Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-07-10 / 34. szám
X. évfolyam. 1890. 34. szám. Szekszárd, csütörtök, július 10. TOLUA ATAMIRIMIIE!GYE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár : Egész évre .........................6 frt. Meg jelenik minden csütörtökön. ■ Hirdetési díjak:: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttórben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 írt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Évnegyedre .... 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: | Pándzsó-utcza 1022. sz. Széűhenyi-utoza 172. sz. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Ipar és kereskedelem — nálunk. Értsük meg egymást. Nem akarunk beszélni ama tiszteletre méltó kivételekről, kik minden tekintetben díszére válnának bármely városnak, hanem szólunk igenis a nagy átlagról ; a kinek tehát nem inge : ne vegye magára ! Nálunk a mi iparosainknál hiányzik első sorban az a bizonyos valami, amivel minden iparosnak és kereskedőnek bírnia kellene. Hiányzik belőle az élelmesség, legtöbbször a szakismeret, az udvariasság ,és a diplomaczia ; értjük azt a diplo- macziát, melynél fogva megelóge inék egyes alkalommal kisebb haszonnal, tudva azt, hogy a megrendelők és vevők tömeges megszerzése által kisebb haszon mellett is többre megy. Tudjuk, hogy múlt évben a csörgetői fürdőnél egy kis eczetben úszkáló 3 átlátszó szelet „parizer“ ára 30 kr volt. A jó vendéglős úgy látszik azt gondolta, hogy ha ő 15 kr helyett 30 krt szed, akkor még egyszerűéi több lesz a haszna, a mi kétségtelenül igiizjj^s , csakhogy elfelejtette meggondolni azt, hogy az a kit egyszer igy becsapott: az „parisért,“ de még mást sem eszik többé nála ez életben. Aztán kész a panasz: „a közönség igy nem pártol, úgy nem pártol semmit,“ — igen csak tessék megpróbálni máskép, és megvagyunk győződve, hogy a közönség is megváltozik. A fürdő is rosszul megy ; de ki fogja ezt csodálni! Múlt szombaton este 7 órakor egy 10—15 főből álló társaság ül a hosszú kocsin* vár türelmesen egy negyed óráig, hogy vájjon mikor mél- tóztatik a kocsis ur ő fenségének megindulni. Végre meglágyul és indulni akar, de erre hirtelen ott terem a fő-fő fuvaros ur ő felsége „Megá1 az üss- tenit“ — ordítja méltó haraggal, és hangján érezhetted jámbor közönség, hogy az, gazdájának taEelelős szerkesztő és iaptulajdonos: G e i g* e r Gyula. nácsos korában a városház szent csarnokában szokott volt parancsokat osztogatni — „előbb el nem indusz, még jól meg nem úsztatod a lovakat, ha mingyár nyócz óra lesz is belőle. Mit ? — már régóta itt várnak? — nem akarnak leszállni ? Aki le nem száll, azt bele burittatom a vízbe.“ A leforrázott publikum erre csakugyan lekot- ródik a kocsiról, és ki vár, ki pedig gyalog indul hazafelé, a megváltott kocsijegygyel zsebében, mert persze az is az üzleti szellemhez tartozik, hogy a közönséget itt a városban a tértijegy megvásárlására is kényszerítik ; hogy miként kerül aztán haza : az már csak a jó gondviselésre bizatik. Az eféle esetek számtalanszor ismétlődnek és csak a zsebre dugandó gorombaságok árnyalataiban különböznek egymástól. De hát többet is ér, ha az ember a gőzfürdőben egy jó hideg zuhany alá áll ; igaz ugyan, hogy ezért is 30 krt kell fizetni — legalább tavai úgy volt — ami egy kis hideg vízért ugyan elég JJÜIiZ/, no ut‘ jf-j jCijuoOCt Elmégysz tehát, mekkora lesz bámulatod, ha már most 50 krt kérnek tőled csupán a zuhanyért. Ugy-e meggondolod magad, hogy el menj-e még egyszer ? A gőzfürdő tulajdonos pedig azon csodálkozik ez alatt, hogy mint van az, hogy haszna nem nagyobb mint azelőtt, hátha még valakinek az a tréfás ötlete támadna, hogy uj gőzfürdőt állítana, hát uram bocsá’, tán akkor meg olcsóbban kellene csinálni. Persze a konkurenczia ! ez hiányzik nálunk. Drágának ugyan elég drága minden, akár Dudapesten, de hogy ezért a közönségnek valami megfelelő nyujtatnék: arról szó sincs. Uzsoráskodásnak lehetne nevezni a kényszerhelyzet ilyen felhasználását, melyben közönségünk sok tekintetben leledzik. Hisz’ az ügyes, jóravaló, iparkodó és udvarias iparosnak beláthatlan működési tere van nálunk. A Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. mi jó közönségünk valóságos jó tevőjét látja benne, és megindító kegyelettel csügg rajta. Nem is bánta meg egyikük sem, ki a közönség pártjára állt, ki ugyanazon vagy olcsóbb áron elégíti ki a kívánalmakat. Evek hosszú során át úgy elfásultunk, hogy szinte fatalisták lettünk, azt hittük pl. hogy a nagy vendéglő és kávéháza „isten kegyelni é b ő 1“ vannak. Hogy tódult e hallatlan piszkossága helyiségekbe az egész világ, — persze kény- szerűségből — fizetett mint a köles, és tűrte a pinczérek pökhendiségót és szemtelenségét. Most aztán, hogy a szomszédságbai elegáns kávéház nyílt, látja csak az ember, hogy talán már régen mást is érdemelt volna pénzért, tágas, csinos helyiséget, világosságot, kevesebb füstöt, udvariasságot stb. Emberi önérzetünk baromét írje ismét felfelé száll; azon vesszük észre magunkat, hogy emberszámba vesznek bennünket, hogy kedvünket keresik, amin élénken csodálkozunk; igy aztán a vállalkozó koczkázata bőven megjutalmaztatik, mert a jó közönség <*agyo’ háladatos tud ám lenni. Eklatáns példa erre nézve a Petrits-féle uj szálló, melynek élelmes tulajdonosa máris nagyon hódit a közönség körében, és hogy többet ne mondjunk a legutóbbi sorozáson itt volt katonatisztek is legelőnyösebbnek találták az ott nyert élelmezést. Csak türelem, majd megváltozik minden, majd megjön azaz idő, mikor az boldogul, ki kedvedet keresi óh jó publikum ! Hát ki nem lett volna egyszer azon helyzetben, hogy czipője egy folt után ásitozott volna ? Próbáld csak suszterodhoz küldeni saruidat, hogy vájjon mikor kapod vissza. Bizony avval nem érdemes vesződni; sürgetheted azt édes olvasóm. — Nem mondjuk, hogy ez mindig igy van, de tagad„Szekszárd Vidéke“ tárczája. Nyári felhő. — A „Szekszárd "V'icLékre“ eredeti tárczája. — Irta: Szalay Sándor. — „Kedves Emmám ! Azt kérdezed, hogy miként telnek mézesheteim ! ? Mit feleljek kérdésedre, hogy őszinte is legyek, meg hogy szomorúságba ne ejtselek ? Megvallom igazán, hogy ón a mézes heteket egészen másként képzeltem. Ah oly elragadóan festik a mézes heteket az írók! Hisz talán mi lányok, csupán azért iparkodunk férjhez menni, hogy annak a festett paradicsomnak üdvösségét megizlelhessük. Oly bűvös képet állítanak elénk az irók, a költők ! Hanem a valóság ! a rideg valóság ! Hogy omlanak szét azok a tarka szép álmák 1 Istenem ! mórt is vannak a világon férfiak ! A férfi ! a férfi ez a minden rósz és semmi jó ! De nem folytatom tovább 1 Ebből is sokat sejthetsz a mit el sem akarok mondani. Azt mondják, — angyalom — hogy mi nők a férfiak zsarnokai vagyunk, hogy mi kötjük meg kezöket, melylyel azok magasabb vágyaik után törnek, kapaszkodnak. Nem igaz ! hazugság ! Mi vagyunk a rabszolgák ! Mindenünk a férfiak kezébe van letéve. Keményünk, boldogságunk, üdvösségünk, egész lényünk azé az egyetlen férfié, kihez sorsunk fűzött. És miként bánik velünk az a férfi, kitől a sors intézkedése folytán elválnunk nem lehet? Akaratának alávet bennünket feltétlenül; minden kis szeszélyének engedelmeskednünk kell, — pillanatra sem vagyunk urai önmagunknak. Képzeld, — édes Emmám. — a napokban színészek érkeztek városunkba. Már a lelkem is örült, mikor meghallottam. Tudod, hogy szeretem, imádom a művészetet, mely lelkünket néhány órára kiemeli a göröngyök világából. Örömmel, tapsolva futottam férjemhez, hogy megjöttek a színészek. Azt bittern, derült arczczal fogadja örömömet, hogy azonnal meg fogja kérdezni : mit béreljen ? páholyt-e ? vagy támlásszé- ket? Elképzelheted megdöbbenésemet, mikor homlokát ránczba szedte. „Megjöttek a színészek?“ szólt. Ha megjöttek : itt vannak. Azért magának fölösleges olyan kitörő örömmel fogadni. Talán csak nem gondolja, hogy most el kezdünk színházba járni ? Vagy ez talán több örömet, boldogságot okozna megának, mint a csendes édes otthon ? A nőnek nem az a rendeltetése, hogy színházba járjon s ott lelkét szivét képtelenségekkel, elérhetetlen dolgok déli bábjával töltse meg, hanem hogy a férfinak csendes otthont teremtsen, hogy megvonuljon szerényen a családi szentély falai közt. A színházat látogassák, pártolják azok, kiknek közvetlenebb rendeltetésük nincsen. Az a nő, ki pártáját letéve azzal a magasabb rendeltetéssel ment férjhez, hogy családjának majdan angyala, lelke legyen, ne álmadozzék olyan dolgokról, ne vágyódjék olyan szórakozások után, mik magasabb ren- dendeltetésének betöltését lehetetlenné teszik. Az én akaratommal az állandó színházlátogatásból nem lesz semmi. Egy-egy kiváló darabot, hogy meg nem nézünk, nem mondom. Ezeket mondta férjem szorul szóra. Meg voltam semmisítve. Nem tudtam egyetlen szót adni válaszul rideg, visszataszító szavaira. Mi lesz velem — gondoltam — ha már a mózeshetek ideje alatt ily modorban fogadja legtisztább szándékú vágyamat ! Elvonultam szobámba és képzelt paradicsomom omladékai fölött sírtam, sírtam keservesen, mint a hogy (hajói emlékezem !) Marius sirhatott Karthago romjai fölött. Mikor fájdalmam első kitörése elmúlt, felülkerekedett nálam az a jó szokás (a mit már a zárdában is tapasztalhattál) hogy a dolog fölött gondolkozni, okoskodni kezdettem. Férjemet müveit -emberül ismertem ; azt is tudtam, hogy a költészetnek, a művészetnek általában barátja. Miért tagadta meg ő tő- ' lem olyan kereken ez alkalommal azt, a mit tu
