Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-02-13 / 13. szám
Szekszárd, csütörtök, február 13. TOLFA 'VAZEHs/EElQ-'^FEi törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár : Egész évre .........................6 frt. Eé l évre Megjelenik minden csütörtökön. . . 3 frt. 1 frt 50 kr. Évnegyedre . . A lap szellemi részére vonatkozó.köziemén'ok, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséihez küldendők. Szerkesztőség: Sétpatak-utcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. sz. EEirdetési díjaik::: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 trt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: G e ige r Gyula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. JL tátongó űr. Korunk erkölcsi hanyatlásának okát igen sok körülményben szokták keresni, de igen kevesen abban a tátongó űrben ; mely anyagi állapotok szempontjából az egyes osztályok között fenáll. Ha figyelemmel kisérjük ama jelenségeket, mikből az egyes társadalmi osztályok anyagi helyzete megítélhető, azt találjuk, hogy hiányzik az a kibékítő, megnyugtató átmenet, melynek a szegénységtől a gazdagságig terjedő űrt át kellene hidalnia. A földhöz tapadt szegénység s a nélkülözés, nemkülönben a szűk anyagi körülmények határa után egy rémségesen tátongó űr következik s azután jő mindjárt a jólét, vagyonosság, gazdagság. Ez a tátongó űr már iszonyú sok áldozatot elnyelt s valószínűleg még igen sokat el fog nyelni; A gyarló törekvéseiben jólét, kényelem, tündöklés után vágyó emberek előtt szakadatlanul kisértő ördögként áll az a tátongó űr s a legtöbbnek elétczéljává lesz e tátongó űrnek áthidalása. Csakhogy ez a hid roppant áldozattal jár s a legtöbb esetben a meghozott óriási áldozat mellett is félúton összeomlik a haladó alatt és teljesen örvénybe vész, semmivé lesz az, a czél elérése előtt. Az erkölcsi egyén feláldozásával jár rendesen az a lépés, melyet valaki a vagyonosság kényelme felé tesz. Előttünk vannak az áldozatok. Nem rongyban, nem irgalmat keltő alakban, hanem fényesen, tündökölve, a kényelem és gondatlanság párnáin pihenve. Meg lehet őket irigyelni is. De a megirigylése az ő helyzetüknek, már egy „nagy lépés“ ama tátongó űr felé, mely fölött ők lebegnek, a tiszta erkölcsű fogalmak szerint meghalt, elveszett, erkölcsileg semmivé lett alakjai a társadalomnak. Az erkölcsi egyéniségre kényes s azt féltő gonddal őrző ember undorral fordul el tőlük és kerüli közelségűket, mert fertőzöttnek érzi közelükben a léget ; azt mondja rájuk, hogy azoknak még a leheletük is mérges. A társadalmi erkölcsök hivatott és nem hivatott orvosai, apostolai sokat gondolkoztak, sokat prédikáltak, sok módot ajánlottak, hogy miként lehetne ez erkölcsi bukottak számát apasztani. Még eddig valóban kenetes orvosságot nem bírt kitalálni senki. A tapasztalat azt bizonyltja: — ez tény ! — minél nagyobbá lesz a szegénység és gazdagság között a tátongó űr, annál több áldozatot fog az követelni. A nélkülözés, a szegénység rósz tanácsadó volt a világ kezdetétől fogva mindig s az is marad. A nélkülözés, a mindennapi gondokkal való küzdelem könnyen megtéveszti, megejti az Ítélkező lelket s meglazítja amaz erkölcsi szigort, melyet a saját magunk és mások erkölcsi értékének megítélésénél követnünk kell. A kényelem, a jólét ki akarja aknázni az élet örömeit, fenékig üríteni az élvezetek poharát. Van hozzá módja, van hozzá pénze, gazdagsága. Ezek aztán megteremtik az eszközöket. Csak meg kell csendítenie a pénzt, a kincset ott, abban a tátongó űr fölötti magasban. Az ördög muzsikája, a pokol zenéje az; áthangzik a messzeségben, hívogat csalogat, szédít. Sokan hallják az ideát: a tátongó űr aljában. És megszédülnek és rohannak alfélé a tátongó űr felé, mely már úgyis olyan sokszor bántotta szemüket. Át lehet azt hidalni. Száz kar nyújt segélyt onnan a magasból. Kincs van ott elég; lehet ott kényelmesen élni, ragyogni, bámnltatni. Cseng a kincs. Humorral tölt el az ambra-illat. „Szekszárd Vidéke“ tárczája. A honfoglalás ezer év előtt és ezer év múltán. (Irta Eütyiis Karaid Lajos. Budapesten, Mélmer V. kiadása 1S89. 37 1 Ára 10 kr.) Ily ezimii. csinos kiállítású kis füzet került a könyvpiacára, mely nem csak c-ziménél, de inten- cziójánál fogva is megérdemli, hogy minél szélesebb körökben terjedjen el és megbeszélés tárgyát képezze. A nemzetünkkel vérmérsékletre és gondolkozásra nézve annyira rokon francziák a múlt évben ülték meg az Európát megrázkódtató nagy forradalom századéves fordulóját, még pedig fényesen : nemzeti ünneplésekkel és egy kitünően sikerült világtárlattal. Egy forradalom, a maga véres jeleneteivel ily ünneplés tárgya lett: hol maradt a büszke magyar faj ezredéves bejövetelének és annyi poe- zissal telt ‘honfoglalása ezredéves évfordulójának ünneplése ? Feleljenek Hunnia géniusza előtt mulasztásukért azok, a kik okozói, részesei. Hisz nemrég njég úgy tanítottuk, hogy őseink 889-ben vették birtokukba e szép hazát, tehát éppen most volna ezer éve'? He hát, a legújabb történészek ezt is megváltoztatták, mert azt nyomozták ki, hogy biz ez csak 890-en túl volt. Azóta a millenium ügye ismét egyet fordult s aluszsza tovább nyugodtan, csendben az igazak álmát. He még sem ! Egyes buzgó, hazafias lelkek megzavarják e szégyenletes csendet és részint adományaikkal, részint eszméikkel sürgetik, hogy az ezer év alatt dicsőén fenma- radt nép fényes ünnepséggel7 hirdesse a világnak : „El magyar, áll Buda még!“ Egy ily lelkes elme szüleménye a fennirt művecske. „Nincs a föld kerekségén ország, mondja szerzőnk előszavában, mely ezer éves alkotmányos életre tekinthetne vissza ; csak Árpád és szt. István birodalma.“ He szomorúan tapasztalhatta, hogy e páratlan nemzet felséges ünnepsége iránt nincs többé fogékonyság, kellő lelkesültsóg a magyarban. Szerzőnk e miatt nem csügged, sőt ily plausibilis okoskodással mentegeti a halogatást: „A haza bölcsei bölcsen úgy határozták, hogy a honfoglalásnak ne megkezdése, hanem 8 évvel később történt befejezése ünnepeltessék országos jnbeliummal.“ Egy oly művet, mely e dicső nép ezer éves fennállásához méltó lenne, 8 év alatt aligha fognak teremteni, de teremthetünk Aj lelkesedést, hozzá méltó hangulatot s erre legalkalmasabb elem a nemzet reménysége, az ifjúság. A kik közöttük élünk, tapasztalhatjuk, mint válnak napról-napra nagyobb kosmopolitikká ifjaink, mint tűnik el szép zomán- czuk : a lelkes magyarság, s ha az fel is lobban bennük egy perezre, szomorúan tapasztaljuk, hogy az egész szalmaláng, régi magyar hibánk. Eötvös K. Lajos tehát nagyon helyes tervet választott: „Rendezzünk ifjúsági milleniumokat, a honfoglalás ezredévének iskolai ünnepélyekkel megülését.“ 8 év nagy idő, egy ifjúsági élet. Összefogva, összetartva az egész haza ifjúságát, regene- rdni lehet addig, előkészíteni a nagy, a szent, a ! dicső ünnepnaphoz s úgy lesz igazán méltó mille- ' niumunk, ha e hazának minden gyermeke szent tűzzél és lánggal érzi át nemzetének ezer éves mult- j ját, nemzeti önérzetét és értekét. S erre kik vol- ! nának hivatva, mint az egyházak papjai, az iskolák tanítói és tanárai, az ifjúság lelki vezetői. Egy kis jóakarat, magyar tűz legyen bennük s nagyon sokat lendíthetnek a millenium ügyén e kis színjátékkal is, mely úgy jelenitóseivei, mint gördülékeny, hazafias zamatu részeivel nagyon alkalmas az ifjú lelkének felgyujtására. „Korhű öltözékek és maszkok nem szükségesek, sőt könnyen nevetségesekké válhatnának. Nem az érzékeknek kell csalódásban ringaniok, hanem a képzelem és emlékezet kell. hogy életre keltse a fényes múltat, melyen színpadi hatás nélkül is lehet lelkesednünk.“ Es teljesen igaza van a szerzőnek, mert mint végzetül mondja: „Am, 8 év m ii 1 v a sem ülnénk méltó áldó m á s t, ha nem neveljük az egész magy a r n é- pet ezer éves szabad hazánk múltja iránt kegyeletre és munkás h o n s z e- r e 1 e m r e.u A bevezetésen, úgy mint az egész költeményen meglátszik, hogy költője lelkét a kegyelet, az önzetlen lelkesedés tüzelte, ihlette és nem kitűzött díj.
