Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-03-20 / 18. szám
SzekszájrcL "V icLékiekoszoruzza derék vezetőjének: Eifert Henrik ev. kántor-tanító urnák s hü fiainak áldásos működését! nem volt zene, de volt dal s voltak olyan gyönyörű versek és pohárköszöntők, hogy bizony még a nagyobb községek és városok ünneplői is megirigyelték volna. — Az első köszöntőt Sántha Károly mondta a hazára, a királyra s ennek kapcsán olvasta fel lapunk jelen számában közölt remek költeményét. Utánna Tóth István olvasta föl (szintén e lapban közölt s) a Petőfi-ház előtt fölolvasásra irt, de az idő késősége miatt elmaradt „Szent ez a hely“ czimü költeményét. Utána Petrich Ferencz emelt poharat a sárszentlőrinczi községi és egyházi elöljárókért. Majd Sántha Károly állt föl ; éltette Kossuthot s ennek kapcsán olvasta föl „Kossuth“ czi- mü, ragyogó szelleméről tanúskodó, de fájdalom, •eddig még az ő szellemi kincses-fiókjában pihentetett gyönyörű költeményét. — Szóltak még aztán : Tóth István, Petrits Ferenczet éltetve s kívánt neki szép, csendes, lassan és háborithatlanul lefolyó éle'et. Utánna Petrich Ferencz. a hiányzó nőket éltette ; Eifert Henrik és Sehádt János tanítók szintén Petrits Ferenczet éltették ; Petrits Ferencz újból Tóth Istvánt mint tanítót és költőt éltette ; — Tóth István Varga János urat, mint a sárszentlőrinczi értelmiség egyik tekintélyes és hazaszerető tagját; Győri Pál községi bíró végre Petrits Ferenczet mint régi honvédet éltette. — A jó kedv, midón Tóth István az ő lángragyujtó verseiből s ■zenekölteményeiből nehányat felolvasott s el ialolt: alig ismert határt. Megeredtek a szebbnél szebb, régi és újabb hazafias és népdalok. — A társas- vacsorán résztvettek: Id. Cs. Kiss János, . Gyalog Mihály, Gyalog György, Zámbó István, Győri Mihály, Fauszt Adám, Szívós János, Miszlai István, Szabó József, Klaithál Adám, Farkasdi Sándor, Szabó Pál, Kiss Pál, Varga István, Kiss Antal, Szabó János, Vargha Pál, ifj. Cs. Kiss János, Schlei- ning Károly. Zámboki János, Kostyály József, Győré Pál közs. jegyző családi gyásza miatt távol volt) s a leginkább iparegyesületi és dalárda tagok; de az ott maradtak is alig hitték, hogy csakugyan a hajnal munkára (no meg talán nagyon is megbocsátható alvásra) hivó pírja az, mely úgy megszégyenítette a gyertyák és az ál más szemek pisladozó fényét. T A N Ü G Y. A nyilvánosság előtt már több Ízben megbeszélt iskolaépitési ügyben folyó hó 16-án döntött végleg a szekszárdi róm. kath. tanács és iskolaszék. Az ülés népes volt, a tagokat — ugylátszik — a tárgy fontossága vonzotta ; mert bizony arról volt szó, vájjon legyen-e a róm. kath. hitközségnek a jövő tanévben a belvárosban olyan iskolája, a mely a modern követelményeknek megfelel, vagy sem ? A hitközségi tanács annyira megvitatta az ügyet, hogy ezúttal egyhangúlag elfogadta az építési tervezetet és a költségvetést. A belvárosi nagy iskola- épület megmarad a mostani helyén, de gyökeresen át lesz alakítva, ki lesz Ízlésesen csinosítva, úgy, hogy a költségvetés ki tesz 16,700 frtot, melyből azonban némi megtakarítás eszközölhető. A Szarka-utczai tantermeknek tanítói lakásokká való átalakítását a tanács szintén egyhangúlag elfogadta ; ennek költségvetése 1650 írtban állapíttatott meg. Miután a hitközség nem rendelkezik az építéshez szükséges pénzösszeggel, azért a helybeli egyik pénzintézettől 20 évi törlesztésre kölcsönt vesz fel, melynek megkötésével Hanny Gábor egyházi elnök és Boda Vilmos hitközségi tag bízattak meg; továbbá határozatba ment, hogy a helybeli lapokban az árlejtés mielőbb közhírré tétessék és az építkezés már május hóban megkezdessék. Az építkezés miatt a belvárosi összes iskolákban a záróvizsgák Pünkösd előtti héten tartatnak meg. Szóba jött a sz. Háromság szégyenletes el- hagyatottsága, az egyházi elnök előterjesztésére a hitközségi tanács megszavazta a renoválás költségeit annál is inkább, mert az ő buzgólkodása folytán e czélra már eddig begyült 210 frt. Egy építési bizottság is választatott, melynek tagjai lettek : Hanny Gábor és dr. Szigeth Gábor elnökök, Boda Vilmos hitközségi tag és Fejős Károly mérnök, mint szakértő. Az önkormányzati alapszabályok értelmében a tanács által elfogadott tervezet és költségvetés jóváhagyás végett beterjesztetik az egyházmegyei főtanhatósághoz. Elhalálozás folytán megürült remete-kápolnai gondnoki állás Orbán József Csárdás hitk. taggal töltetett be. A belvárosi plébánia templom uj orgonája Husvétra készen lesz és a szállításról a tanács gondoskodott. — H. C S -A. R BT O K. Szent ez a hely. * Szent ez a hely néktek, a hol mostan álltok ; Költő lelke néz le a magasból rátok. A hol egykor járt, kelt, itt kell neki lenni: Költő lelke nélkül ez az ünnep semmi. Itt kisérlé szárnyát magasba repülni; Szép, — nemesért, jóért itt kezde hevülni; Itt nem állanánk meg, oda nem néznénk fel, Hol e név: Petőfi ragyog örök fény nyel ? Mire néznők akkor március e napját ? Mire emelné meg mindenki kalapját ? így legalább midőn kalapot emelünk, Elhisszük, hogy ő van, a nagy költő, velünk. Tudja Isten, hány jő egy emberöltőre, De kell ő minékünk, kell örök időre; Mert naponként jobban készítik a békót; Azt se tudjuk, hazám, remélhetsz-e még jót ? Nem tudja a magyar kétes jövendőjét, De szivébe tartja legnagyobb költőjét. Kit oly korán veszte : a nagy hőst, a dalját: Honszerelmi lánggal el-el zengi dalját. Kinek szíve, lelke, hazám, a tied volt: Nem mondhatjuk róla : elesett és megholt. S bárha azt se tudjuk, hogy a drága sír hol: Föl-fölkelni látjuk szellemét a sírból. Mint örökös vigasz ez a szellem áll itt; Mint örökös napfény minket ez világit. Kit a teremtő ver olyan nagyon régen, E csillagot látja ragyogni az égen. Oh ragyogj fel napfény, óh ragyogj fel csillag! Vigasztald meg, a kik szabadságért sírnak. Hívj még egyszer minket, keltsd e népet talpra, Hogy ne jöjjön uj baj a legyőzött bajra. Ünneplő népség! tekints fel a kőre; Szép sugára mondja : előre, előre ! Fenn lobogó zászlónk tavaszi szél fúja. Március e napját, mint amazt a régit, Mindenható Isten ! imádkozunk : légy itt, Add megérnünk újra ! Tóth István. MERÉSZET. A méhek ápolásáról. (Folytatás.) Ha a méztárt megújítottuk, akkor az anyát hagyhatjuk a maga szabadságában s az csak hamar bepetézi a berakott üres lépeket. Ez esetben azoknak, tisztán munkás méhsejtüeknek kell lenni. Az a fiasitási fészekben folytonosan munkálkodván, a népség folyton szaporodik, sok munkát végez, sok mézet hord be ; mert van helye is a méztárban, a hova a mézet lerakhatja. De ez esetben a mint a berakott lépek bepetézíettek, ismét másokat, — t. i. a befedett fiasitásos lépeket, kikeli szedni és a méztárba áttenni; — ezeket pedig ismét üresekkel pótolni ; mert különben a mint megszorulnak a helyben, rögtön rajzásra adják magokat. Ha pedig már egyszer anyabölcsöket raktak és anyákat kezdenek nevelni, alig van hatalom, mely őket'a kirajzástól visszatartsa. Ugyancsak a méztárból is, a * A költő által a sárszentlőrinczi márez. 15-iki ünnepély alkalmával a Petőfi-ház előtt elmondani szándékolt, de az idő bealkonyodása miatt az „Olvasókörében fölolvasott alkalmi költemény. mint az mézzel megtelt, a lepecsételt, tehát már teljesen érett mézet, szorgalmasan ki kell szedni; részint, hogy ne rajozzanak, főként pedig azért, hogy ne legyenek kénytelenek helyszűke miatt vesztegelni ; illetőleg, hogy mentői több mézet hordjanak be. Ha azonban a méztárt még nem akarjuk megnyitni ; mert a népet a költő fészek és méztár betöltésére kevésnek tartjuk: az esetben az anyát Hahnemann rácscsal kisebb térre p. u. négy-hat keretre szorítjuk, hogy kevesebbet tojjék. A mellett a költő fészek többi részét, 2 — 4 üres lép beakasz- tása által megnagyobbítjuk. S igy azután ezen — az anyától elzárt rész — lesz a méztár, a mely méztár megtelvén, azt mindjobban nagyobbithatjuk. Mindkét esetben a mézhordási idény kihasználása a főtörekvésünk. Kell is hogy az legyen ; mert ha mentői több mézet gyüjtetünk, akkor már meg van a siker. Az után még mindég van elég időnk a szaporításra. A fő mézhordás ideje t. i. elmúlván, a nagyon népes törzsekből csinálhatunk mürajokat, a kevésbé népesekből pedig tartalék rajokat; újból is felemlítem, hogy a méhek, habár azok a nap madarai és a meleg az ő éltető elemök: mindazonáltal az erősen oda tűző nap az ő munkásságukat teljesen megzsibbasztja. Mert részint a nagy hőség miatt ők magok sem képesek bent a kaptárban kitartani és ott munkálkodni ; részint pedig a viasz építmény is megmelegedvén, a teher alatt leszakadozik, vagy legalább is megnyúlik. Azért is zárt méhest készítessünk, hogy a nap a kaptárokra egyenest ne tűzhessen oda ; viszont a méhest ültessük körül fákkal, a melyek nekünk magunknak, de melleinknek is kellemes árnyékot fognak szolgáltatni. Ezen kevés fáradságunkat méh törzseink annál több édes mézzel jutáimazandják. Az általam előadottakból az is kitűnik, hogy tehát, nem okvetlenül szükséges, hogy azokat a méheket folytonosan háborgassuk. Magunkról tudjuk azt, hogy még legkedvesebb látogatónk is terhűnkre van, ha az akkor jön, mikor nagyobb szorgos munkánk van. Bizalmasabb emberünknek meg is mondjuk, hogy bizony most sok a munkánk és az nem is haragszik meg azért, ha okos ember. A szegény méhek ezt nem mondhatják meg ; bár sokszor értésünkre adják amazon fegyvereikkel, hogy nem szívesen látott vendégek vagyunk. De az okos méhész magától belátja, hogy nem tanácsos a méheket háborgatni akkor, a mikor azok nagy munkában vannak. Tehát minden munkát akkor végezzünk a mikor melleinknek legkevésbé akadékoskodunk. Ezen időpont pedig a porzás ideje úgy déli 12 és 2 óra között van. Ekkor ők magok is mintegy pihenőt tartanak : egy némely részük plane kint sütkérezik. Ilyenkor szedjük ki a mézes lépeket; ekkor vegyük ki a költő fészekből a fias lépeket is, és helyezzük a méztárba. Egyáltalán, minden munkát ekkor a déli porzás idején végezzünk. Figyelmeztetem azonban a méhésztársakat, hogy a móztárból soha se szedjék ki az össses mézzel telt lépeket; mert az esetben a méhek is — mintegy elcsüggednek és irgalmatlan megraboltatásuk folytán — a rájok nézve semmi haszonnal nem járó munkával lejjebb hagynak. Azért is a már mézzel telt és bepecsételt lépeket kiszedvén, — mindig hagyjunk meg nekik 2—-3 mézes lépet. A mézgyüjtésre való törekvésünk szempontjából, minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy azt mentői nagyobb siker koronázza. Van rá eset, hogy móheink pld. itt a város közelében már igen kevés, vagy egyáltalán semmi gyűjteni valót nem találnak. Mig ellenben, kint a mezőn, vagy távolabb a Dunaszéli erdőkben csak úgy ömlik a móz Vájjon nem önmagától következik-e, hogy melleinket oda közelebb szállítsuk. Hisz az emberek magok is, ha távolabb vidéken akad munkájuk, oda költöznek, tanyát vernek és kevesebb fáradsággal többet végeznek. A méhe ugyan, ha szükség kényszeríti, elrepül, fél- vagy egész mértföldnyire is. Igen ám, csakhogy ezen távoli járásnak kevés a látszatja. Mi természetesebb tehát, minthogy, ha vidékünkön elfogyott a legelő, szállítsuk azokat oda, a hol az bőven van. A külföldi méhészek, az ő méheiköt rendszerint a hajdina táblákra szokták szállítani. Nálunk a Fertő tava mellettiek a Hanba.
