Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-06-25 / 26. szám
III. évfolyam. 6. szám, Szekszárd, 1891. junius 25. r<%. Szerkesztő-tulajdonos: Geiger Gyula, a kihez úgy a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, minta * hirdetési és előfizetési pénzek küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szehszárd, JPándzsó-utcza 1022. Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének", s ennek előfizető ingyen kapják. Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 krajczár. Ha a beküldő Hirdető czégeink szives figyelmébe, íküldő hirdetményét a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjában“ kívánja felvétetni, kérjük e körülményt különösen megjelölni. A divat- és női munkák- rúhák-, ékszer-pipere-czikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk közölni. Hirdetési dijak : mint a főlapban. A női műveltség fogalma. Hogy, mi a női műveltség fogalma ? azt mindenféle nemzetbeli szakírók eléggé megvitatták és a pedagógusok is jól tudják, valamint tudja és érzi azt minden laikus ember is, a kínék csak egg kissé emélkedettebb lélkülete s finomabb megfigyelő tehetsége van * mert. annak valami belső sugalat mintegy ösztönszer illeg adja tudtára, hogy melyik nő az igazán művelt, s melyik bir a műveltségnek — csak is a látszatával. És mégis, itt nálunk, mint sok minden egyebekben, úgy ebben a kérdésben is oly eltérők és sok tekintetben — óig ferdék a nézetek, vélemények, hogy azok, a kik e vélemények elvi jelentőségét figyelembe nem veszik, él sem hinnék tálán, minő káros következményei lehetnek (és vannak nálunk) e véleményeknek a női nevelésnél. Pedig úgy van. Naponként hallom a társaságokban a kérdést fölvetni: hogy mi a női műveltség ? és reá a feleleteket oly változatokban, a mi szinte megdöbbentő. Igen; mert, ha a vélemény éh általános érvekké küzdik fél magukat a magyar társada- lomban| akkor a magyar intelligentia pár évtized múlva csakis névleg lesz már 'magyar, de nem lesz szivvél-lélekkel többé az. (Valamint, hogy a fiatalabb nő-generátió ugg is csak félig .az már.) Manapság már általános divattá, sőt — mintegy társadalmi kényszerré vált az, hogy minden magyar úri s előkelőbb polgári■ család, ha vaggo- nilag csak egg kissé tehetősebb is, gyermekei mellé (ha fiuk, ha lányok) német bonne-ot és franczia' játszó társat hozat oly zsenge korban, a mikor még az anyanyelvről sincs azoknak fogalmuk. És miért? Azért, mert a műveltség mostani divatos fogalma azt ugg kívánja, mert egyébként a leánykák nem tanulhatnák meg, nem sajátíthatnák él elég alaposan az idegen nyelveket. Ez talán igaz. Be hát — oly nagy hiba volna az? Oh bizonyára! Merj egy drága előkelő nagymama megjegyzése szerint: „nagyobb szégyen semmi sem lehet valakire nézve, mintha egy úri társaságban azt a gixert teszi, hogy ugg beszél németül: „der Frau, die Mann.“ Hogg aztán az nem szégyen-e egg magyar anyára nézve, ha 8—10 éves leánykája egg szót sem ért is magyarul és ha 16—18 éves korában meg az idegen nyelvek klasszikus tudása mellett a saját any any elvét meg csakis a konyhai magyarsággal töri-zuzza is, azt a nagymama már be nem ismeri. Miért tenné! Hiszen az ő véleménye szerint: „nem sorolható az a művelt emberek közé, a ki csakis magyarul tud. És főképp egy nő, semmi .esetre sem mondható műveltnek, a ki legalább is a német nyelvet alaposan nem bírja.“ Ahhoz, hogy valamely nő igazán műveltnek tartassák, — szerinte — okvetlen szükséges, hogy az idegen nyelveket ne csak értse, de korrekt beszélje is. És sajnos! az ő véleményét majdnem mindenfelé hangoztatják. Nem arra törekednék az anyák, hogy leányaiknak igazán alapos és nemzeti nevelést adjanak, hanem, hogy a műveltségnek a látszatával bírjanak. Mig az idegen nyelvek tudását lépten- nyomon fitogtatják, addig a szív, a lélek műveltségét hiába keressük náluk; a nemzeti érzést meg egészen elfojtva találjuk, kialudva náluk az a szikra, mély sziveikben minden iránt a mi nemzeti; a tüzet élesztőm, lobbot vetni képes volna. És ki öli ki azt a nemzeti érzést a leánykákból? Ki ölné ki más, mint a hiúságuktól el- vékitott szülők jóváhagyásával: az idegen nevelő- nők. Mert oly annyira rettegnek a szülők még a gondolatától is annak, hogy őket sovinisztáknak, ázsiaiaknak („asiatisch“ a német Schulverein híveinek a csufondáros jelszava, ha rólunk szó van) fogják mondani vagy tartani, ha igazán magya/rok, hogy abbéli félelmükben inkább németnek nevelik leányaikat, csakhogy velük a „Cultur“- népek gyermekei sorába léphessenek. „Mit! — mondá nemrég egy tősgyökeres magyar úri ember nekem, —| „mit tesz az, hogy a leányom német nevelést nyer-e, a fő csak az, hogy művelt legyen; a műveltség csak egy lehet, ha magyar, ha német nyelven nyerte is az oktatást, nem a nyelv, a beszéd teszi az embert azzá a mi, hanem az érzés, t. i. magyarrá. És hiába volt minden erőlködésem, hogy őt e ferde nézeteitől, élveitől eltérítsem. Hiába mondtam, magyaráztam néki, miszerint leánya akkor nem fog igazán, valódi magyar lenni, hanem csakis egy\ magyar érzelmű de német ajkú leány. Hasztalan volt. S ő is nevelt egy olyan magyar leányt, a ki még Schillert és Gőthét égig emeli, addig Vörösmarty, Petőfi és Arany János, valamint Jókai neveinek említésekor azt kérdezi: „Ki volt az a jámbor ? és ha a bálokon magyar ifjak felhívják a nemzeti tánczra, fitymálva feleli hogy: „Köszönöm, nem tánczólom a csárdást!“ Tehát a női műveltség fogalma — úgy látszik — ma napság az, hogy minden legyen a leány, csak ne — magyar! Egy honleány. Ne kérdezd ..... Ne kérdezd mikor lesz vége! Nincs számodra válaszom ! Az az egy mit elmondhatnék, Fájna néked angyalom! Könyeim közt rád tekintek Nézd a fáknak ágirul Beteg virág, beteg levél Egyre hull mindegyre hull! 0 ne mond hogy szép az élet! 0 ne mond jól ismerem I5?KÍS
