Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-15 / 42. szám

Szoksz át r & T7" l d é 3r ©, és kinek kell az elsikkasztott összeget megtérí­teni« ? — A hitközségi tagok kétféle véleménynek adtak kifejezést. Az egyik része azt óhajtotta, hogy miután a felszólítás nenvcsák Hanny Gábor elnöknek szól, hanem egyúttal az egész tanács­nak is, azért ez adja meg az elnök helyett a feltett kérdésekre a választ, a másik rész hatá­rozottan a mellett érvelt, miszerint a névtelen czikkre nem kell válaszolni. E tárgyban végül az határoztatott, hogy bevárják a számadások elkészítését és a számvizsgálók jelentését; mert csak ezek megtörténte után lesz a tanács abban a helyzetben, hogy kimerítő válaszban számol­hat be a nyilvánosság terén. Az elnök bemutatta a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter által jóváhagyott hitk. önkor­mányzati alapszabályokat, melyek 500 példány­ban lesznek kinyomatva. A jövő évi költségvetés elkészítése és az uj adókulcs összeállítása elhalasztatott addigra, mig a számadások átvizsgálásáról beérkezik a jelentés. A lelkész, kántor és két tanító szeptember havi fizetéseik fedezésére 700 frt kölcsön sza- vasztatott meg. Kilencz r. kath. tanító kérvényt intézett a hitközségi tanácshoz, melyben a 27 hold földjük után bírságpénz czimén a hitközségi pénztárba befolyt 800 írtnak kiulalványozását kérik, ahnál is inkább, mert a megyés püspök a hitközségi tanács határozatát megsemmisítve, a földeknek természetbeni kiadását, rendelte el. Hosszabb vita után az lett a határozat, hogy a tanítók kérése teljesittetik ugyan de előbb a fennevezett összeg­ből levonatnak azon kiadások, melyeket eddig a hitközség a földek után fizetett. Újvárosi. T A N Ü G^Y. _______ To lna-Kéty ág. hitv. ev. hitközségben meg­üresedett segédtanítói állásra a hitközség elnöke : Hammel Alajos ev. lelkész, pályázatot hirdet. Évi fizetés 250 frt. egy bútorozott szoba, és egy öl ke­mény fa. Tannyelv német, de a magyarnyelvnek tudása okvetlenül szükséges. A kérvényeket elfo­gadja az elnökség október hó 31-ig. Adományok. A magyarországi orsz. tanítók árvaháza javára Baumann János lengyeli tanító 1 frtot, Sághy Ferencz kis-vejkei tanító 1 frt adományoztak. A kisdedóvásról szóló törvény végrehajtása czéljából a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisz­ter felhívta az ország összes közigazgatási bizottsá­gait, hogy utasítsa a községi elöljáróságokat, hogy a kisdedovodákba vagy gyermek-menházakba járásra kötelezett 3—6 éves gyermekeket házról házra járva és az egyházi anyakönyvek segélyével azonnal pon­tosan írják össze és az összeírás alkalmával minden gyermekre nézve igyekezzenek meggyőződést sze­rezni arról, vájjon a gyermek otthon vagy bárhol állandóan kellő gondozásban vagy felügyeletben részesül-e ? Kimondja továbbá a miniszter, hogy óvodakötelesnek tekintendő minden gyermek, ki f. évi szeptember hó i-ig élete 3-ik, 4-ik és 5-ik évét betöltötte. Ez.ekről az összeírás alapján két példányban kimutatás készítendő, melynek egyik példányát az elöljáróság f. évi november hó vé­géig a közigazgatási bizottsághoz köteles felterjesz­teni, melyből az utóbbi tartozik megállapítani, hogy minden községben hány óvodaköteles gyermek van s ezek közül hány nem részesül otthon vagy bárhol állandóan kellő gondozásban és felügyeletben a kik számára ily intézetek felállításáról gondos­kodni kell. C S A R NŐK. Árnyoldalak. — Elbeszélés. — Irta: Göttinger Ilona. (Folytatás,) Kevéssel távozásod után, nagynéném és leá­nyával csaknem egyidöben — állítólag ügyeinek elintézése végett Jenő is elutazott birtokáról. El­hagyatva, egyetlen vigaszom és boldogságomat leveleiben találtam fel, melyek tele forró szerel­mének nyilatkozataival eleinte naponta, később már ritkábban érkezve, két hónap óta végleg elmaradtak, és most minden könyörgésem haszta­lan — esdö leveleimre feleletet nem kapok. Ha elviselhetetlen volt helyzetem, úgy a kétségbeesésig növelte izgatottságomat egy lap mely a napokban Ira és Jenő eljegyzését közölte. Gondolhatod, hogy én ezt nem hihetem el, mert ennek hitelt adva — egyetlenem szerelmében kellene kételkednem — arra pedig képes nem leszek soha. Nem nem, mert alapuljon bár a hír igaz­ságon, és legyek tőle örökre elhagyatva — meg fog ölni a fájdalom, de a sírba is magammal viszem a biztos tudatot hogy Jenő szive utolsó dobbanatáig enyém marad ! — Légy nyugodt Lili, mondám aggódan nézve a szegény leánykát kinek halovány arczán vészt- jósoló lázas foltok mutatkoztak. — Nyugodt?......... Ha te azt kívánhatod akkor nem ismered a szerelmet — nem, a szen­vedést. Hát nem látod, hogy a bizonytalanság megöl! vagy azt hiszed, ez a szegény szív képes tovább kiállani e gyötrő kínokat' ? . .; Ismernem kell a valót, és legyen az bár Sötét kegyetlen — lelkem jelen tűrhetetlen állapotánál mégis jobban elfogom viselni. Jöjj velem, azonnal keressük fel öt. — Tudod mostani hollétét ? — Irától, ki pár héttel ezelőtt tudatta vé­lem, hogy Jenő ki mindég társaságukban van, most már lakását is közelükbe, tehát szintén a Hungária szállodába tette át. I— Ah tehát igy áll a dolog, 'sóhaj tám lever­tem — No te kicsikém csak maradj szépen meleg szobámban; majd én magam keresem fel Laté- nyit, és ha szivében annak az általad felfedezett nemes érzésnek csak egy szikrája létezik, akkor kevés idő múlva itt látod öt lábaid előtt. — Hölgyek látogatását mindenkor a leg­nagyobb örömmel fogadom, rnondá a báró ki midőn inassa bejelentett épen toalettjét végezve kifogás­talan elegancziával jött elém, 'főleg tévé hozzá udvarias mosolylyal, ha a látogató szép ellen­felünk — á szigorú Mentor — ki béke angyal­ként közeledve maga nyújtja át az olajfa ágat. — Hogy jövetelem dem üres beszédek ki­cserélésének czéljából történik azt a báró — úgy hiszem — igen jól sejti, válaszolám leülve és az előttem álló karszékre mutatva melyben Latényi azonnal helyet is foglalt. — Hanem, kérdé felém hajolva. — Egyszerűen ismerni óhí$om az okot mely önt menyasszonya leveleire^ át felelettől vissza­tartja. . — Menyasszonyom leveleire felelettel nem tartozom, és véle levelezésre nincs is szükségem, azon egyszerű okftáí fogva mivel ő közelemben lévén élő szavakban közlekedhetünk. — Ah, sohajtám fájó kebellel gondolva sze­gény kié'barátnőmre, tehát mégis igaz. — Igaz, — rnondá Latényi mintegy folytatva gondolataimat — Geröffy Ira menyasszonyom. —- És Lili, kérdém rémegve. — Lili, viszonzá a báró, — egy ott létem alatt feltűnő sokszor ismételt ideges kézmozdu­lattal simítva végig fehér homlokát — Lili nőm nem lehet. — Mert........ ? — Mert szegény. — Jól van Latényi, most már egyenes utón haladunk. A kölcsönös őszinteség legyen jel­szavunk. Mondja tehát, körülbelől mennyire becsüli a vagyont melyet Ira kezével kapni remél ? — 50.000 forintra. — E szerint Lilit ötven ezer írtért csalta meg. — Liliké önmagát csalta meg, rnondá a báró felugorva, és izgatott léptekkel járva fel s alá. Ö elég meggondolatlan volt még aláírásával is erő­síteni az örökségéről keringő hírek alaptalansá­gát, sőt oda nyilatkozott, hogy atyját is zilált anyagi helyzete kényszerité utolsó napjaiban fivére kegyelmére s2orúlni, — Ha azt a báró tudja, akkor az sem lehet titok előtte, hogy Lili ezen tettekor ártatlan esz­köze volt annak a nemes rablóbandának, mely­nek Iza eljegyzése által ön is érdemes tagjává szerződött. — Nagysádnak bár nem tartozom őszinte­séggel, rnondá Latényi megállva előttem, de ha mégis az vagyok jele, hogy ezt a beszéd tárgyat mely teljesen eredménytelen lévén czélhoz úgy sem vezethet — minél előbb beakarom fejezni. Én anyagilag tönkre téve ma az örvény szélén állok. Kinem elégíthető becsülettartozásaim lehetetlenné tették létemet a társadalomban, és a végsülyedéstöl csakis Geröífyné ötvenezer fo­rintja által szabadulhatok, miután nagybátyám, ki R-ben nagybirtokos és ki már két Ízben fizette ki összes tartozásaimat ;— az esetben kérésemet határozottan elutasítva leveleimet bontatlanul küldi vissza. Lefoglalt birtokom vesztett hitelem, és a kinem kerülhető szégyen mely előttem állt, nem engede sokáig haboznom, választanom kel­lett a halál — vagy Iza között. — Mely kettő közül az utóbbit választva, a kellemesset a kényelmessel párositá. — Találta volna helyzetemben más útját a szabadulásnak ? — És még ezt kérdezni meri számtalan útja áll ön előtt a becsületnek melyközül ha választ boldogságát nem tévesztheti. — Tudom, ismerem híréből, de nem óhaj­tom azt a boldogságot a mely egy kunyhóból és egy darab kenyérből áll. — De a mely emelt fővel szégyen érzet nélkül éve, hidje jobban izük, a legválogatottabb étkeknél melyeket midőn szájába tesz pirúlnia kell. — Inkább elhiszem, mintsem maga kóstolni kívánnám. — És mind-e változást szive nyugodtan tűri, és nem gondol a szegény elhagyott gyer­mekre, kinek ön a világon egyetlen reményét boldogságát képezi. —‘- Az istenért Lilikét ne hozza elő. Lát­hatja, hogy még a gondolatot is kerülöm a mely hozzá vezet. — Hiszen épen az a baj, hogy kerüli, és nem akarja hallani a szavakat melyek szive ér­zelmeinek tolmácsai. Ne nyugtalanítsa Önt a jövő, ha szive irányát követi, az ég is segítségére lesz. — Ezen gondolatokat már mind felvetettem I agyamban, de eredményük csak az marad; hogy én pénz nélkül nem létezhetek! — Latényi, mondám reszketve gondolva a következő perezre melyben reményt vesztve keilend vissza térnem szeretett barátnömhöz. Latényi, itt lát maga előtt térdeimen — oh bár sejtené mennyibe kerül nekem egy ily ember előtt a térdhajtás ! — de bennem érző szív do­bog mely kész kiontani utolsó csep vérét, ha általa a leggyávább tettel megakadályozva, a leg­kegyetlenebb belekölést tárithatja el. Összetett kezekkel kérem, gondoljon ígérő szép Lilikéjére, és térjen te az útról melyen haladva minden lépésével az ártatlan kis angyal életét tiporja ... Vagy Lilit igazán nem szereti? — De szeretem, nagyon, végtelenül szeretem válaszold a báró sajátságos mosolyai emelve fel térdelő helyzetemből, — hanem most csak azt tudom csodálni, hogy ön, ily határozott tehet­séggel a festői helyett nem inkább a színi pál- ját választá. — Felelettől Lili mentett fel közbejöttével, ki nem bírva várni visszatértem utánam sietett. Még a képzelet sem teremthet szebb lényt, mint Lili — e perezben vala. A sötét kék bár­sony kalap alól elő omló szőke fürtök eszményi­leg köriték a láztól pirult gyönyörű arezot, mely­nek égő szemei csillagként tündökölve pihentek a kővé dermet báron, ki némán mozdulatlanul kapaszkodott az előtte álló karszék támlájába. — Jenő Jenő, kiáltá a kedves gyermek a nevezett felé sietve csakhogy feliejtelek — most már felejtve van minden bánatom. Tudom hogy Lilidet többé nem fogod elhagyni ..... ügy szeretsz Jenőm!? (Folyt, köv.)- u 1 ■ • ’X y,r;i‘ $8 • 'V •. X"

Next

/
Thumbnails
Contents