Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-01-08 / 3. szám
3. szám. X. évfolyam. 1890. Szekszárd, szerda, január 8. TOL1TA Q-YIE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. * A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési éoc z Egész évre .........................6 frt. Eé l évre..............................3 frt. Évnegyedre .. .. 1 frt 50 kr. A ]ap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek i szerkesztőséihez küldendők. mw nmi wiAi JX/Ceg-jelenik: lieteükiérxt: kétszer z szerdán és szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Sétpatak-utcza 1113. sz. „ Széchenyi-utcza 172. sz. EHii-detési díjak r Három hasábos pel it sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ ,, 4 írt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Főműnkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: G e i g* e r Gyula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Előfizetési felhívás. A „Szekszárd Vidéke“ az 1890. évben is hetenként kétszer, szerdán és szombaton fog megjelenni, s előfizetési ára egy évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre I frt 50 kr, egy hóra 50 kr. — Egyes szám ára 6 kr. Kérjük az előfizetési összeget e hó 15-éig okvetlen beküldeni, hogy a lap szétküldésében zavar ne támadjon. Hátralékosainkat pedig tisztelettel felkérjük tartozásaiknak mihamarább leendő beküldésére. A „Szekszárd Vidéke“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Korunk bajai. A ki huzamosabb időt töltött, már népünk körében s jól megfigyelte annak typicus alakjait, lehetetlen, hogy szemébe ne tűnt volna az a sat- nyaság és butaság, mely főleg az alsóbb rétegekben lépten nyomon észlelhető, s ha megfigyeljük az ujjon czál 1 i tások at, itt is tapasztaljuk, hogy évről- évre satnyább és katonának kevéssé alkalmas egyének állanak a mérő alá s vajmi kevés bizodalmát nyújtanak arra nézve, hogy egykor a „hős“ nevére szert teendenek. Valóban teljesedésbe megy nálunk a híres latin iró jóslata: „Aetas parentum peior avis, túlit nos nequiores, mox daturos progeniem vitiosiorem.“ Ha keressük okát ezen satnyaságnak és szellemi butaságnak : megtaláljuk azt a nyomorban s a hibás nevelési rendszerben, és igen sok község:- ben még a mértéktelen pálinkaivásban. Egy népes községben huzamosabb ideig mint hivatalnok működtem s itt volt alkalmam ama sajnos tapasztalatra jönni, hogy már nemcsak a tót s az oláh fajban, hanem édes magyar véreinkben is roppant nagy mértékben gyökeret vert az egészséget és életet ölő pálinkáivás. A legnagyobb nyomorban sínylődő atya vagy anya csak pálinkáért esdekel, s szenvedő gyermekének pálinkát visz orvosságul a helyett, hogy az orvoshoz fordulna segítségért. Az orvoshoz nem megy, mert annak fizetni kell a látogatásért, patikaszerrel meg nem akar élni, mert azt nem „javalják.“ Ha el is megy a gyógyszer- tárba vesz egy garas ára hashajtót s ezzel azt hiszi, már eleget tett az egészség követelményeinek. Mig orvos ajtaját hónapszámra alig nyitja be egy szenvedő, s a gyógyszerész nagy köszönettel veszi, ha naponkint egy pár hatosnyi bevételt zsebre tehet; addig a pálinkásbutik kora reggeltől késő estig telve van pálinkafogyasztókkal, kik úgy a tehetősebbek mint a szegényebbek soraiból nagy élvezettel fogyasztják a spirituszkeveréket. Alig, hogy a gyermek kissé cseperedik már pipát ad az atyja a szájába s gyönyörködve szemléli, hogy az ő csemetéje már mire képes. A páliukaivást és pipázást már úgyszólván kisded korában megszokja a gyermek, azzal nem törődve, hogy ez által szellemi tehetsége a tovább fejlődésben gátoltatik. Az iskola kényszereszköz gyanánt tűnik fel a gyermek előtt, hova apró korában azért küldi a szülője, hogy ne legyen otthon gondja rája. Midőn azonban már nagyobbacska lesz s az anya a ház körül is használni tudja, vagy épen a barmok őrzésére alkalmassá válik, otthon fogják őt s néha kegyelemből, mert a tanitóurak a rendes iskolába- járast sürgetik, elküldik az iskolába is. Számtalanok az iskolamulasztási esetek, s ilyenkor, ha a szülő kérdőre vonatik, azzal áll elő, hogy „nagy téli idő van, nincs a gyermeknek gúnyája, csizmája stb., mert szegények vagyunk nem tudunk venni.“ Az iskolamulasztók szüleire előszabja ugyan a törvény a büntetést, de azt főleg a legalsóbb osztályuaknál végrehajtani teljes lehetetlenség. A megdorgálás még csak járja ugyan, de a pénzbüntetés már behajthatatlan. Hogy is no, mikor egész télen át alig van egy pár garasa és Szent Mihály tói Szent Istvánig hitelben kapja a kenyerét? Azzal pedig, hogy polgári jogát veszíti el a többszörös büntetés folytán, azzal ez a földhöz ragadt szegény ember édes keveset törődik, mert ‘jóformán fel sem tudja fogni, mi az a pol- gári jog. S mig az iskolák tátonganak az ürességtől, a gyermek felnő, a tanítást ép úgy mint a nevelést nélkülözve, mert biz az utóbbit a szőlői háznál épen nem kaphatja. Arról természetesen a tanítók. a nemzetnek eme fáradhatlan munkásai épen nem tehetnek, ha a gyermek átlépvén az iskolai éveket, még csak a nevét sem képes leírni. Nem is akarok szólani arról, hogy a fiuk már 14—15 éves korukban megkezdik a nemi életet, s ez által úgy testi kifejlődésükben, mint szellemi működésükben tetemes hátrányokat szenvednek, s mire eljön az idő, mikor a fiú fegyverfogható lesz, a szitytyarémek nyomát sem látjuk abban az el- csenevészedett meggörbedt alakban, kit a fercser vizitál. Nem légből kapottakat beszéltem, tapasztalataimat mondtam el, hála az égnes, hogy ez nem mindenütt van igy széles Magyarországon ; de kívánatos volna, hogy i g y sehol sem lenne s akkor várhatnék ama boldog kort, „mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán !“ H, B. „Szekszárd Vidéke“ tárczája. Csak jó a feleség. (Egy férj naplójából.) A poharakban gyöngyözött a pezsgő. A hosszú palaczkokkal dúsan megrakott asztal körül vagy harminczan ültünk. Mind régi, régi jó czimborák ! Gyerekkorunktól kezdve jó' pajtások. Pedig biz’ azóta megviselt az idő valamennyiünket. Aki csak félig volt kopasz: az a fiatalt adta közöttünk. Ezúttal azonban ifjak voltunk valamennyien. A pezsgő felkorbácsolta vérünket. Szivünkbe rég elfeledett, sajátságos érzések fészkelték be magukat. Rokkant lábaink ficzankoltak az asztal alatt. Kezeinket magasra tartottak s úgy vertük a taktust a muzsikához. A fakóképii Lajos czigány éppen ott húzta a fülem mellett. Csupa régi, jó nóta került ki a vonója alól, olyan nóták, a mik mellett egykoron mi heteket duhajkodtunk végig. Régen volt az nagyon. Hire sem volt még akkor feleségnek és gyereknek. Nem kellett külön engedély az elmaradáshoz. Most ? Most bizony kell ! Ez estére is 10 óráig kaptam szabadságot. Megígértem az öregemnek, hogy akkor ott hagyom a vén fiukat és jövök haza. Nem is rajtam múlt, hogy nem tartottam be. A pezsgő, a pezsgő okozta az egészet. Hirtelen szállt a fe.embe nagyon. Rózsaszínben láttam ón már kilencz órakor a világot. Tiz órakor azt sem tudtam már, hogy van-e óra a világon. Csak czigányt hallottam, meg czimborákat láttam. No meg az is feltűnt, hogy a palaczkok felfordulva állnak az asztalon s a vékony végükkel ugyancsak aprózzák a csárdást. Jót kaezagtam ezen a látványon. Rég nem láttam ón ilyet. Hanem igazán szívből kaczagni azért mégis később kezdtem. Akkor, a mikor a bolondos Ferkóa ki tulajdonképen ez estén összegyűjtött bennünket, megmondta, hogy minő alkalomból szedett minket maga köré. Jubilált. Biz’ az kissé furcsa jubileum volt. A felesége szökésének a — 25 éves jubileumát ülte. Oh mennyit nevettem én ezen, a mikor megértettem ! Aztán hallottam a felköszöntőket. Mindegyikben benne volt a szökés. Az asz- szonyszökés. Es mindegyik után ittunk egy pohár pezsgőt. A tizedik felköszöntő után egyszerre furcsa gondolatom támadt; Azt képzeltem, hogy én vagyok a Ferkó s hogy az én — öregem t. i. feleségem szökött meg. Miért is ne szökött volna meg ? Hát mivel vagyok én különb mint a Ferkó! Persze, hogy nem vagyok különb. Persze, hogy tőlem is megszökött és most én is jubilálok ! Egészen természeíesnek és rendjén valónak találtam a dolgot mámoromban. És szörnyű jő kedvem kerekedett erre. Az ördögbe! Nincs többé záróra! Jöhetek, mehetek a mikor tetszik. A pezsgő mindig fog folyni és a czigány mindig fog huzni. Aranyos élet! ❖ # Ejfél után jóval vetődtem haza.
