Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-05-01 / 24. szám

SzekszáurcL "V idéke. VIDÉKRŐL. Tolna. _A_ tolrxai „üöx-eg-ylei:“ hurczolkodása. Tisztelt Szerkesztő ur ! Mikor nálam szobát vagy irodát tisztogatnak : szököm. Nem mintha barátja nem volnék a tiszta­ságnak, de félek uj rendetlenségtől. Bosszankodom ha utólagosan mindent helyén nem találok s csak napok múlva jön meg kedvem, mikor minden a régi rendetlenségben van. Valaki azt hinné, hogy művész vagyok, ki a rendetlenséggel óhajtok im­ponálni? olyan messze állok a művészettől, mint Cserna K., a tolnai festő, Munkácsytól. Meszelés, zsurolás ! Nekem olyan, mint fér­finak a sárgarépa főzelék. Hát lnirczolkodás ? Borzasztó valami ! A ren­detlenség és kár ilyenkor kétségbeejtő. Az uj la­kásban nem illik minden úgy, mint a régiben, fúrni, faragni kell. Az ágy nincs a szokott helyen, egyes tárgyak meg éppen elhurczolkodtak, soha többé nem látjuk. Milyen boldog kinek semmije sincs?! A tolnai köregyletben-a tagok hetek óta gon­dolkoztak, illetőleg beszélgetnek a hurczolkodás ne­hézsége felett. Hogyne ! ? Ki fogja rendes asztalát, megszokott helyét, ama bizonyos ablaksarkot, a ki­látást s más efólét az uj lakásban megtalálni? De- íiczitben van a köregylet, a hurczolkodással járó kiadás is komoly aggodalmat okoz. Még nagyobb baj, hogy ha sokáig tart, a tagok elfelejtik a kár­tyázást, a billardista kitanul a biztos lökés­ből, a prósitzer elmarad, őgyelegve járkál az ut- czán, nem találja' helyét, korán érkezik haza va­csorához, neje megváratja, szóval a hurczolkodás ezer apró bajjal jár. S ki hinné, hogy a köregylet hurczolkodása alatt, mindezen bajoktól ment volt ? Én, ki láttam, hallottam, ki a tréfának, kedé­lyességnek barátja vagyok, bátran elmondom az esetet. Feleségem nincs itthon, ott van Zátonyoson. Szabadságomat fölhasználva esténkint a főtéren kop­tatom czipőimet. A' minap úgy nyolcz óra tájban a köregylet sarkán állva egy csillagra vetém sze­meimet, elmélyedtem — azon gondolkoztam, hogy a csillagok milliói mily békességben férnek meg egymás mellett, mig az emberek kebleiben a ha­rag, bosszú, düh és méreg dúl, az elkeseredettség, szenvedély és büszkeség üti föl nyomorult tanyáját. Az irigy, fösvény vagy gazdag vessen egy pillan­tást az asztalos műhelyébe, ki ugyanazon gyaluval csinálja simára a fejfát gazdagnak, szegénynek. Ki­nek teher a feleség: az küldje a fürdőbe. A szerel­mes tegyen úgy mint én, vizsgálja meg a csilla­gos eget, s sok fényes csillag között válasszon egyet, ha üstökös volt, hadd szaladjon, j A szenvedélyes hazard játékos figyeljen mondok neki valamit: Amo 187. ápril hó 27-én a nemzeti kaszinó­ban (a mostani köregyletben) csendesen folyt a makau. Blattot... adok... veszek... öt... „Schla­ger“ mondja a bankár és tovább oszt. A prósitze- rek lassú tempóban hajtogatják fejeiket, álmosan néznek egy szemmel, a másik aludt. „Bank!“ kiállt az egyik stentori hangon. Villám csapás járja át a kompániát. Egyik prósitzer álmából fölriadva meg- csattantatja szomszédjának álkapcsát, de az föl sem veszi ezt. A szemek kimerednek, a prósitzerek egy fejjel meghosszabbodnak, az álom eltün szemeikből. „Schlager“ — mondja a bankár és besepri a pénzt. A játék kezd hazard lenni, komám a szerencsétlen az utolsó tízest szorítja markában ; pechben vagyok — gondolja —de hadd vesszen minden, hátha?... Megtette, clveszté, csendesen fülkéi, kimegy az ut- czára. majd megáll — gondolkozik ... a friss le­vegő józanitólag hatott reá, az óra éjfélt üt, min­den pihen, a levél sem mozog. ^Körültekint, senki ! Térdre ereszkedik .. . valami imát mond ... majd megszóljál: „Isten! ha Isten vagy mutasd meg hatalmadat, hadd nyerjem vissza elvesztett pénze­met s hiszek — hiszek te benned örökre!“ —Föl- ugrik sietve haza megy, mint a tolvaj lopódzik a házba, be a szobába... megáll s figyel. Alszik, — igen a felesége nyugodtan alszik s ő gyertyát sem gyújt, . . . tapogatva keresi a szekrényt —• meg van. Kinyitja belenyúl és ... kiveszi a revolvert és az asszony megtakarított pénzét. Meg se olvassa, sietve iparkodik, rohan vissza. Leül a régi helyére. Jár a blatt s komám megrakja a bankot. „Schlager!“ — mondja a bankár harmadszor, komám clsápad, zsebébe nyúl s kiveszi... a bankókat. De ó keserű végzet!... egy csomó számla az, mely fizetésre vár. A prósitzerek röhögnek s komám hebeg, de a bankár kifakad: ilyen pénzre nem játszom, maga­inat ajánlom, servus barátom ! A jó Isten meghall­gatta komámat, pénzét nem szerezte vissza,, de azóta sem játszott s ez elég nyeremény. Felesége, ki éjnek idején nem aludt s min­dent tudott egy szóval sem említette soha az esetet. Óh feleségem, ha ilyen volnál!? De te nem hallgatsz, ha 20 krt vesztek lutrin : végig húzod az erkölcsi törülközőt angyali, pardon, pokoli ábráza- tomon. „Vérvörösre festett társasköri kaszinói helyi­ség“. — Ez a néhány szó kiábrándított merengé­semből. A köregyletből jött a hang. Föltűnő! már nyolcz az óra és termei még világosak, itt valami rendkívülinek kell történnie. „ ...............ha beszélhetnének, sok regényt le hetne Írni. De némák s visszavonultan a világ zajától, hallgatnak .... Most midőn fényes múl­túnk lakó helyét itt kell hagynunk, hogy még fé­nyesebbel kicseréljük . . . búcsút veszünk tőled, eltemetjük emlékeinket, hadd jöjjön uj élet, uj erő társasköri életünkbe. Uj időszakot kezdünk, meg­vénült, kivénült arezod . . . mi fiatalok uj irányt, uj helyet s életet keresünk. Menjünk, Isten veled!“ Igen — mondja egy vékony hang — ott legalább uzsonálni lehet. A szolga kisirt szemekkel reszkető kézzel, mély hajlongás közt kinyitja az ajtót, tán utoljára de azért alázattal, hátha még csöppen valami ? A ki­nyílt ajtóban megjelenik Péchy József, az elnök két kézzel hozza boldogult gr. Széchenyi, a ka­szinók megteremtőjének képét; oly méltóságteljes tartása, örömtől sugárzik arcza, mint nagyszombaton, mikor a föltámadás emlékére a szentséget hordozza körül. Mankón biczczeg utána T.en.cz linger L., nyakán lóg a jegyzőkönyv, hátára nagy csomag okmány csatolva, viszi a köregylet titkát, történe­tét ; mellette Matej ka K, haladt a papírkosár­ral, füle mögött két-kót tollszárral, egyik kezében óriási tintás üvQg, zsebéből hull a porzó. Köztük Bernstein A. alelnök, szivarjából bodor füst­karikákat fuj s hordozza az alapszabályokat. W i t- t i n g e r S. főparancsnoki csákóban jobbról, König L. diszegyenruhában balról egy-egy lámpával vilá­gítanak. A kocsiút közepén nyikorgó talyigán A n- d e r 1 e J. Gárdos Irma az égitünemény babérko­szorújával fején a könyvtárt minden erejének meg­feszítésével tolja; a regények szellemei röpködve körülötte, kétes világot vetnek az ezerkötetes könyv­tárra. Ok a tisztviselők, kik a hivatalos eszközöket szállítják. Ezeket követik a tagok, kik közül Brezlmayer G. a viczek ládáját, G ö m- b ö s L. a tarock, Brezlmayer J. a német és Parti A. a franczia kártyákat viszi. Bohus E. a Fremdenblattot olvasva pagáttal jön, balról E a d n i t z k i E. a skizt folyton dr. V arga P. hátára üti, ki a huszonegyest keblére rejtve jobbról baktat. Kivont karddal kaptákban lépked S c h m i d t G., őt követi Földváry 0 felsége a király és M o u 11 i a r d 0 felsége a királyné arczképével. Fischer I. a magyar lexikonnal halad és föl­veszi az elejtett huszas-tarockot. Eozraayer F. lak czipőben, cyliuderrel fején magasan hordja a diszdákór, utána a teher súlya alatt görnyedezve G y ö r k ő F., Parti F., U h 1 a r Gy. és Rausch m ann K. a biliárd közepén Koboz J. ül játszva a lapdákkal, ha egy-egy lapda legu­rul, ott terem H u d r a P. és fölszedi azt. D ö- m ö t ö r M. a kégliket, H ö 11 z 1 N. és Tencz- linger G y. a tekegolyókat szállítják. Dr. Kiss M. a találmányok könyvét és gyufatartókat, I) o b- r o v i t s S. a gyertyatartókat, M o 1 n á r S. Kos­suth L. szobrát, E o b o z L. Deák F. képét rámás­j túl viszi. Kis kocsiban befogva az asztalokat és i székeket húzzák Gauzer J. és Klementsitz I L. Virgoniával szájában hordozza dr. W i e s i n g e r E. a sörös palaczkokat és Eisenbart Gy.- iz­zadva a vaskályhát. B u b o n y i k L. a palatáblá­kat, szivacsot és krétát, G a j d o s i k J. a vendég­könyvet, T r a i b e r J. a nagy fekete táblát, ifj. Geng J. a múzeumot, mert ilyen is van a kör­egyletnek egy 3 kgrmmos halcsont példányában, G e i s z L. a szabadság zászlóját és a ketyegő órát és iíj. P 1 e s z k y A. fekete szalon kabátban az összecsavart gyászlobogót viszi. Heller ma n n A. a nagy AVertheim kasszát a defiezittel csolnakban csúsztatja előre. A köregylet öreg búto­rait kocsin szállítják Geiger Flórián és Ten ez linger J. urak személyében. Befejezésül Per ez el 0. jön a kávés findzsákkqj és a „Pech“ allegorikus képével. A menet az utczára ér s amint Schelly Jó­zsef üzlete előtt halad, az ott egy begy ült nemzeti kaszinó tagjai b aljóslatuan nevetnek; mire az elnök gyászindulót intonál, a harangok megkondulnak, a kiséret mélabús hangon belevág s folytatja a rémes dallamot; úgy hangzik mint az eperjesi kolostorban az éji körmenet imája, mit a a barátok éjféli 12 órakor mondanak: „Eltemetve vagy, ó nemzeti zsidó had! ne keress sírásót, elte­mette a belviszály a kaszinót. H a 1 a z u 1 azé r- köles, fogy a becsülés: haláltól nincs menekvés....“ Megérkeztek az uj helyiségbe, hol Robo z J. igazgató az inven tárral kezében várja őket. Mo­solygó ábrázattal nyitja az ajtót az uj szolga s üd­vözli az érkezőket. Minden megjött rövid idő alatt, helyre is rakódott, minden jó állapotban, rendesen, csak egy hiányzott . . . . Hellermann elma­radt a defiezittel. Volt rémület, sietve visszaindul­tak, keresték s végül a Duna partján szomorú fűz alatt meglelék, hol nyugodtan horgászott. Miért késik ön, hol a deficzit kasszája ? •— kérdi az igazgató szigorú arczczal. Hol ? — volt a kérdő felelet — itt nyugszik a békák és rákok hideg tanyáján. Hajótörést szenvedtem útközben, csolnakom felfordult, s a deficzit a Dunába hullt. De nem eszem,,nem iszom, sem nem alszom, nem is beszélek, zárva lesz ajkam nem okoskodom, haza se megyek mig ki nem halászom. — Istenemre esküszöm ! a deficzit meglesz, érti ön ?! Hah ! — most mozog a jelző . . . csend ! snap, megvan! Húzd, ne hadd, kiált a mentő had s kapasz­kodik, ki hozzáfér. De ó végzet, — ereimben meg fagy a vér! .... a zsinór elszakad Hellermann fejjel a Du­nába szalad ! Égfelé meredt a lába, vízzel telt meg a szája, közelgett a halál órája. Szörnyű! de való . . . Anubis a lelkek kísérője a vízben megjelen, az al­világba szállítandó a szerencsétlen lelkét, hogy bű­neit Ilorussal együtt mérlegelje. Még egy perez s oda van. Hat lábú szörnyben jön rohanva egy csomó regattista. Állj! — ordít Matejka s Hellermannt a víz­ből kihúzza, Koboz J. megszáritja, a vizet kiszivaty- tyuzza dr Varga, br. Eliatschek hajóval hazaszállítja, hol Greíinger szárazba rakja, tetőtől talpig megke­féli és a köregylet egyik sarkába ülteti. S most búsan ül ott. könnyei peregnek, szótlanul hallgatj i, amint tisztelendő Györkő jobb erkölcsökre oktatja. Hogy ez igy történt bizonyítja Influenza, Színház. Szerdán a Pepita, Mátray Margit jutalom­játékául adatott elő. Daczára az esős időnek, s a gyér számú publicunmak az előadás megtartatott s fokozott tetszés közt folyt le. Mátray Margit (Pe­pita) az est ünnepeltje aranyos kedélyében tündö­költ. A közönség nyílt jelenetekben tüntette ki, a mit minden bizonynyal megérdemelt. Szigethy Mari hangja itt ott kidomborodott, tiszta csengésű és különösen megnyerő színpadi alak. Nagy Vilma igazi felséges királyné volt, bár Dobó, ki ezúttal is fényes jelét adta kitűnő tehetségének, egy íz­ben őt is kivette méltóságteljes szerepéből. A helyi viszonyokra alkalmazott couplett-k nagy tetszést arattak. Viola hideg volt — nagyobb volt benne a mord hős, mint a hős szerelmes. Hangja, mióta

Next

/
Thumbnails
Contents