Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-08-28 / 41. szám

II. évfolyam.

8. szám. Szekszárd, 1890. augusztus 28.

A becsületes asszony.

Leányom leánya megy férjhez, szép szőke fürteire ina tűzték fel az illatos myrtuszf. Hogy ragyogott szeme, olvasható volt .benn egy egész fogadalom, mit a szerelem hoz önkényt az egynek, az imádódnak. A vőlegény szeme is csillog — de mi más fény az, a szenvedély forró tüze itt még földöntúli, mondhatni mennyei érzelem tiszta sugara. Sajátságos, hogy vonzódik e kedves gyermek hozzám. Mikor elbúcsúzott tőlem, lábaimhoz ült, körülfogta térdeimet-, halkan, félve rebegett: Édes nagyanyám, te oly csodált asszonya voltál családunknak, ismerőseinknek, te rólad mindenki csak a tisztelet igaz hangján szólt. Taníts meg engem, hadd legyek ón is olyan.

Nem feleltem rögtön ; az öreg korunk sajátsága — elmélyed a múlt emlékeibe, egész életem tűnt fel a perczben mint egy tenger mélyéből. Tudom, hisz büszkeségein — hogy mindig a „becsületes asszony“ czimót viseltem, egy oly czim, mi felér egy koronával. — Unokám felébresztett mélázásomból. megcsókoltam a kedves gyermeket. Te menj kis lányom, ma nincs szavam hozzád, te ma a szerelem és ábránd birodalmába tartozol, mind mit a rideg én — a tapasztalat, a higgadt megfontolás — az öreg elme szólna hozzád csak megzavarná édes boldogságodat — de leírom neked mint lettem én ez a tisztes becsült asszony.

Ha igazat akarunk Írni,, szivünkbe pillantunk, megkérdezzük önmagunkat lelkünk miatt, őszinteséget követelünk, tudjuk mi nehéz még saját szemünkbe is nézni. A tudás nem édes, talán csak én vagyok az, ki mindig keserű izét érzem, vagy csak én vallottam be magamnak olyat, — mit más nem, és ott is létezik, — de föl sem tételezi magáról, és a szerencsés végzet a szunyadó hajlamot nem hívja ki, — sírba a száll a boldog a nélkül, hogy saját árnyoldalát megismerte volna. Talán nem minden léleknek kell oly lurczon keresztül menni, mint a mit én vívtam a kötelességgel, hajlamaimmal, szenvedélyemmel.

A nevelés, az elv, sőt a ’született jóság — mi kevés támasz egy asszonynak, ha a szenvedély szikrája ég benne, ha kihívja a világ, az élet. —

A legerősebb asszonyi jellem időnk!nt olyan mint a vészüídózött madár — mély lerogy a magányos sziklára dúló fergeteg közepében. Minél tökéletesebb, annál inkább van teremtve szeretni és szerettetni, ha van esze, mi mérhetlen szenvedés biztos jövője. Igen — én becsületes asszony voltam, soha idegen férfi udvarlását nem fogadtam el, még játékban sem érintette idegen férfiajk az enyimet, nem beszéltem soha olyat másokkal, mit férjem nem hallhatott volna, nem piperézkedtem mások kedvéért, nem kerestem mulatságot a házon kívül mikor leányom megnőtt önkényt lemondtam mindenről, mi fiatalságomnál és szépségemnél fogva még megilletett volna, mindez kivívta a világ elismerését, nem mintha különös érdemként sorolták volna fel — de mert szellemes, szép, élénk, kedves voltam, kinek csábítóan kínálkozott a hódolat. Lényem, megjelenésem kihívta az érdeklődést, feltűntem bárhol jelentem meg, 17 éves koromban mentem férjhez. A szerelem lelkem tulajdona, egy oly érzelem az akkor, mi csak magasztos eszményi fogalmat rejt, — test gerjed elmétől oly messze, mint ég és föld, és az érzéki szerelmet fiatal leányban nem ébreszti, sőt ellenkezőleg az idealizmus piedestáljáról taszit le sokszor úgy, hogy a lélek többé nem emelkedik fel. Én is szárnyszegetten maradtam a porban, a szerelem elmúlt, de a nemes lélek küzd eszményéért, kárpótlást keres a a csalódásért, összeakarja egyeztetni a világ folyását képzeményeivel, sok oly érzelem marad mi tápot nyújt e vágynak. A gyermeknevelés kötelesség. Ha a nő képzelt egéből lezuhant újra és újra keresi azt. Az ösztöne ráviszi a legközelebbhez — az anya hivatásához. Hol ez felejtést, elfoglaltságot nyújt, megalapítja a nő egyszersmind a családi boldogságot. Az idővel fejlődik a nő össztöne, a szerelem nem csak szivében, de érzékeiben is él, a hitvestársak közt a benső érzelem megszilárdul : az asszony él legnagyobb hatalmával. — De a hol nincs úgy ? Az én tiszta fenkölt érzelmein megdermesztette a fényét, ki földi lángot keresett, és nem tudta, vagy nem akarta megvárni annak idejét, kiábrándultam és egyedül maradtam, mikot- a természet kegyetlen conséípientiával fakasztotta bennem a szenvedély melegének sugarát. Egyedül

maradtam, mert eszményemet a tapasztalat köznapi és szellemileg alattam álló embernek mutatá! És az asszony szenvedélye legalább az enyim, nem választhat oly tárgyat. Az mindvégig az ideált keresi. Házasóletünk minden bensőség híján volt, sőt a keserűség is nem egyszer üté fel tanyáját, az én szivem pedig egy fojtott lánggal teli vulkán. Megtalálta tárgyát, ügy képzeltem legalább — ez ember, ki minden gondolatomat foglalkoztatá: a tökéletesség netovábbja. Nyilvános szereplését csodáltam, finom magaviseletét, láttam előzékenységét velem szemben, megjelenése hóditó — ha talán úgy megismerem szoros családi körben, lefosz- lott volna a nymbusz, mivel körülvett phantáziám, de ahhoz nem volt alkalom, és minél jobban küzdöttem, minél jobban titkoltam szivem minden érzését, annál nagyobbra nőtt a szörnyű hatalom. Minden ima után mit kétségbeesésemben küldtem az éghez, minden köny a leltemre égett vissza és csak szította a tüzet, miről nem volt szabad tudni senkinek, és mi majdnem megemésztett. Akkor néztem ijedten egy örvénybe, mit önnön természetünk ás. A szégyen majd megölt gondolataim miatt és még sem tudtam szabadulni tőlük. Első szerelmem úgy tűnt fel előttem miut egy édes csendes álom. A név tiszta ártatlan ábrándja, mit vágy nem gyötör, tűz nem emészt. Egy gyermekszív dobban, nem tudva talán kiért, olyan az mint a virág himbálása az édes szellőben, a bimbó fa- kadása a napsugárnál — és most a bűn, a sötét közeledik és csábit és int. Forró fejemet sokszor tenyerembe rejtve órahosszat küzdők szótlanul, hangtalanul senkitől sem sejtve a női szív legkeservesebb harczát.

Nyár volt, el kellett utaznom szüléimhez, 5 éves kis fiammal az indóházban vártam a vonat érkezését. 0 — belép ugyan-e- vonattal utazott. Belépve tekintetünk találkozott, és a mi sokszor megtörténik, ez a pillanat megérteti mindkettőnkkel, hogy szeretjük egymást, én ki addig a leghide- i gebb bánásmódot tudtam ügyesen fenntartani, a 1 meglepetés első pillanatában őrizetlen hagytam szivem, szememet és ép úgy ő. Mikor szemében a veszedelmes lángot láttam felragyogni, már az enyimet lesütöttem, do hiába titkom el volt árulva,

|Jm% ^fSpß^ Mmmxf.

li

O }lE^^^]>lZ/f-' Szerkesztő-tulajdonos’ Geiger Gyula, a kihoz u.iry a lap szellemi roszero vonatkozó közlemények, mint a hirdetési jaflj I» Stwff' és előfizetési pénzek küldendők.

Wrnmv* Szerkesztőség és kiadóhivatai: Szekszúrd, Pándzsó-utcza 1022.

T^JÍwm f Megjelenik minden hóban egyszer s állandó havi mellékletét képezi a „Szekszárd Vidékének“, s ennek előfizetői I ingyen kapják.

jri • 1/ Külön megrendelve egész évre 2 forint 50 krajezár.

J/ üix-de-tö ezégeink szives fig-yelixié'beHa a beküldő hirdetményét a „Tolnamegyei Hölgyek Lapjában“ kívánja felvétetni, k űrjük e körülményt különösen megjelölni. A divat-, és női munkák- ruhák-, éksz er-pipere-ezikkek, általában hölgyeinket érdeklő hirdetéseket lehetőleg itt fogjuk közölni. Hirdetési dijak: mint a főlapban.