Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-30 / 31. szám

XI. évfolyam. 1891. 31. szám.. Szekszárd, csütörtök julins 30.

TOIUÜ TTA-IESILÉEGrsriE:

törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő

társadalmi és szépirodalmi lap.

A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye.

Előfizetési ár:

Egész évre . . ... . 6 frt. Fél évre . ... . ... 3 frt. Évnegyedre . . . 1 frt 50 kr.

A lap szellemi részére vonatkozó köz-1 lemények, úgy a hirdetési és előfizetési | pénzek a szerkesztőséghez küldendők.

Szerkesztőség: Kiadóhivatal:

Pándzsó-utcza 1022. sz. • Szarka-utcza 1290. sz.

SZEKSZÁRDON.

Hirdetési dijak:

Három hasábos petit sor 15 kr. ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Birósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt, 200—300-ig » > 4 frt.

300—400-ig » » 5 frt.

Felelős szerkesztő és laptuíajdonos:

a E I G ER GYŰL A.

Kéziratok nem adatnak vissza.

Helyettes szerkesztő:

Dr. EODOSS7 GÉZA.

Jobaházi Dőry Kamilló, az elfelejtett lissai

hős*)

Megértük huszonötödik évfordulóját * a'2£ti nagy harczoknak, melyeket á régi mtézrménféi- ben elavult, roskadozó, ósdi Ausztria szárazon; és vizen utoljáira vivott. ' \

Egyesek személyes bátorságában nem Volt hiány. Ellenkezőleg, az ezerek és ezerekre menő halottak és megcsonkított testtel harczképtelenné vált hősök arról tesznek tanúságot, hogy a zász-. lóhoz való hűség 25 év előtt is meg volt, úgy az északi, mint a déli hadseregeknél. És igy a szenvedett vereségeket nem is a személyes bátorság hiánya, hanem a rendszer idézte elő, mely a vesztett csatákkal maga is elbukott, s a romok közül mint a szfmksz emelkedett ki tele remény- ■yel és sokat igérö jövővel az alkotmányos Ausz- tria-Magyarország.

Hanem a vesztett csaták hosszú sorában találunk egy nevet, melyhez a hadakozók személyes bátorságán kívül a győzelem is kötve van, s ez a név Lissa, hol az osztrák tengerészet teljes gyözedelmet vivott ki az olasz felett.

Tegethoff, a győzelmes ausztriai tengerészet vezérének nevével betelt az egész világ, koronás fejedelmek és az öt világrész összes irodalma elárasztották e nevet elismeréssel, elannyira, hogy Lissa és Tegethoff neve a csaták történetében örök időkre fényes marad.

Hogy hány magyar ember lelte halálát a lisszai tengeri csatában, arról nincs tudomásunk, de hogy a 25 év előtti nagy háborúban sem nyert a magyar ember a más nemzetiségű harcosokkal egyenlő elismerést, arról igen is van tudomásunk. A pár év előtt elhunyt Majthényi Ottó báróról (ki vagyonának letemesb részét a budapesti egyetemnek hagyományozta, s a kinek ifjabb fivére Felix, mint huszártiszt 1859-ben elesett Magentá- nál) tudjuk, hogy 1866-ban alig 29 éves korában csakis azért hagyta el a katonaságot mert tanúsított vitézsége kellő elismerésben nem részesüt. Jobaházi Döry Kamillóról pedig, ki cs. és kir. kamarás és sorhajó-liszt volt azon a hajón, mely tulajdonképen a lissai csatát eldöntötte, tudjuk, hogy mellöztetése reá a legnagyobb katastrófát, a megörülést hozta.

Most, hogy a huszonöt éves évforduló alkalmából koszorúkat raknak az elesett hősök sirjára, Tegethoff szobra és az ismert sírok felett emelkedő szobrok alig látszanak ki a virág-özöntől, legyen szabad minden reeriminatio nélkül megemlékezni egy magyar ifjúról, az osztrák tengerészet legszebb, legdaliásabb katonájáról: jobaházi Dőry Kamillóról, ki a tengeri ádáz harcból ugyan sértetlenül került ki, de az ötét is sújtó mellőzés oly erősen találta szivén, hogy végre is bele halt.

. Tesszük ezt nem csupán azért, hogy Döry Kamillónak homlokára velem együtt a magyar

*) Ezen czlkk német, olasz és franczia nyelven Is megjelent s e három nemzet legkiválóbb lapjaiban szintén napvilágot látott. A czikk Írója Nagy nép. János verebélyi ügyvéd úr, lapunk kitűnő külmunkatársa, ki Döry Kamilló egyik legmeghittebb barátja é3 jogtanácsosa volt.

olvasó is fűzzön koszorút, de tesszük azért is és abban a reményben is, hogy szavunk nem marad elhaló szó a pusztán, hanem Pozsonyon át meghallják azt Tolnában is, és Döry Kamillónak az ó-budai temetőben elfelejtett hamvait már £csak azért is elviszik szülő megyéjébe, mert nyugvó helye az elhantolás idejébe is ideiglenesnek lenni mondatott, s a fővárosi temetők ki vannak téve annak, hog a rohamos fejlődés folytán beépíttetnek.

* '

* *

Az 1867-iki kiegyezést megelőző időben, és az általános hadkötelezettség behozatala előtt minden megyében találtunk egyes családokat, melyek férfi tagjai, —: legalább fiatalabb éveikben — mint katonák szolgálták a hazát.

Tolnamegyében különösen kitűnt e tekintetben négy család: a nemes Perczel és Forster, a báró és nemes Salamoni'. és a gróf, ))áró, és nemes Döry család.

A régi katonai sematizmusok arról tesznek tanúságot, hogy az itt említett négy családból néha egyszerre 25—30 egyén is szerepelt a hadseregben mint tiszt. Még az én ifjú koromban egyszerre ismertem három Forster nevű nyugalmazott ezredest, s az egyik dunaföldvári teme- tőbep egy sírban nyugszik 21 Forster, s ezek közül a legtöbb katona volt.

Hogy a Dőryek, kik minden időben a konservativ és dinasztikus érzelmű családok közé tartoztak, igen sok katonát adtak a hadseregnek, mondanom sem kell. Magukat az Ompud nemzetségtől, — kinek egyik tagja bán, majd 1165-töl 1172-ig nádor volt — származtatván, tőlük az előkelőséget elvitatni nem lehet. Az előkelőség — legalább évek előtt pl a legtöbb Döry külsején és viselkedésében is meglátszott. Néhai Dőry Györgynek, Nunkovics Leopoldinától nemzett három fia: Géza dsidás, Kamilló tengerész és Aurél huszártiszt mind a három öles magasságú s feltűnő szép férfi volt. — Nem is ok nélkül énekelték meg ötven év előtt Vörösmarty Mihály és Garay János Döry Nunkovics Leopol- dinát, mert a szemtanuk bizonyítása szerint a régi Pannóniában Döry Györgynénél szebb nö és jobb anya az idő szerint nem volt.

Döry Nunkovics Leopoldina nagyon hamar jutott özvegységre, és pedig kedvezőtlen anyagi viszonyok között. Hogy róla mennyire igazat írtak Vörösmarthy és Garay, kitűnt főleg özvegy- • sége idejében, a midőn 1 i. egy gazdag gróf Esz- terházy megkérte kezét, s kivel el is volt jegyezve, — de a házasságból mégis semmi sem lett. Nem lett pedig azért, mert a már kitűzve volt esküvő napja előtt Kszterházy oda nyilatkozott, hogy ö legalább a mézeshetek tartama alatt, leendő mostoha gvermekeivel nem kíván egy kastélyban lakni. — A szép és büszke nőt és jó anyát e nyilatkozat annyira bántotta, hogy a jegygyűrűt visszaküldötte és az időtől többé az ismét férjhezmenésre nem gondolt. Egyedül gyermekeinek és gazdaságának élt. Nyáron tolnamegyei birtokán Tevelen, télen pedig évtizeden át Pozsonyban lakott. Mindig takarékosan és annyi sikerrel, hogy midőn gyermekei a nagykorúságot elérték, részöket ezek tehermentesen vették át a gondos anyai kézből.

De térjünk át magára jobaházL Döry Ka- millora.

Mint a másik két fivér, úgy ö is, mint gyermek jutott a cs. kir. katonai intézetbe, hol köztudomás szerint nem igen kultiválták a nem- zeties irányt. Hogy ennek daczára irt és beszélt is magyarul, és hogy minden izében büszke magyar nemes ifjú lett belőle, sőt hogy erősen ragaszkodott nemzetiségéhez és hazájához is, ez leginkább talán a saját érdeme volt.

Korán jutott a hadi tengerészeihez s ott ügyessége, szakavatottsága csak hamar kitűnt. De csakhamar kitűnt az is, hogy kitűnő vivő. Mint feltűnően szép szálas férfinak, nagy volt a szerencséje a nők körében, s nem egy párviadalban lett győztes, hol megannyiszor a szép nem szolgáltatta az indokot.

Hamar jutott az arany kulcsos méltósághoz is. És a mi méltán feltűnő, az ezzel járó kiadásokat is katonai fizetéséből takarította meg. Ezt azért jegyzem meg, mert a legtöbb magyar ifjú és katona inkább pazarló. O örökölte anyja takarékosságát, s mikor atyai örökségét saját kezelése alá vette, az instructiora is volt elegendő pénze.

Kevéssel a háború kitörése után Triesztből irt hozzám, tudtomra adván, hogy megőrzés végett egy nagyobb csomagot küld hozzám czimem alatt. — A csomag meg is érkezett, mely az arra vezetett sorok szerint: csak akkor lesz felbontandó, ha elesik.

A lissai győzelmes tengeri ütközet után hosszú, német nyelven írott levelet küldött hozzám, — mert, mint állitá — ö tud ugyan magyarul, de a német nyelv és irás még is köny- nyebben esik neki.

E levélben részletesen le volt Írva a csata menete. Abbéli reményének is adott kifejezést, hogy ő is fog bizonyára érdemrendet kapni, mert hisz a fedézetröl ö el nem távozott, s a kitüntetésre rászolgált, mint tán senki más jobban. — Élezés megjegyzéseit csak akkor értettem meg, midőn az érdemrendek kiosztattak, s ilyent ö nem kapott.

Ezen idő óta minden levele telve volt keserűséggel, — és úgy látszott, hogy fökép Tegethoff admirál ellen volt ingerült s ö neki, mint aki nézete szerint | magyaroknak nem lett volna jó barátja, , tulajdonította mellőzését. Szóval és Írásban kicsinylöleg beszélt Tegethoffról, állitván: hogy az admirál a csata eldöntésének perczeiben nem is volt a fedélzeten stb. stb. Minden mondásából a megsértett becsvágy és nagyfokú ingerültség volt kiolvasható.

Minthogy alapos okom volt félni, hogy azon ingerültség reá nézve végzetessé is válhat, tehetségem minden erejével iparkodtam a nagy jövőre méltán jogosult kamarást csititani. — Ez azonban nem sikerült. — Sőt midőn az országgyűlés I Pesten ismét összeült, égy nagy csomagban, mint-