Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-22 / 4. szám
TOXíInT^. törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre 6 frt. Fél évre ...... 3 frt. Évnegyedre- . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkeztőséghez küldendők. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Pándzsó-utcza 1022. sz. Szarka-utcza 1290. sz. SZEKSZÁRDON. Hirdetési dijak: Három hasábos petit sor 15 kr. ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Birósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 2Ö0—300-ig » » 4 frt. 300—400-ig » »5 frt. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: GEIGER GYULA. Kéziratok nem adatnak vissza. Helyettes szerkesztő: D r. EODOSSY GÉZA. A párbér beszedése. Figyelemre méltó elvi jelentőségű határozatot mondott ki a vallás- és közoktatási miniszter Pe3t megyéhez intézett leiratában, melyben a kántortanitók párbér illetményeinek behajtását első sorban a községi elöljáróság, másodsorban pedig az elsőfokú közigazgatási hatóság, a járási főszolgabíró kötelésségévé teszi. Valóban szükség is volt ezen elvi jelentőségű határozatra, mert nincsen törvényünk, a mely a párbér illetménynek akár az elöljáróság akár a közigazgatási hatóság utján való behajtását szabályozná s igy a kántortanitók kénytelenek az illetményeik beszedése, illetve behajtására azon módot igénybe venni, a mely a visita canonicában, vagy a püspök látogatás levélben előírva van. Ez okmányok szerint pedig legtöbbnyire a'kántortanitó párbér illetményeinek beszedésére vagy maga köteleztetik, vagy az elöljáróság, vagy a hitközség által szedetik az be részére. Azért látjuk, nemcsak a katolikusoknál, hanem mindkét felekezetű reformátusoknál is, hogy az aratás utáni időszakban megindul a kántortanitó zsákokkal és mérésével megrakott kocsi mellett gyalogolva, házról-házra járva illetményeit beszedni. A jólelküek természetesen azonnal eleget tesznek kötelességüknek, de sokan vannak kiknek kamrája már vagy kifogyott, vagy még nem tellett meg s igy a fizetést későbbre halasztgatják, kis várakozást kérve, a mély várakozás mellett azután, ha csak ismételten nem megy érte az illető kántortanitó, akár esztendeig is elmarad a párbér lefizetése, mert az illető ritkán hajlandó azt egyenesen a kántortanitó lakására szállítani. Sokan meg épen le is könyörgik a párbért, rósz aratás, kevés termés, betegség stb. címeken s a szegény ‘kántortanitó meghatva a sok könyörgés által kénytelen elengedni azt. S igy a községet házról házra bejárva nagy ritkán jut kielégítő eredményre; másodszor, harmadszor is bejárni a községet már hivatalos elfoglaltsága sem engedi meg. De már magában véve azon körülmény is, hogy a kántortanitó illetményeinek besze^ dése végett, épugy mint a mezei pásztorok és csőszök s körülbelül ezekkel egy időben kénytelen házról házra s a jól megszolgált illetményeit kéregetni: már ez maga is lealázó a kántortanitó tekintélyére nézve. Mert hisz ő nem alamizsnát gyűjt, mint kolduló barátok, hanem saját fizetését kívánja és ezt nem kérni, hanem követelni is joga van, s igy teljes jogosan megkívánhatja azt, hogy párbérilletményeit a fizetni kötelesek a helyébe is vigyék. Sérelem ezen kéregetés a tanítói tekintélyre is, mert a kántortanitó csak nem helyezhető egy kategóriába a mezei pásztorok és csőszökkel; azután ezek csak szolgái a községi lakósság- nak; mig a kántortanitó a szó szoros értelmében a községnek tisztviselője, Bebizonyult tény az is, hogy a pár beinek az elöljáróság vagy az iskolaszéki tagok által való beszedetése sem vezet mindig teljes sikerre, mert ezek elveszik ott a hol kapnak, a hol pedig nem kapnak, onnét szépen tovább mennek s kellő szigort vagy nem tudnak, vagy rendszerint nem akarnak kifejteni. S igy marad a párbér illetmény s a hátralék szaporodik, mig a folyA „Szekszárd Vidéke“ tárczája. A múlt. Úgy merengtem valamikor Az édes múlt emlékén, Fájó szívvel, égő vágygyál Csak a múltnak éltem én. Puszta volt a jelen nékem, Melyen csak a tövis nő, S reménynapját fogva tartó Ködfátyol volt a jövő. De a múltnak is vége lön, Elveszett az énekem; Vigaszomat, örömömet Én már abban nem lelem. Most látom csak, hogy ábránd volt, Mit válónak hitt szivem............... Dohó ábránd — tündérálom — Ezenkívül semmisem! Mit is ér a vágy, az ábránd ? Mit a múlt, ha nincs jelen? . . . Óhaj ez, mit a szív szárnya Vinne bár, — de képtelen! .... Boldogabb a szív, ha remél, S ha jelenét élvezni; Boldogabb, Jia letűnt múltját Sirgödörbe temeti! Kéry Gyula. A grábóczi gör. kél. zárda története. Irta: Várkonyi Sándor. A szekszárdi és szálkai hatalmas erdőktől délnyugotra, magas domboktól övezett völgyben fekszik egy csöndes kis falu: G r á b ó c z. Ma nem árulja el semmi, hogy mily történelmi nevezetességű hely volt a XVI. században. Egyszerű földművelők lakják ; nyelvűkre : németek és szerbek. Két templom, két iskola, két pappal, I ét tanítóval alkotják a falut. Közigazgatásilag a szálkai körjegyzőséghez tartozik. Lakosainak száma nem haladja meg a kilencz százat. Ezt lehet a mai Grábóczról följegyezni. De azért sokan vannak a megyében, kik nem tudják, hogyan került Grábóczra gör. kel. zárda ? Mielőtt a zárda történelmi magirásához fognék, szükségesnek tartom a grábóczi apátságról szóló rövid adatokat, az alábbiakban közölni. * * * * A grábóczi apátság eredete, cime és sorsa jóformán ismeretlen. Mig egy jó mértföldnyi távolságra esett Szekszárdtól, a mi miatt azt hitték, hogy a szekszárdi apátság által alapittatott, annak filialis apátsága. A pannonhalmi főapád levéltárából annyit tudhatunk meg, miszerint 1345-ben Siffridus gróni apát,- mint a generalis capitolium által, VI. Kelemen pápa bullája értelmében az elidegenített monostorok visszaszerzésére és visszaállítására választott procurator a világiak kezéből kirar gadta és restaurálta; továbbá, hogy 1366-ban a szerencsétlenül választott, sőt intrudált Konrád volt az apát, a ki skandalózus« élete s a javak eltékozlása miatt, a II. László apát elnöklete alatt Pannonhalmán, az apátok generális capitulumá- ban letétetett, s a pécsváradi apát őrizetére bízatott. (A generalis eapitulum ezen decretumában Grab, a kalocsai egyházmegyében létezőnek emlittetik. Tehát vagy a régi Grab nem ugyan az a mostani tolnamegyei pécsegyházmegyei Grá- bóczczal, vagy a XIV. században Tolnának ez a belső része a kalocsai egyházmegyéhez tartozott; a mire azonban bizonyíték nincs.) Egyébiránt, ha ezen apátságot a szekszárdi apát alapította volna, s az utóbbival a filiális viszony állott volna föl, —1 hihetetlen, hogy az anyaapátság, mely az akkori időben oly hatalmas volt, filiálisának javai elidegenítését eltűrte volna. Ennyit a grábóczi apátságról. * H* * A mohácsi vész után s a további évek során, midőn a törökök Szerbiát, Horvátországot, Dalmácziát is meghódították, a lakosság egy részét legyilkolták, a másik részét rablánczra fűzték, rabszolgákul vitték magukkal; mi természetesebb tehát, hogy a szerbek is menekültek hazájukból s fölfelé nyomultak Magyarországba. Ezen alkalommal öt görög keleti szerzetes, névleg: Papié, Evsztratie, István, Geraszin és Dénes Dal- mácziából, a Dragovics zárdából, a menekülők seregéhez csatlakoztak, s bejöttek Magyarországba, s hosszas bolyong is után Tolnamegyében, Grábócz vidékén letelepültek, mely abban az időben hatalmas erdők és mély völgyek által mintegy a világ, különösen a törökök elöl teljesen elzárta őket. Ez az öt szerzetes vigasztalta a hazájukból elűzött szerbeket, oktatta, munkára serkentette, a vallásban továbbra nevelte. A későbbi időben, midőn a törökök humánusabban kezdtek a néppel bánni, a szerzetesek ennek, hallatára vissza akartak térni elhagyott zárdájukba : — azonban a szerb nép, mely annyi
