Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-12-21 / 65. szám

IX. évfolyam. 1889. 65. szám. Szekszárd, szombat, deczember 21. VIDE TOXjXnT-A. NkAlRIMIIEGi-iriE törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár ; Egész évre .........................6 frt. Fel évre ....... 3 frt. Évnegyedre .... 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, ngy a hirdetési és előfizetési pénzek a szer­kesztőséghez küldendők. dVTeg-jelexvik: tLetervlvéxvt kétszer I szerdán és szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Sétpatak-utcza 1113. sz. Széchenyi-utcza 172. sz.- - - • ........ ­EH ii-detési díjait; Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—-300-ig „ „ 4 írt. 300—400-jg „ „ 5 frt. Főmunkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Geiger Gyula. Lapkiadó : Uifalusy Lajos. .A restauraczió. Lefolyt tehát az utolsó restauraczió is. Bátran elmondhatjuk, hogy az utolsó, mert azok a kik az önkormányzat jelenlegi alak­jában feltétlen hi vei még a vármegyének — vajmi kis hadsereget képeznek már s ez nem veszedelmes. Puskájuk az ósdi styl, fringiájuk fakarddá változott. Egy régi le­tűnt kornak mesés alakjai — a kiket, bár élnek — mégis csak mesékből ismerünk, s rendszerint azokból, melyet m agukról mondanak el. A régi-alkotmány védbástyái — lehul­lanak, leliullanak örökre — alig van még a ki tartja, annak is lehanyatlik a karja. Az alkotmánynak termettek jobb véd­bástyái : a nyomtatott betű, a szabad szó, a pari iám entaris jog, s szabadság. Sajátszerü jellege is volt ez utolsó vá­lasztásnak, s ez az, hogy a választási jogot már abban a tudatban gyakoroltuk, hogy a haldokló régi megye képezi alapját annak az új épületnek, melynek első köveit az az utolsó voksokkal raktuk le. Azért is volt kétszeresen érdekes. A régi vármegyék sok ősi és ósdi jo­gából, — melyeket ma már ha haszná­lunk is — nem használunk semmit — az uj kor szelleme teremt egy uj alapot, melynek „Szekszárd Vidéke“ tárczája. A karácsonyi ajándékról. Jó magyar ember ! Akit Isten megáldott testi, lelki jóval; lélekkel nagyratörővel, karral errőssel ; aki lelkesülni tudsz szépért, dicsőért, mint e földnek egy nemzete sem, — aki erődnek érzetében jó és nemes vagy, — megvívod a harczot a fellegi szirttel, de ugyanakkor hogy el ne gázold, félre teszed lá­bad alól a gyenge bogárkát, — aki nagylelkűen megbocsátasz apád gyilkosának s életet áldozol Is­tenért, hazáért, jogért, barátságért: ne feledkezzél meg ősi erényedről, a háladatosságrol. Amikor feletted sötét fellegekkel volt terhes az ég, — hajh, sokszor volt ilyen — akármi ba­jodban ott voltak melletted, tüzeltek, vezettek, szived legódesebb, lelked legmagasabb szavain beszéltek a magyar irok. Együtt szenvedtetek, együtt örültetek s a mikor a viharos légen átcsapott a boszuállás sokszoros villáma, először is azokat a kimagasló alakokat súj­totta le, kik lelkesítve állottak előttetek édes szavú kobozzal, vagy a sötétségen átvilágló tudomány fák­lyájával. Most mire kel le jutniok ? Az ország legkiválóbb szellemei, a világiroda­lom alakjai közt helyet vívott koszorúsok össze­gyűlnek az ország fővárosában, keserű tanakodással minden talpköve egy-egy biztos bazisa lesz a múltból megmaradt ős jogoknak fölé é p i t e 11, de nem az az ólmosbotok és fringiák korabeli gerundiumos jogoknak. A vármegyék megszűntek — rég meg­szűntek az alkotmány védbástyái lenni — ebből a szempontból nincs r á j u k szükség. De van — és kell. hogy legyen — abból a magasabb és a mai kor szellemé­nek megfelelő szempontból, melynek Magyar- ország legtöbb vármegyéje már előbb meg­hódolt — mintsem arra törvényt hoz­tak v o 1 n a. Felemelni a m a g y a r k ö z i- gazgatást a r r a a f o k r a, hol a h u s z év a 1 a 11 m egér ő s- ö d ö 11 Magyarország biztos g a r a n- c z i á j át fog jatalálni benne sza­bad- és alkotmányos to v á b b fejlődésének. Tolnavármegye elmondhatja, hogy ezen a fokon áll, s hogy törekvéseiben ily ma­gasabb szempontok vezérlik, Ezt igazolta a legutolsó választás is. Nagyjában és általánosságban a vár­megye képe nem változott. Közigazgatásunk fejlődött fokának s tisztviselőink lelkiisme­elmélkedvén a felett hogy a magyar nemzet sem­mibe se veszi íróit. A szépirodalom minden ága el van hanya­golva. A magyar Íróknak le kell tenniük a tollat, az ihlet leikével írót, hogy hasznothajtó mesterséggel megkereshessék kenyerüket legalább. Nincs magyar könyvvásárló közönség. Eladatlan hevernek a legjelesebb művek ezrei, csak a felü­letes szélhámosság tud boldogulni úgy, a hogy. Nem festjük a sötét képet: ismeretes úgy is. De most, amikor az emberi szív gyengéden nyilatkozó szeretete kölcsönös ajándékokkal lepi meg kedveseit, talán szabad helyet kérni azokban a meleg szivekben ennek a kis fagyoskodó árvának: a magyar irodalomnak. Bizony, bizony szebb ajándék, örökebb aján­dék nincs a jó könyvnél, késő utódokat nemesit az meg s ment meg a kor rohanó bajától. A ándékozzunk hát szép müveket azoknak, akiket szeretünk. Divatos csecsebecséket unott értéktelenségekké semmisít az idő, aranyat, ezüstöt füstbe foszlat a balesetekkel teljes élet; hanem amit ezek a müvek a lélek kertjének e virágai magukból kilehelnek, az a szellem maradandó hatálylyal átél bánatot, j örömet, minden csapást és nemes értéke győzedel- mehneskedik időn, enyészeten. _______ Szávai Gyula. re tességének és ügybuzgalmának ez a tény szolgáltatja a legszebb bizonyítékot. Nagyobb evolueziók nélkül simán folyt le ez az utolsó restauraczió. Egy óra alatt úgyszólván — meg volt választva Tolna­megye egész tisztikara még pedig telje­sen és egészben a főispán elnöklete alatt megtartott konferenczia megálla­podásainak meg felelőleg. És ez a legpregnánsabb bizonyitéka annak, hogy a konferenczia, — a mint az elnöklő főis­pán oly karakteresztíkus szavakban adott kifejezést — az egyes állásokra vonatkozó megállapodásainál magasabb szem pontoktól vezérelve, menten minden elfogultság, családi tradicziók s kenyérosziogatási hiúságtól — csak a jó közigazgatás princzipiumai szem- előtt tartásával személyek és összekötteté­sekre való tekintet nélkül hozta meg feltét­len elismerésre méltó igazságszeretettel ha­tározatait. És Tolnavármegye e megállapodások értelmében választotta meg tisztikarát, szank- czionálta ezzel egyrészről azt, hogy az elő- értekezlet méltán volt képviselője Tolnamegye közérzületének — másrészről pedig nyilt bizonyitékát adta annak, hogy Tolnamegye vezérférfiainak intenczióit nemes ambicziók- kal telt s mindig a kő 'jóra irányuló törek­véseit nemcsak megérti, hanem teljesen ma­gáévá teszi s a legszebb aktusnál a válasz­tási aktusnál — teljesen méltányolja is. Üdvözöljük az uj tisztikart. Tisztujitás. A megyeház nagyterme régen fogadott be annyi bizottsági tagot, mint múlt csütörtökön a va­lószínűleg utolsó restauratió alkalmával. A hat évvel ezelőtti választás sem volt oly népes, mint a mostani, pedig majdnem szavazás nélkül folyt le az egész restaurátio. 9 órára már tömve volt a nagyterem ; a si- montornyai, dombóvári és dunaföldvári járás volt erősen képviselve, különösen a s i m o n t o r- n y a i ; onnan mind bejöttek k ü z d e 1 e m rés csalódva kellett távozniok, rm-rt küzdelem nélkül is győzelmet arattak. Kilencz óra után megjelent a főispán rokon­szenves alakja, diszmagyarban s a betegség látható nyomaival jóságos arczán, kit lelkes éljenekkel fogad­tak s csakhamar csönd lett a teremben s figyelem­mel hallgatták a gyöngélkedő s az egész megye szeretotével övezett főispán következő megnyitó szavait: Tekintetes megyei közgyűlés. Elnézést kell mindenek előtt kérni a végett, hogy a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottság — de különösen ennek számos uj tagjai szívélyes üdvözletére — a mai a közéletünkre oly nagy be­

Next

/
Thumbnails
Contents