Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-11-27 / 54. szám
Nem tudom én mi hajt fele. Lehet, hogy a szivem tája, Vagy annak a hegedűnek Szívhez szóló zokogása. Annyi szent, hogy a boráért Be nem csalna soha senki : De mikor a csapiár lánya, Olyan szépen tud ölelni. IV. Búyirágot terem A szerelem fája, Tied volt a szivem — Vigyáztál is rája ! Fagyos őszi szellő Neveli a lángot, Dermesztő kezedben Elepedt, ellángolt. Mégse tudok ón mást Soha tenni véle : Zokogva szorítom Szivemnek sebére. V. Temető már nékem régen ez az élet, Koszorúit kötöm korhadt keresztjének. Minden lépten egy-egy fajta, egy-egy emlék — Örömömet a tövébe eltemették. Vadgerlicze zokogásán el-el sírok, Följajongnak könyeimre a mély sírok ; A sok virág, mintha érző lelke volna, Meg-meg reszket, meg-meg indul sóhajomra. Betakar a szomorúftiz hajlós ága, Fáradt fejem lehajtom a hűs gyepágyra, Búzavirág rámmosolyog kék szemével: Kék szemedről álmodozom egész éjjel. VI. Hull a levél, ha dér éri, Nem vagyok már az a régi; Kedvem elszállt az erdőre Bús gerlicze lett belőle. Napnyugvásra harmat támad, Hogy ne sírnék ón utánad ; Velem sóhajt az az ág is, A hervadó virágszál is. Erdő, erdő, zúgó erdő, Van-e benned jó temető? Jegenyefa fejét rázza . . . Hajt tovább az élet átka. Doktor Ferencz, TÁRCZA.-—©sssá) — Fővárosi krónika. (Csiky, a szerencsés. — Bakott „nagyratermett.“ — Akadémia és publicum. — Nevető Éva. — Sándorutczai újdonságok. — Grünvvald Béla és a reménytelen szeretők.) Budapest, 1890. november hó. Ha valaki teljes joggal mondhatja magáról, hogy az Istenek és az emberek, a halandók és a hall hatatlanok kegyencze egyaránt, úgy Csiky Gergely, a laureatus exkáplán teheti ezt. Legújabb darabjával, melynek premiereje hazánk első színpadán e hó 21-én volt, az akadémia nagy diját, a gróf Karácsonyi-féle 400 aranyt elnyeró, és a tudományos társulat halhatatlan tagjai, kik oly nehezen ítélik oda egy autornak a nagy dijat, és ha oda is ítélik, ezt a „ha“ és „midőn“ kötszócskák egész lánczolatával teszik csak, Csikynek nemcsak feltétlenül adták ki az arany rókákat, de azonkívül annyi dicsérettel halmozák el a vígjátékét, hogy a halandók méltán feszült figyelemmel várták „a nagyratermett“ első előadását, A milyen nagy és feszült volt a várakozás, oly csekély vala a siker Szép a darab-nyejvezete, gyönyörűségesek a versek, melyekben- Íratott, de ily régi, közönséges, kopott thémára valóban kár volt ily szép nyelvezetet, ily tökéletes vérseket elpazarolni. A piemonti udvaron játszik a darab századunk elején ; a király bizalmatlankodik saját sógora iránt, kit el is száműzött magától, de a szép királyné titkon találkozik öcscsével egy udvarhölgye lakásában. Ezen udvarhölgy férje a király kamarása (Vízvári) adja a czimszerepet! Ő, ki egy megleli etős simplex fráter, ki a nőnemet büszkén lenézi, daczára annak, hogy neje papucsa alatt áll, azt hiszi magáról, hogy ő „nagyratermett“ férfiú, kit a sors történeti nevezetességre szemelt ki. Azért kutat folyton, hogy valami titkos összeesküvés nyomára jöjjön, és igy a király és a haza mentőjévé legyen. Végre azt hiszi, hogy meg van az ösz- szeesküvés ! Pedig csúnyául felsül, nevetségessé lesz, s utóbb is örül a „nagyratermett,“ hogy neje árnyékában megmaradhat az udvarnál. Sutor, ne ultra crepidam ! * * # A főcselekmény melleit vonul a szerelmi cselekedet. A nagy férfi leánya egy zárdanövendék, ifjú rokonát iitkon szereti, s a legszebb jelenetek egyike, midőn az ifjú leány bátortalan imádóját a vívásra tanítja. Sok félreértés után egymáséi lesznek. Az előadás némely kis hibától eltekintve, kifogástalan volt; nem is lehet máskép, midőn a legjobb vígjátéki erők a színház főtitkárának és első dramaturgjának darabját színre hozzák. A főszerepben Vizváry szokott mesterséggel remekelt. A királyné, Hegyessy Mari, szép volt mint Vénus. Náday a birodalmi kanczellárt adá, kinek kormányzási elve „kard, szurony, ágyul“ és minden megjelenésével nevetési orkánokat keltett. A szerelmi párt Mihályi! és G. Csillag Teréz gyönyörűen ad-> ták. Egy színész, ki a királynak egy hirt hozott a felkelő népről, pár szóból álló szerepében megakadt és a herezeg személyesítő)e aggályos módon „gixerezett.“ Ezek oly jelenségek, melyeknek a nemzeti színházban nem volna szabad előjönniük. * * A színészeket melegen tapsolta a közönség, es az első felvonás után a szerzőt is töbszörösen hivta a lámpák elé. Sokat is nevettek a hallgatók, de ennek daczára határozottan állíthatjuk, hogy Csiky uj darabja el nem vitázhatlan k u d a r c z o t v a 1 lőtt; ezen egész héten csak egyszer tűzték még ki előadásra, mely után valószínűleg örök nyugalomra a színházi archívumba lesz temetve. A m. tudományos társulat pedig újra kimutatta, hogy az ő Ízlése a publicum contribuens Ízlésével sehogy sem egyez össze. Tolnameg’yei HölgyekLapja. Mig igy a Nemzeti színház az újdonságával nem aratott sikert, addig Éva a Népszínházban „A kassai diák“ uj operettejóvel első rendű kasszamágnesre tett szert, Első előadásától kezdve a szerencse hű maradt zászlajához, melynek szövege ugyan semmit sem ér, de Erkel által szerzett zenéje, fülbemászó. Azonkívül Blaha Lujza nadrágszerepben játszik ezen operetteben, és őt ebben nem látni égbekiáltó vétek lenne. Tódul is a hálás közönség nagy tömegekben ezen darabhoz és pénzéért pompásan mulat. Falrengető nevetés és taps hangzik fel a nézőtérből, midőn a darab utolsó jelenetben az öreg Venczel király fiának, az ifjú Yenczel (László) magyar királynak az egész udvar előtt oda kiállt: „Márss haza!“ * :i: * A sándor-utczai országházban eRieten fölötte érdekes szónoklatok tartattak; a közönség zsúfolásig tölti naponta a karzatokat, és sokkal többen térnek vissza jegy nélkül, mint a „kassai diák“ előadásaitól a Népszínházból. A legérdekfeszitőbb valamennyi beszéd között Grünvald Béla képviselőé volt. Mily czáfolhatatlanul bizonyitá be és mily nemes hévvel a polgári házasság behozatalának szükségét! És mily igaza van! Mennyi eletboldog- ságot meghiúsítja az, hogy nálunk még nincs behozva ezen üdvös intézmény ! * * -ic Mágam is ismerek egy férfiút és egy leányt kik kimondhatatlanul szerették s még most is szeretik egymást. El is voltak tökélve, az élet tartamára összekelni, de miután a leány keresztény, a férfiú nem az, az előbbi szülei csak úgy egyeztek volna a frigybe, ha a férfiú keresztény, lesz ez meg semmiképen sem szánhatta rá magát, uj életét, hite, ősi vallása feladásával kezdeni, a mibe különben arája sem egyezett volna soha : következetesen nem lett semmi a frigyből. lm látjuk, hogy két szerető lény, kiket a gondviselés is egymásnak teremtett, emberi korlátok következtében elválasztatott örökké egymástól. * * # Örökké ? Talán még sem ! Ha Grünwald Béla klassikus szónoklata az irányadó körökben a kívánatos visszahatást szülne, és a szó tetté válna, akkor nem egy reménytelenül szerető párra felviru- land a boldogság dicső napja ! Pesti Miksa,-A. zi-v-ata-x»Twain Mark után angolból fonditotta: Réthi Ernő. Mr. Mortimer Williams, ki egy kissé felesége papucsa alatt nyögött; New Jersey hegyes vidékén regényes sziklacsucsra épült villában tölté családjával a nyarat. Ő maga beszéli el a következő mulatságos eseményt, melyet nyaralása alatt egy éjszaka átélt: Hangos kiáltásokra ijedtem fel: „Mortimer! Mortimer!“ de a szuroksötét szobában semmit sem láthattam s álmos hangon kérdezem „Te hívsz Evangeline? Mi történt? Hol vagy ?“ „Itt vagyok a kis cabinetben, hol az útitáskáink állanak. Nem szégyenled magad ily borzasztó zivatarban úgy aludni mint egy medve!“ „Nyugtasd meg magad kedvesem, nem lesz az oly borzasztó, te rögtön oly aggódó vagy. . . !“ „Mortimer !“ „Nagy Isten mi bajod?“ „Hogyan te még mindig fekszel?!“ „Természetes. “ „Rögtön kelj föl! Kötelességed éltedet óvni, ha nem magad, de nőd s gyermekeid miatt!“ „De kedvesem .. .“ „Halgass! tudnod kell, hogy zivatar ideje alatt az ágy a legveszélyesebb hely, — hisz ez minden könyvben benn van — és te mégis fekve maradsz, csak hogy engem aggassz.“ „De az ördőgöe is ! Hiszen nem is vagyok már az ágyban, ápp a . . .“ itt egy óriási villámlás szakított félbe, melyet egy sikoly és egy hatalmas menydörgés követett. „Most láthatod Mortimer; de hogy feledkezhettél meg annyira magadról? ily pillanatban káromkodni ?“ „De lelkem én nem káromkodtam.“ „Hogy hazudhatsz már ilyet? ! Tudod, hogy a házon nincs villámhárító, és nődet és gyermekeidet az Isteni gondüiselésen kívül mi sem oltalmazza. Mit csinálsz megint, tán gyufát gyújtottál? igazán elment volna az eszed ?“ „De hát mit árthat az? Aztán itt oly sötét van mint egy farkasveremben.“ . Oltsd ki rögtön, hacsak életünket nem akarod veszélyeztetni. Tudhatnád, hogy a fénynél mi sem vonzza jobban a vili .......... (ssss, cing cing, bum, bum, brrumbumbum) Hallod?! Látod mit idéztél elő?“ „Nem látok biz én semmit, lehet ugyan hogy a gyufa vonzza a villámot, de nehezen, ha meg sincs gyújtva.“ „De én meg vagyok győződve, hogy valahol leütött. Ah! érzem nem érjük meg a reggelt; Mortimer!“ „Nos mi baj megint?“ „Hangod oly messziről hallatszik Mortimeó, nem a kandalló előtt állsz-e?“ „Eltaláltad kedvesem.“ „Rögtön távozz onnét, te csakugyan a vesztünkre törsz! Egy nyílt kandalló a legjobb villám- vezető. Hát most túl vagy?“ „Az ablaknál.“ . „Az égre! hol az eszed? A legkisebb gyerek is tudja, hogy zivataros időben az ablaknál állni biztos halál. Uram! Istenem! az éjjel még megöl az aggodalom. Micsoda zörej ez megint?“ „Ruháimat koresem.“
