Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-02-28 / 10. szám
IX. évfolyam. 10. szám. Szekszárd, 1889. február 28. SZEESZiKD VIDÉKE. TOL1TA NT JXIRIMIJE GYE törvényhatósági, tanügyi, közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi heti közlöny. Előfizetési ár : Egész évre ..........................6 frt. Fé l évre ..........................3 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, ngy a hirdetési és előfizetési pénzok a szerkesztőséghez küldendők. Megjelenik minden estitörtökön. Szerkesztőség:: S ó t p a t a k-u t c z a 1113. sz. a. Kiadóhivatal: Szóchenyi-utcza 172. sz. a. IKCirdetési dijals ; Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttórben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Főmunkatárs: Séner Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Gr eiger Gr y ul a_ Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. JL szekszárdi fogházban. Az a sötét hely, hol a megtorló igaz- ság bünteti az erkölcs halottjait — a fogház. Földalatti cellák vasrácsos ablakkal — a hol megtörik a sugár, későbben kel s korábban nyugszik a nap — s a hol a megsértett jogrend kér magának kérlelhetetlen elégtételt — ez a hely, a melyről szólunk. Alkalmunk volt a napokban e helyek egyikét, a szekszárdi fogházat megtekinteni s általánoságban már elmondhatjuk, hogy a fogház, a mennyire az a jelenlegi alakjában keresztül vihető volt, a lehetőségig megfelel a mai humanisztikus követelményeknek. Es, hogy ez igy van — méltó érdeme az Sz erényi Kálmán kir. ügyésznek. Az ő indítványa, sürgetései s fáradhatatlan utánjárásának köszönhető, hogy a fogház legutóbb sok és czélszerü javításokon s közel 3000 frtba került átalakításokon ment keresztül. A szekszárdi fogház — mint általában Magyarországon — mindig túl van tömve foglyokkal. J 7, egészségügyi szabályok szerint egy emberre 19 köméter tér számita- tik, ennek megfelelőig a szekszárdi fogházban 120—125 fogoly volna elhelyezhető, s a fogház állandóan 150—200-at kénytelen felvenni! Jelenleg is 1^0 férfi és 15 nő, tehát 175 egyénből ál! a létszám. Ez a körülmény maga is már megköveteli, hogy az egészségügyi viszonyok tür- hetővé tétele végett a fogházban oly rendszabályok alkalmaztassanak, hogy a tultö- möttség ne váljék különböző s nem egyszer ragályos betegségek szülőanyjává. És valóban meglepett bennünket az a nagy tisztaság, mely a fogház minden részében szembeötlő. Az utóbbi átalakítások közt mindenesetre a legfontosabb, hogy az összes helyiségek, a folyosók, szobák, czellák, a magánzárkák, úgy a két munkaterem, az eddigi tégla-padlózat helyett kideszkáztattak. A folyosókon végig szőnyeg van, a padló úgy a szobákban, mint a folyosókon tisztábbnak már nem is képzelhető. Szerény! humanitása gondoskodott arról is, hogy a fogháznak fürdője legyen ; két kád van benne, mellette a r u- hatisztitó kemencze, a hol a bűzös ruhák s az esetleg e ruhákban a vádlottak által behozott „idegen elemek“ megöletnek, szóval a ruhák fertőtlenittetnek. A nők osztályánál a terem, mely majdnem egészen sötét volt, azzal, hogy egy újabb nagy ablak vágatott rajta, világosabbá, szellősebbé tétetett s igy most szabadabb, egészségesebb légáramlat ömlik szét a helyiségekben. • A nőfoglyok nagyobb része czigány. Több apró czella nagyobb szobává alakíttatott át, mely a szabadabb mozgást segíti elő, a mire annál is inkább szüksége van a társadalom ide került szerencsétlen einek, mert a napi sétákra csak a megyeház kis terjedelmű udvara szolgál nekik. Van a fogháznak két munkaterme, a kosárfonó és az asztalos-eszterga műhely. Az előbbiben 15-en fonják — néha a legszebb — kosarakat, az utóbbiban hárman vannak alkalmazva. Meglepő az ágyak és ágynemüek tisztasága. Minden czellában áll több-kevesebb vaságy, mely szét- és összerakható. Benne tiszta szalmazsák, vánkossal és fehér szórtakaróval. Az ajtó előtt áll az ivóvizes edény. Az egész fogházhelyiséget légfűtéssel melegítik, melynek kamarája alul van elhelyezve. A fogházban 32 zárka van, s a vizsgálati foglyok el vannak különítve az elítéltektől. Minden vádlottnak fejtáblája van az ágya felett, melyen rajta van a neve, folyó száma, törzskönyvi száma, büntetési A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. Miket a Teremtés keze Embertől mélyen elfede. Csiri-biri. i. Az eszme. Tudós nép vagyunk, szörnyen, már ez áll, — Nincsen köztünk, ki nem politizál. Kapaczitálunk egyre, szüntelen, Érvek bunkója kopog száz fejen. S ezitálunk folyton, tücsköt, bogarat, Russzo, Kant nekünk csak picziny falat. Gőtbe és Lesszing a kis újba van, Emlegetjük Sekszpirt is untalan. Azaz dehogy! mi büszke nép vagyunk : Észért szomszédba ritkán ballagunk! Közülünk három s négy, ha összejő, Saját eszmével áll az mind elő, Pompás eszmém vau fiuk! — igy kiált: Ütnénk egy csendest, vagy kalabriászt! Bodnár István. II. Az ember szive. Napot az éjjel egybevetve, Egy nagy tudós fejébe vette, Hova ember még le nem szállott, Felfedez egy titkos világot. Ember szivet értett alatta, — Bohó pedig, ki néz — a napba! Titok homályát fejti, bontja, Érte, ha kell, szivvérét ontja, S felfedezni gyarló eszével Oly dolgokat vágy és merészel, De tudósunk remélve, bízva, Nem rettenve mitől se vissza, Érezve tüzet, hevitő lángot Fogott szivet, dologho’ látott. Zúzta, vágta, tépte, metélte, Pápaszemen s górcsővel nézte, Sorba vett rajta minden szálat, Vájjon hát rajta mit találhat? Hol a titoknak zárja, nyitja ? — De nézhette szemmel, nagyítva, Kiálthatta : az nem lehet! Nem lett a szív, csak : hustömeg! Kutatott hát Isim nagy sokára Viruló lány akadt utába. Éjfél szeme tüzet lövelt szót, A szem rája tekintni is félt; De ha egyszer beléje nézett, Benn’ is veszett, úgy megigézett; S szemtől a szívhez ut vezet le, Tudósunk hát e tömkelegbe, A tudománynak érdekében Mélyen hatolt, — nevess szegényen ! Azt hivé, hogy mi ott honol: Menyország I és mi volt ? — pokol! Kiábrándult, csalódott, látta : Fakovát ér csak tudománya; De most meg a daez ingerelte ... — Vén anyóka jött véle szembe, Ránczos az arez, szemének fénye Rég volt biz’, hogy mosolyga, égé. Sipít a hang, szívod, hogy reszket, — Tudósunk is hányt sok keresztet S nagy félve mert tekintni rája, — Sokat gondolt a — gyehennára.., Később látta : mily esztelen ! — Menyország volt e szivbe lenn! A kutatást hát félbe hagyta, Belefásult, vakult már abba! Lecsillapult szivének vére, Édesben is keserűt érze! Emberek rá gúnyolva néztek, Mily vén bolond ! — ekként beszéltek. S ő tűrte, hogy mindenki marja, Rá sem figyelt, mosolyga rajta. Beteljesült lelkének álma: Fölpattant a titoknak zárja! Rájött lassan, hol a bibe : Nincs is az embernek szive! Bodnár István. Bécsi emlékeimből. Valahányszor hallom, hogy egy fiatal élet önmaga szakitá el a fonalat, mely a léthez köté, önkénytelenül eszembe jut a következő egyszerű, négy sorból álló kis költemény, mely a sebesen múló hullámok egymás közötti beszédét tolmácsolja: Eine Welle spricht zu’r Ander’n : ' „Ach, wie flüchtig ist das Wandern !“ Und die Zweite spricht zu’r Dritten : „Kurz gelebt, ist kurz gelitten!“ Soha sem törtem pálczát az öngyilkosok felett. Legyenek bár emberek ezrei, kik ezen néze- I tem ellen szavaznak, én állítom, hogy e szerencsét-
