. szám
I’olngtmegryei ECSlgryels ZLapja. a jóbarátok ölelö karjai, a színészek csengő düéttjei az operettek fülbemászó áriái, mit nekem a tél, tavasz, nyár, ősz változatai s örömei, eh, az mind semmi ahhoz a gyönyörű képhez, annak a le nem irható szépségű szemeihez képest! Azokért a szép szemekért talán még ezt a tárcát is tovább folytatnám! . . . — él. MULATSÁGOK. Tolna november hó. A tolnai csónakázó egylet folyó év november hó 21-én rendkívüli kellemes meglepetésben részesítette közönségünket. Műkedvelői előadást rendezett fényes sikerrel. Az előadás az eddig előadottak közül a legsikerültebbek közé sorolható; rendkívüli figyelemmel volt összetanulva — pompás összjáték, könnyűség jellemezte az előadást. A hálás közönség gyakran egyes kiváló jeleneteket zajos tapssal fogadta és nyílt színen megéljenezte a szereplőket, kik mindannyian művésziesen játszottak. Jóval a kitűzött idő előtt jelent meg a közönség, s teljesen megtöltötte a termet. Pont nyolcz órakor kezdődött az előadás. »Hol a férj?« Vígjáték 1 felvonásban. Irta: Potier. Fordította Csiky Gergely. Végtelen nevetséges, amint Dubourg nyugalmazott tengerész kapitány, ki gyűlöli a házasságot, megkéri unokaöcscse — kit nötelennek gondol — nejének kezét. L fe n- g y e 1 E e r e n e z ur, ki a kapitány szerepét játszotta, remekül adta a mogorva kapitányt, kit Ernesztine, Matejka Vilma k. a. hóditott meg, kitűnő játékával. Janosits Károly úr, mint Pál, Roboz János úr pedig mint Káz- mér, diadalra juttatták jó és alaposan áttanulmányozott játékukkal az egész színdarabot. A közönség a játék végével is többször hívta a színre a szives közreműködőket. Utána következett a »Végrehajtó« vígjáték 1 felvonásban Ábrányi Emiltől. A rendezőség az egy felvonást két részre osztotta s csinált belőle két felvonásos darabot. Azt mondhatnók, hogy minden egyes szereplő jól töltötte be szerepét, mindegyik remekül játszott, még el nem mulasztható ez alkalommal különösen kiemelni a két legkiválóbb játékost: S m e r a 1 Ilona k. a. és Dr. Varga Pál ur, kik, mint főszereplők, özv. Majomé és Fehér- váry N. ügyvéd szerepében a legfinomabb árnyalatban, művésziesen játszottak. Dobrovits Sándorné úrnő, mint Biri kellemes játékával, Matejka Vilma k. a., mint Náni, szokott alaposságával, Dobrovits Sándor ur, mint Lajos hűen, Lengyel Ferencz ur, mint Csábi Gáspár eredetien s Matejka Károly ur, mint Koppants sikerültén és eredményesen segítettek a főszereplőknek, hogy közösen, ügyes játékkal élvezetes estét nyújtsanak a közönségnek. A előadást táncz követte. A tánczkedv azonban szokás ellenére nem volt, nagyon lanyhán ment. (Az a nagy fekete hivatalos volt? Ki volt a gardedámja?). Az estélyen jelen voltak asszonyok : Fischer Jánosné, Dobrovits Sándorné, Schelly Józsefné, Bacsó Jánosné (Bogyiszló), Bock Matild, Skertics Irma, Eliatschek Edéné br., Roz- mayer Ferenczné stb: úrnők. Leányok: Br. Villány Bella, Weininger Gizella (Szekszárd), Grosch Etelka (Tabód), Riemer Matild (Baja), Garay nővérek, Matejka nővérek, Steindl Emi, Wittinger Mariska, Smeral Ilona, Stepnicka Miczi, Hermann Mariska kisasszonyok. Trombitás. Beteg a te költőd, a te dalnokod. . . Kedvetlenül, busán panaszkodol egyre Fájó fogaidra, sajogó fejedre, Kínáidtól, mondod. elkerül az álom . . . Hát én mit beszéljék, gyönyörű virágom? Hisz én is oly megtört, olyan bus vagyok . . . Beteg a te költőd, a te dalnokod. Szenved a te tested, énnekem a lelkem, Boldogságot űztem, meg sehol sem leltem, A te szerelmedben megtaláltam végre És hálával mégsem nézhetek az égre . . . Oh mert boldogságot csak félig adott . . . Beteg a te költőd, a te dalnokod. Nagy a betegsége, neve annak élet, . S a gondolat: sohsem egyesülni véled . , . Gyászos erőszakkal elölni a vágyat, Tudva azt, hogy a szív gyógyirt nem találhat, Mindöröhre űzni egy szép csillagot . . . Betey a te költőd a te dalnokod. Oh mert mit ér nékem a te nagy sserélmed, Hogyha reményemet dtemdui kéllett, S fájó lemondással be kélle azt látnom, Hogy az enyim nem lész ezen a világon; Mert a sors veszélye már másnak adott. . . Beteg a te költőd, a te dalnokod. Reményem’ veszítve bolygóm át az éltet, Nélküled örökre sohasem tevéled, Fut előttem képed, én bolygók utána, Soha d nem érve, enyhd nem találva . . . S mig mást boldogítasz, én csak sirhatok . . . Beteg a te költőd, a te dalnokod! Zoltán Vilmos. APRÓSÁGOK Nincs az a toilette darab, mely jobban diszitené a nőt, mint a — szemérem. * A nők inkább megbocsájtanak egymásnak egy hibát, mint egy — sikert. * A nő szerelmét rendesen egy — uj szerelem öli meg. * A távoliét csak akkor öli meg a szerelmet, ha már az elutazásnál is' beteg volt. A közöny a szív restsége. * Vannak asszonyok, kik jobban féltik hirnevüket, mint az erényüket. * Furcsán vannak a nők a szerelemmel! A leányok azért szeretnek, mert még nem ismerik a szerelmet; az asszonyok meg azért, mert már nagyon jól ismerik. * Négy flegma kell hozzá, hogy valakit a hőmérő 40 fokának a látása is hidegen hagy. * Két vagy több ember soha sincs egy gondolaton, legfeljebb kártyázás közben, mert akkor mindegyiknek ugyanegy dolgon jár az esze, azon t. i. hogy nyerjen. * A nők szerelme olyan, mint a nyári nap: jókor kel, későn nyugszik le. * »A tiltott gyümölcs édes,« szokták mondani. S lám : a citrom még akkor se volna édes, ha megevése halálbüntetés terhe alatt volna is megtiltva. * Jó feleség, jó kályha ;és jó lámpa: a családi boldogság három nélkülözhetetlen alapföltétele. * Az első szerelem platói legtöbb esetben, a második már ritkán, a harmadik — soha. HfeCSARNOK. Árnyoldalak. — Elbeszélés. — Irta: Göttinger Ilona. (Folytatás,) Szomorúan szólt a falu kis harangja midőn a nehéz göröngyök tompa kopogással húllottak Lili koporsójára, és csakhamar egy kis kereszttel ékített hant alakúit felette melyre az őszi szél bús fohászai hordának hervadt leveleket. A résztvevők is elsiettek a temetőből, majd én is zokogva hagyám el a kedves dombot mely mellett a szegény Aczél összeroskadt alakja feküdt. A sirkert bejáratától kétszer is vissza térve híltam a jó állatot, de az fejét a sirhantról emelve szomorúan csodálkozó tekintettel forditá felém okos szemeit melyekből én következő gondolatokat i véltem kiolvasni: Ilyenek vagytok ti emberek. Felmagasztalt érzelmeitekkel csak a sírig kiséritek egymást, és kit tegnap még ölelve, csókjaitokkal halmoztatok nla türelmesen ássátok el mélyen a föld alá. Azután törülve úgyis gyorsan száradó könnyeiteket, vissza tértek a világba, melynek zajában mindég bizton találtok szórakozást, és igen sokszor feledést. Ebben mi kutyák magasan állunk felettetek. Bennünket bár nem köt eskü nem a fogadás, és istenilett gazdánktól viszontszeretetül egy jó szó, egy darab kenyér is sok nekünk, de hűségünk — mely szivünkbe van vésve — örök, és ezért kutyakötelességünknek tekintjük hogy vesztett gazdánk után szivünk repedjen. (Az éjjel a várromok közül jövő fájdalmas hangok utoljára zavarták fel a falu. népét álmaiból; másnap reggel Aczért dögölve találták a temető árkában.) Vissza érkezve a temetésről azonnal hozzá kezdtem kev.és podgyászom rendezéséhez, és épen azon gondolkoztam, miként pakoljam el Lili — frissen festett —■ arczképet midőn a kerti utón sietve közeledő léptek neszét hallva, elhagyóm a szobát, és a romok előtt fogadtam az érkezőt kinek jötte kevésbé lepett meg kinézésénél. Latényi a kevés hónapok alatt nagyon megváltozott és ha akkori lelki állapotom gondolkozni engedett volna — talán én is szépnek találtam volna öt. Bágyadt kinézését vesztve a napbarnított szin egész férfias kinézést kölcsönzött neki, és az arczán némelykor végigfutó görcsös vonagláson kívül mi sem igazolta a levelében említett betegségét. Ön itt, mondá engem felismerve — legyen meggyőződve hogy kedvesebb résztvevőt nem kívánhatok életem legboldogabb perczeiben. Látva, hogy felém nyújtott kezét érintetlenül hagyom mosolyogva jegyzé meg: Oh most már megérdemli ez a kéz, kis kezének szorítását mert — keménységéről láthatja, hogy megtanult dolgozni. Vagy csakugyan nem ákar kiesni szerepéből a kedves mentor! Ne tetesse magát, minden fáradsága kárba vesz, mióta lelkét hideg álarcza alatt felismertem azóta őszintén kívánom, hogy az ég — álbarátok helyett, mind csak ilyen nemes szivü ellenségeket teremtsen. — Ne dicsérje a napot Latényi mert még le nem nyugodott! mondám hidegen, még ő felém hajóivá susogva kérdé: — Megérkezett, kezeihez kapta Liliké levelemet? — Igen. — Ah! És mit szólt az édes angyal soraimat olvasva, megbocsátott nekem ? — Semmit, mert sorait nem is olvasá. Hanem kívánságának megfelelve közlöm önnek végóhaját —mely Jenője boldogságát képezé. Minthogy pedig soha sem kételkedett szivében — régen megbocsátott önnek. — Kezeihez kapta, és még sem olvasta levelemet — ez — többi szavaival együtt érthetetlen előttem; valamint az is, hogy Lili — ha megbocsátott miért nem repül előmbe karjaim közé. Merre Van kis angyalom, hol találom föl öt ? —? Szótlanúl mutattam a temetőre mely felé éppen akkor húzódott felettünk egy varjucsoport idegrázó »kár-kár kiáltást hallatva. — Latényi tekintetével a nevezett irányt követve, kréta fehérré változott. — Lilikém a temetőben .........mit kereshet ö ott ?. — A nyugalmat, felelém szomorúan. — Ez a tréfa túlmegy a határon — rebegé akadozva és most már ideje lesz közölni vélem, hogy Lilivel mi történt. — Lili meghalt válaszolóm igaz részlvétet érezve a szerencsétlen ember iránt, ki ezen szavaim után, örült fájdalommal felzokogva szivet- repesztö hangon kiáltó : Oh ez nem lehet igaz, ennyire az égnem sújthat engemetímajd dúlt arczát kezeibe rejtve szédülten rogyott össze ugyan azon a helyen hol egykor örök szerelmének hűséget esküvé, és a hol rövid huszonnégy órával előbb Liliké sóhajtó haldokolva nevét.
