Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-06-26 / 32. szám
Szegény édes anyám------Szeg ény édes anyáin Úgy-úgy el-elnézem, Amint tórdreroskad A térdeplőszéken. Kapcsos imakönyvót Csöndesen kitárja, Gralambtiszta szárnyon Mennybe száll imája. Úgy zokog a lelkem Hogyha el-elnézem : Talán rossz fiáért Imádkozik épen ? ! Öreg Toe-tails:___ Ör eg betűk, drága sorok, Mit üzent, az édes anyám? Tudom nem is könyez többé Átkos.fia sorsa-baján. Szeretetét adta nékem ; Én meg szúró tövist érte — Áldott szivét gondtalanul, Nyomorultan összetépve. Mégis-mógis, mintha azok Az agg betűk szóllanának-: „Belénk öntó szivét-lelkét S azt küldte el rósz fiának!“ Áldom azt a____ Áld om azt a perezet Melyben megláttalak, Eeszkető karokkal Szivemre zártalak. Áldom azt a tájat Holott gyakran jártunk — Hajszolva hasztalan Tűnő boldogságunk. És még azt az utat, Azt is, azt is áldom : Amerre elmentél Hű télén virágom ! Doktor Ferencz. TÁRCZA. 1990. Róza! Szép jó reggelt uram. Mit kegyeskedik parancsolni a mai lapokat olvassam-e elő, vagy ked- vencz dáliáit zongorázzam ? Segíts felkelni, húzd fel czipőimet, add reám rózsaszín atlasz pongyolámat, hozd reggelimet — de kávém jó édes legyen — és most mig eszem, mond el a város újdonságait és világosíts fel, hogy miféle macska nyávogás riasztott fel éjjel álmaimból. Ez a párbeszéd Ritkay Ferike egy negyven, negyvenöt éves magányzó és egy szép fiatal hölgy dr. Nagylaky Róza között folyik. Az utóbbi ki végzett jogtudor és zongoraművésznő Ritkay házánál mint titkár, társalgó, fololvasó szerepel, és e mellett komornok dolgokat is végez. A női dalárda erőszakolja fel hódolatát, ily durva módon zavarva drága uram angyal álmait. Elég édes a kávé. nem kötöttem nagyon szorosan az asztalkendőt kedves nyakacskája körül ? Nem, hanem forró ez a kávé, meg csak nem ehetetlen rossz. l)e már azt tagadom, a kávé rossz nem lehet, mert azt az én ügyes uracskám főzte, hanem ha forró, engedje édes angyal majd én megfujom azt a csúnya kávét, a mely meg merte égetni a a legbájosabb ember nyelveeskéjét. Na majd ha az ebédet kotyvasztom fris kávét főzök ; ez bizonyosan azért ilyen izetlen mivel már két hetes. Jól lesz gondos galambom, és hogy ne kelljen oly sokszor fáradnia, főzzön meg egyszerre húsz vagy 80 méter kávét. Mit beszólsz, hiszen a kávét kilószám mérik ! Hát már ahhoz mi nők nem értünk, de hogy visszatérjek a város legújabb eseményeire. Gr. Lin- liardy Elvira főhadnagynak ma reggel ismét párbaja volt, ez alkalommal dr. Széplaky Vilma ügyvéd maradt a hareztéren kürösztül lőtt kebellel. Tehát lőttek, jaj Róza félek ! Legyen nyugodt uram, nem vagyok-e én mellette. Es a párbaj oka ? Oherchez 1’ home. Akkor bizonyosan én vég ettem, oh ezek a rettenetes nők!! Továbbá' az a hir, hogy a sorozásnál háromszáz leány között egyetlen egy sem volt „untauglich“ be is vonultak azonnal, kivéve tizenkettőt a i a város legszebb hölgyei közül, a kiket magácska is ismer, tudja a szép Sári, Klári, Mári, Anni-, Panni, Fanny, Ella, Bella, Néha, Lili,' Till, Mili, a kik papok akarnak lenni, azok a parochiára rukkoltak be. És ott mit csinálnak? ■ Hát praktizálnak. No azután más újság nincs, hanem, talán érdekelni fogják a kérő levelek, ma ismét annyi érkezett, hogy száma sincsen. Az üres- seket — a melyek csak szerelemről szóltak — mindjárt el is égettem, a többiek közül pedig a következőket jegyeztem meg: Egy szöghaju 18 éves hajadon 60,000 frt hozománnyal. . Es hivatala ? Semmi. No ha nő nem tanult, akkor már nem sok lehet rajta, ha a hatvanezer forintját kiadtam, akár a szegre akaszthatnám a számat. Azután van egy ötven éves gömbölyű dokt.orné kitűnő prakszissal, öt ezer forint biztos évi jövedelemmel. No már ez jobb volna csak legalább húsz évvel volna fiatalabb. Es hozzá menne uram ! ön, a ki oly házias, oly szolid, kitűnő gazda, oly nagyszerű főző, mellette varrás, kötés, liimzés, mosás, tyuktiltetós és több e féle férfimunkában oly felette jártas ön, csak egy ilyen partiét érdemelne ? hiszen az az öt ezer forint önnek csipkére, de még rizsporra sem volna elég. Igazad van Róza, ily körülmények között nem megyek nőhöz soha. — Hanem hallod valaki zörget, be ne eressz senkit, még a kulcslyokon meg nem nézed, hogy ki az. Az ilyen gyermekes félénkség uram csak férfihoz illő — önöknek jól áll, de mi nők gyávaságot nem ismerünk. Jaj Róza az istenért én kardesörtetést hallok, ki ne nyisd az ajtót, még az asztal alá nem bújtam. Kardcsörtetéstől még a múlt században anyáink sem féltek — — és önnek sincs oka, mert igen is jó barát közelit, gr. Linhardy Elvira huszárfőhadnagy könyörög elfogadtatásért. Oh az lehetetlen Róza, hogy ereszthetnél be idegen hölgyet háló szobámba, és kisül a szemem, ha engem reggeli pongyolában talál. Annál érdekesebb uram, biztosíthatóm önt, hogy bájai által a grófné egészen el lesz ragadtatva. No hát bejöhet, hanem legyen gondod, hogy a kardot kint hagyja. Róza távozik és nemsokára egy feltűnő szép, két csillagos gallérral ellátott sötétkék egyenruhába öltözött hölgy alak jelen meg előttünk. Adjon Isten jó reggelt egyetlen eziezuskám, kialudtad-e magadat ? add kacsóidat, hadd árasz- szam csókjaimmal. Csak menj, ne nyúlj hozzám, te lőttél, te tőled félek ! — Van is okod szívtelen, mert hűtlenségedet sokáig tűrni nem fogom, ma már hatodik vetélytársnémat küldtem végedted a másvilágra — Jaj ne beszélj a halálról, akkor még jobban félek tőled. • Jőj karjaim közé te kis bolió, Ígérd, hogy más nőkre nem fogsz 'kacsingatni és akkor nincs mitől tartanod. De hiszen ón úgysem kacsingatok, nem kell nekem közületek egyetlen egy sem ! Keserű bár, de ez a beszéd mégis leginkább tűrhető. Jól van egyetlenem ne szeress, csak engedd, hegy én szeresselek, ha közeledben lehetek, ha kedves csevegésed hallhatom, már a mony országban érzem magam — majd eljő az idő, hogy szeretni fogsz és férjül vehetlek, oh én türelemmel várok tiz húsz évig is Teád. De én soha sem fogok hozzád menni, én nem adom magamat néked. Es miért nem imádott angyalom, nem vagyok talán elég szép ? találhatsz-e az egész ezredben Hálámnál gyönyörűbb lányt. Nézz tüzes szeTolnameg’yei Hölgyek Lapja. meim közé, ném-e a menyország nyillik mog előtted, tagadhatod-e, hogy fürtös fejemtől piczi formás, lábaimig minden tagom háttérbe szorítja és megszégyeníti az antique szobrászobrászat legdicsőbb remekműveit. Azzal én mind nem törődöm, szegény vagy aztán punktum, — az ilyen jól nevelt férfi mint én, nemcsak a jelenben kíván gyönyörködni, hanem a jövőre is gondol. De te kedves, oldalam mellett mit félsz a jövőtől, én eltartalak,_ és kenyerünket mindig megfogom keresni. Nix da, semmi kenyér, hanem pecsenye, pezsgő; és piskóta ! Az is meglesz édes ezukrom, mindenben úszni fogsz és pénzed is lesz elég — mindent megszerzek számodra — és kelljen bár érted az állam kincstárát ostrommal bevennem. Azt tartom ott se sokat találnál, mióta a férfinem kivesz, és a nő uralkodik: fillokszera lepte meg az államok összes kincstárait. Oh drága lélek, a te szellemességedet csak szépséged éri fel, megengeded, hogy megcsókoljam okos kis szádat? — légy nyugodt, tudom, hogy félsz a csattanástól, azért a csók oly csendes, oly halk lesz, hogy hallani is alig fogod. No szép olvasónőim, tetszett-e a jövő, melyet előttük a lehető leghalványabb színekkel ecseteltem?? Szeretem hinni, hogy —nem. De ha nem, — akkor miért kezdték, és miért követik az utat, melyen haladva, utódaik minden bizonnyal elérik az általam leirt korszakot. — Vagy túlzással vádolják feltevéseimet a jövőbe? — de akkor hölgyeim a jelen figyelmükön kiviil esik. — Czáfol- hatatlan tapasztalatok mutatják, és igen természetes dolog, hogy az erős mellett a gyengébbnek tágítania kell, — és az erősebbek most önök, önöké a kormány, önöknek szava a döntő, és önöket kell hódolattal követni, az egykori erős nemnek. Ma már önök tisztviselők, tanárok, doktorok, szobrászok, festők, irók, és legújabban Amerikában egy női ezred is alakult; egyszóval minden vállik önökből és mindenütt dicsőn megállják helyeiket — csak a tűzhely mellett nem. Felfogadok százért egybe, hogy megyénk sok kitűnő hölgyei között egy fél sincs, a ki annak rendje módja szerint képes lenne megfőzni egy Ízletes ebédet — a mi pedig a rendes gazdaasszonyt, az odaadó jó anyát, a férjnek való hű feleséget illeti, — azt hiába keressük, az már nincs, vagy ha van is — ritka mint a fehér holló. Ilyenek önök. és igy tanítják leányaikat, hogy pedig az ily modorban nevelt gyermek majd milyen porontyokat nevel, és hogy azoknak a porontyoknak az ivadékai milyen csemeték lesznek, azt csak a vak nem láthatja át. Hej hölgyecskéim de pórul járnának, ha boldogult öreg apjaik feltámadva, egyszerre előjönnének és főzőkanál, varrótű és orsó helyett az önök kezecskéjükben tollat, ecsetet, vivókardot .és lovagostort találnának, — már én nem akarok következtetéseimmel senkit sem sérteni, mert hiszen én a világért se tenném — de hát azokért a jó öreg urakért nem állok ám jót, hogy nem hagynák-e túl ragadtatni magukat a méregtől-------— Atyjaik már csak törik szomorúan és balsejtelmek közt gondolva bár a jövőre, mivel képtelenek a kezükből kiszalasztott gyeplőt újból megragadni. Férjeikről, nehogy zavarba hozzam önöket — hallgatok ; azok manapság a teremtés legszánan- dóbb gyermekei, és c«ak azt csodá'om, hogy Midas király módja szerint még divatba nem hozták a hosszú süvegeket — nem ugyan füleik, hanem valami keményebb és kellemetlenebb függelék elfedéséül. Mi pedig fiatal házasulandó emberek, lassan kezdjük magunkat acelimatizálni az önök szibériai légkörében — persze, hogy a mily szédítő gyorsasággal erősödik a gyenge nem, az erős ép oly sebesen gyengül, satnyul, és puliul. És ez annál szomorúbb reánk nézve, inert ha őszintén akarunk saját magunk felett ítélni, be kell ismernünk, hogy — nem is kár értünk — vagy legalább tiz közül
