Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-06-26 / 32. szám

egyért is alig. — Tudják is ezt önök, azért bánnak velünk oly kegyetlenül. Pedig hát a rövideb- bet mégis csak önök fogják huzni, és meglátják lesz idő, a mikor a férfit — mint ritka jó madarat — kalitkában fogják tartani, és később majd ha valahol kaparithatnak egyet, azt pénzért fogják mutogatni, mint most a medvéket — szoktatni, — hiszen már úgyis kezdenek bennünket, és azért kell úgy tánczolnunk, a mint önök fütyülnek.

Keresetségünket már most is felette éreztetik velünk, és higyjók el csak önök az okai ha közülünk a leggorhesebb is ellenálhatlannak képzelve magát feltételezi, hogy önök bármelyikét is képes egy két ostoba szavával meghódítani. A hajsza utánnunk némely helyen a hihetetlenséggel határos — pedig mi, okulva az idősebb férjeken, a kik még lépre mentek, ovatossak vagyunk és legjobban szeretünk feltételeinkkel vérteződni és ezt már önök mint tudják, és könyvnélkül czitálják „Sáfrány Géza százezer forinton alul nem nősül, Bors Miklós már kétszázezerét kíván és igy tovább — — “ mert megjegyzem, hogy minél poszkább a legény, annál többre tartja magát, azért áll Köménymag Náczi ötszázezer forint követeléssel az ivén, meg Paprika Lajos húszezerrel is beéri. De az erővel önök rendelkezvén, azért mégis csak befognak bennünket és többnyire siralmasan felsülünk — és mellette hallgatnunk kell, ha nem akarjuk magun - kaj kitenni a köznevetség czéltáblájául. Igen befognak bennünket egymás után, pedig nem kis dolgukba kerül, mert a hol rólunk van szó, ott azonnal a belháboru pusztít önök között — nő, nő ellen és mintegy megfoghatatlan, hogy ebben a vérengző ütközetben a menyecskék többnyire mint kémek és lázitók szerepelnek. Bitkán mondhatja egy fiatal férj, hogy azt a lányt vette nőül, a ki neki először tetszett, és a kit először szeretett meg. Az csak akkor lehetséges, ha valaki a'kit legjobban szeret, látszólag azt legjobban kerüli és nevét sem említi még csak az oltár előtt nem áll vele, és még akkor is gratulálhat magának, hogy valamely asszony régen fel nem találta titkát szive fenekén (mert azok ott hol épen semmi keresetük — igen szeretnek kutatni) és le nem mosta szive imá- dottjárol a keresztvizet és nem ábrándította ki édes álmaiból hamis állításaival örökre.

Vannak továbbá bizonyos mamák, a kik egész útonálló módra ragadnak férjet leányaik számára.

Hogy pedig a tisztelt kivételek fel ne háborodjanak merész állításaimon, azonnal elbeszélek saját tapasztalataim közül egyet és azután ismerve hajlott derékkal, felhúzott gallérral, behúzott ajakkal, mintha mindég attól tartana, hogy nyakba ütik — sárgás zöld czifferblattját bombán nyújtva elő a világba. Ha vizes kék, duzzadt veres szegély- zettel környezett szemei nem pislognának, ha kimagasló órránakha talmas szárnyaival nem fújtatna, valami kiszáradt múmiának lehetne őt tartani — pedig hát ő dandy — legalább annak tartják és ő szívesen elhiszi.

Hátulsó lábait hegyes orrú crémeczinbőr czi- pőkbe szorítja, kivágott mellényt visel, és ingének élesre keményített gallérjával keservesen reszeli aszott nyakának Ádámcsutkáját.

Kevéssel ezelőtt egy árnyas fákkal beültetett helyen — hol zeneszó mellett sok szép hölgy ült, járt, kelt és néhány férfi is kullogott, az em itett dandyval jöttem össze, ki idomtalan járom csontjait ránczigatva, örömének ada kifejezést, hogy velem X-en találkozhatik és minden ellenkezésem daczára, beakarva mutatni egy családnak, egy pádhoz húzott, a melyen egy terebélyes mama ült, sudár leányai között.

Egyszerre hat kéz nyúlt felénk, és három nyelv hadart szédítő gyorsasággal peregve mindenféle érdeknélküli zagyvalékot, melyből azonnal megtudtam, hogy a fiatal hölgyek már ki voltak művelve még mielőtt a világra jöttek, az egyik zongorázik és úgy énekel, hogy hangjával még a felhőket is szétoszlatja, a másik az irodában a papa jobbkeze — szellemük annyi van, hogy már helye sincs a házban, pedig a padlásra is annyit felhor- dattak, hogy a plafon majd rájuk szakad — mindenfelől fellesznek szólítva, és társzekerekkel küldik szét a szélrózsa irányában a szép gondolatokat,

Tolnamegyei Hölgyek. Lapja.

melyeket igazán ők maguk írnak, a papa legfeljebb csak fogalmazza stb.

Végre egy pillanatnyi csendet felhasználva én is bemutattam magamat és látva a hely szükségét, illedelmes távolban állva maradtam a hölgyek előtt, de nem úgy a dandy, a ki teljes erejét össze szedve tisztelt alakját oly szilárdan feszitó a pad mellett álló fa és a szélről ülő magas hangú énekesnő közé, hogy még a mama súlyának is engedni kellett és az egész hölgysor odább csúsztattatok, minek következtében a pad másik oldalán helyet foglaló szellemtelt hölgyecske testének egyik kimondhatatlan része kellemetlen érintkezésbe jött a földdel.

Sietve emeltem fel a kis kedvest és a röhögő dandyt megjegyzéséért — a melylyel még fokozta tettének gonoszságát ugyanis, hogy az efóle eshetőségek tekintetéből mégis csak kár, hogy a tour- nure kiment a divatból — épen illemre akartam tanítani — midőn a mama és a szerető nővér a helyett, hogy a még mindég karjaim közt pihenő papa jobbkezéhez fordultak volna, — egész hévvel igyekeztek őt megnyugtatni nem győzve eléggé bizonyítani, hogy az egész mit sem tesz. Ez alatt az én kis sylphidem mindég erősebben nehezedett keblemre és látva, hogy őt fenékre állítani minden törekvésem hasztalan, a mamához fordultam, hogy venné át tőlem leányát, de az rám se halgatott és egész gondját a dandyra forditá, kinek nyakacská- ját az esti szellők ellen védendő — még a pádon ülő leányka csipke kendőjébe burkolá.

Helyzetem kezde nyugtalanítani — nem ugyan azért mivel ölelve tartottam egy hölgyet a kit pár perczczel előbb még nem isismertem, hanem mivel ez az ölelés a világ szeme láttára történt — aztán még csak azt sem kérdezhettem tőle, hogy hol ütötte meg magát. Már épen újból a gondos mama segélyéhez akartam folyamodni, midőn a közeltávolból gyors léptekkel a kedves papa rontott elő, de korántsem azon szándékkal, hogy édes terhelőtől megszabadítson, hanem megveregetve vál- lamat, hamiskás mosollyal jegyző meg, hogy : hát hiszen kedves uramöesém, én látom, hogy maga becsületes ember és nem fogom gátolni szerencséjében, Flóra leányunkat elveheti, ha már ennyire szeretik egymást, de mostanra elég lesz az ölelkezésből, mert hát a rósz világ megirigyli, megszólja.

Ezen szavakra a papa szellemes jobbkeze talpra állva, szende pirulással fogadta a mindenoldalról oda özönlők gratuláczióját, még ón szédületből alig bírtam magamhoz jönni. Szent Kleofás mit tegyek most, folytassam-e a vőlegénységet vagy hirdessem ki fenkangon, hogy Flóra ő nagysága izére — — föl Ire esett és hogy én őt onnét udvariasságból, de nem szerelemből emeltem fel. Legjobban pedig a rettenetes dandy hozott méregbe a ki az egésznek oka lévén látott és hallott mindent és a ki felállva kárörömmel dörmögte feléin a „sok szerencsét.“ — De a nemezis őt is rögtön utón érte. Flóra karomba kapaszkodva az egész környezet hallatára sipogá, hogy : „Maguk úgy is sógorok lesznek, mert maga meg nővéremet veszi el.“

No ezer nyíl teremtette, az volt ám rémület a szegény dandytól — orra szárnyaival akkorát szippantott, hogy majd mind szerte-szét röpültünk körülte, de szólni nem volt ideje, mert a mama férje karját véve félig gyengéd, félig parancsoló hangon harsogá felénk : jöjjetek kedves fiaim. Arra elindultunk szépen párossával — követve a sok hátra maradt hölgy irigy tekintete által, a kik hangosan sóhajták, hogy : némely leánynak mégis csak sikerül !

Otthonukhoz érve rögtönzött menyaszszonyom megragadá nyakamat és erővel be akart húzni a lakásba, de én lábomat a kapufélfának feszítve elhatároztam, hogy inkább ketté hagyom magamat szakítani, de be még sem megyek. — A dandy is igy gondolkozhatott, mert egy-két görcsös ölelés és egy pár izetlen csók után egyszerre magunk maradtunk ketten a kapu előtt. — Egy ideig némán néztem a nyomorult emberre, a ki nyakkendőjét oldozva össze kiűzött, Ádámcsutkáját szabadította fel végre az éles gallér dörzsölésétől, megjegyezve, hogy : csúnya kelepczébe kerültünk sógor.

De nem addig van kiáltám kitörő méreggel — azt a tekert-csavart, hétszögletes miudenségét a

fajodnak, hanem nézd, hogy elevezz előlem hegyes órris dereglyéiddel, mert ha felkaplak, úgy váglak menyasszonyod ablaka előtt az isten kerek földjéhez, hogy egy kis nedves folton kívül mi sem marad belőled.

Ezt persze a hős nem mondatta magának másodszor, hanem odább látott, még ón felkeresve lakásomat pakoltam és sietve hagytam el a várost, egy levél által adva tudtára exmcnyasszonyomnak, hogy : nem oda Buda.

Később értesültem aztán, hogy pár hót múlva már fogtak helyettem más vőlegényt — a kinél Flóra nagysámnak a pottyanása valószínűleg jobban sikerült — és menyegzője, valamint nővéréjé — a ki a dandyt többé ki nem eresztó körmöcskói közül — egyszerre tartatott meg a legnagyobb pompával,

Ám de azóta az én feltétlen udvariasságom a hölgyek iránt nagyon csökkent, bár mindenkor hódolattal hajtok térdet egy némelyik előtt, de a földön seregestül ülhetnének előttem, többet ugyan egyet se ölelnék fel keblemre. Exquis.

KÜLÖNFÉLÉK.

A Majer-Ariow-fé!e tanintézetben is befejeződtek a vizsgálatok, melyeken mindenkor nagyszámú hallgatóság vett részt, s a legnagyobb örömmel és élvezettel hallgatták a növendékek kifogástalan, s a kitűnő intézet jó hirnevéhez méltó feleleteit. Az idei vizsgálatok is igazolták azt, hogy a Majer-Arlow-féle intézet valóban a mintaintézetek sorába lép, mert úgy a tanítási rendszer, mint a gyermekekkel való finom s lelket nemesitő bánásmód a modern paedagogia kívánalmainak teljesen megfelel. Az intézet jó szelleme, az annyira szeretett M ári n é n i gyöngéd és tapintatos vezetése mellett az intézet folyton fejlődik és mind magasabb színvonalra emelkedik. H e r d 1 e i n Mariska k. a. és G y ő r f f y József tanító urban pedig oly kiváló erőket birt ez idén, kik törekvésének megvalósítását nagyon megkönnyítették.

A szekszárdi polgári olvasókör nyári mulatsága pompásan sikerült. Két óra után indultak a kör helyiségéből a rendezők a vámerdőbe ; nemsokára aztán kezdtek jönni a vendégek s 6 óra után már szebbnél-szebb lányok vig csevegése élénkítette a tánczhelyisóget. Valóban annyi szép leány és oly ízléses, választékos öltözékben vett részt a mulatságon, hogy a legfásultabb lelket is felüdi- tette volna az a gyönyörködtető látvány, amit a szépség, üdeség és Ízlés szemeink elé tárt. A vigasság éjfélutánig tartott, amikor a permetező eső elrómitette a mulatókat s mindenki sietett hazatérni. A rendezés kifogástalan volt, s a rendezők teljes elismerést érdemelnek fáradozásukért, mert a siker jó része bizounyára őket illeti.

Észrevétel.

Az „Ország-Világ“ junius 8-iki számában négy eredeti költeményem jelent meg „I d e- gen költőkből“ czim alatt.

Hogy tudtomon kívül történt e dolog — természetes, de hogy hogyan jutottak az én legegyó- nibb költeményeim, amelyek néhány hét előtt a „B u d a p e s t“ és „Győri K ö z 1 ö u y“-ben láttak napvilágot, e kitűnő szépirodalmi lap hasábjaira, azt valójában nem tudhatom. Hacsak úgy nem, hogy valami rosszakaró kontár irodalombarát juttatott e szerencséhez és szerencsétlenséghez, ki azokat a jelzett közlönyökből ollózta ki, amiért is kitünően sikerült esetlen élczeért fogadja inkogni- tója daczára tőlem elismerésemet e vakandmunká- jáért, de aminek ismétlése ellen szerény nevem érdekében tiltakoznom kell annak a valaminek nevében, mitől aligha ismer, az irodalmi morál nevében.

Remélem hasonló úri passiótól ismeretlen jó szellemem a jövőben megkímél s nem fogja szekeremet tolni előre olyan utón, ami még az én fiatal koromnak nehéz, de azután meg nem is megengedett, különben legjobb tehetségem szerint oda fogok hatni, hogy álczázatlan arczába mondjam el neki legforróbb köszönetemet nemes protegálásaért.

Szegeden, 1S90. évi junius hó 16-án.

Doktor Ferencz.