Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-12-11 / 62. szám
IX. évfolyam. 1889. 62. szám. Szekszárd, szerda, deczemher 11. TOL1TA 'VAÁJR.IMIEG-'X'E törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfir.e-tési ár : Egész évre .........................6 frt. Fé l évre...............................3 frt. Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szer- kes/.tőséuhez küldendők. W.T.VV W'a'lXd ZMIeg-jelerxik. hetenként kétszer I szerdán és szombaton. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Sétpatak-utcza 1113. sz. Széchenyi-utcza 172. sz. ZErlirdetési díjalr: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt. 300—400-ig „ „ 5 frt. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Székely Ferencz. G G i 01 e F G V ü 1 a "/ »V A. vidéki sajtó és a közönség*. Kossuth Lajos mellett méltán Deák. Ferencz volt az, akit a sajtószabadság leglelkesebb barátjának ismerünk s a szabad sajtó kiküzdése körül a legelsők közt harczolt, — s csak egy feltételhez kötötte a sajtó szabadságának e különös privilégiumát — s azt e 3 szóval fejezte ki : „M o n d j m i n d i g igazat!“ Ez a mondat éppen egyszerűségénél fogva rejti magában egész mélységét és a hallhatatlan Deák emez ideája, mely e mondatban nyert külső alakot: — méltán kell, hogy áthasson minden embert, a ki abban a tudatban, bogy a nyivános- ságot akarja képviselni : — tollat vesz a kezébe ! S most tekintsük, miként nyilvánul a közönsége nézete a valóságban a Deák által kifejezett emez igazsággal szemben — és minő magatartást tanúsít a közönség azzal a sajtóval szemben, mely feladatává tette magának Deák eme jelszavát követni. A fővárosi sajtó nem szolgálhat zsinórmértékül e kérdés elbírálásánál, mert a fővárosi sajtó kevés kivétellel egyes politikai fractiók s azok érdekeinek szolgálatában áll, a mely érdekeket a nyilvánossággal szemben meggyőződéssze- rüleg képviselik; ők a nagy politikával foglalkoznak, izgatnak és szidják mindenik a maga módja szerint — a parlamentet és kormányt — vagy meghódolnak egyes hatalmasok személyei, azok elismert érdemei és erényei előtt. Édes keveset törődnek a valóságos igazságszeretettel. Nem is tartozik hatáskörükbe, mert mindegyik csak az általa képviselt közönség ízlésének megfelelően igyekszik írni. A fővárosi sajtó közönsége azonban évek folyamán örvendetes módon o'y nagyra nőtt és az ország oly különböző elemeiből alakul, hogy már ez a körülmény feltétlenül biztosítja a budapesti lapoknak azt, hogy mindig i g a z s á g é r z e t ü lenek megfelelően, s nyíltan Írhatnak. És bár a fővárosi lapok fentartá-áboz legnagyobb részben a vidék járul, érdekei mégis nagyon mostoha képviseletet nyernek, úgy. hogy ez érdekek képviselete kizárólag a vidéki lapokon nyugszik. Ennek daczára azt tapasztaljuk, bogy a v i d é k i s a j tónak éppen az a r é s z e, a m elv h i- vatásának és feladatának magaslatán áll: rendszerint legelőszőr kerül conflictusba olvasóival, mi' által nemcsak a vidéki sajtó egzisztencziája válik mindinkább kérdésessé, hanem bebizonyul az, hogy a Deák-féle jelmondat követése : „mondj mindig igazat“ — egy elérbetlen ideál utáni törekvés marad örökre! Az a sajtóper, mely a legutóbbi napokban Pécsett 1 e t á r g y a 11 a t o 11 s melynek tárgyát az képezte, hogy egy lap bírálat tárgyává merte tenni egy papnak eljárását, drasztikus módon jellemezte azt a viszonyt, melyben a vidéki közönség egy része és a vidéki sajtó egymással áll. „A lap mindig mondjon igazat,“ — ezt kívánja mindenki ; de ezen óhajnak csak addig hódol a közönség egy jó része, míg saj át egyéniségét, saját hiúságát nem 1 á t j a m e g- t á m adva! Itt m á r nem szereti, ha az igazat megírják. Ozólzatosan használtuk a „b i u s á g“ kifejezését, mert rendszerint ez a hiúság támad fel mindannyiszor, valahányszor a vidéki lap szabad és nyílt k r i t i k á t mond azok felett, akik a nyilvánosság szolgálatában áll a n a k. Pedig az a lap, amely egy e- s c k szolgálatában áll, akik rendszerint a társadalmi élet felületén lebegnek, — az a lap, mely csak népszerűség után leselkedik és befolyásos egyévi e k kegyét bajbássza, — az a lap, mely Ígéretekkel és csábításokkal elvakittatja magát s kötelességellenesen akár gyávaságból, akár rosszakaratból nem mer nyílt homlokkal és tiszta 1 e 1- kiismerettel a nyilvánosság elé lépni: — az a lap megérdemli, hogy a közönség jobb része egyszerűen elforduljon tőle s különösen az a közönség, mely csak a viszás helyzetek ostorozásából reméli a viszonyok változását — támagatásában ne részesítse. Minő jellemző volt eme szekszárdi sajtópernél az ottani főjegyzőnek valló- 1 o m á s a, aki nyíltan kimondta az esküdtek előtt, hogy a községi hirdetményeket azért nem kapja meg a panaszos szerkesztő lapja, mert lapjában a képviselőket folytonosan csipkedi! De hát édes Istenem, hiszen ezzel a főjegyző csak fotográfiáját adta majdnem az egész országban uralkodó sajnos szokásnak! A vidéki hatóságok éppen olyan érzékenyek, mint egy szem ér metes sziizleány. Noli me tangere ! Ezt hirdetik’széltiben- hosszában, — hangosan és nyíltan s aki ennek daczára velők szembe mer szállani, az remegjen tőlük -— a hatalmasok boszujától! Nem értjük a nagyobb, tekintélyesebb közhatóságokat, melyek sohasem vezéreltetik magokat il}r apróságok által, hanem értünk olyan községet, m i n t p 1. Szekszárdi Itt is az apát érzékenysége, a melynek ,.b ü“ védőjéül egyik káplánja, fájdalom azonban a légii y e r s e b b a 1 a k- és m odor b a n jelentkezett, volt oka annak, bogy az esküdtszék kénytelen volt verdietjében a vétkességet kimondani. Szomorú és nagyon beteges állapotokról tanúskodik az a körülmény, a mikor az i g a z s á- g o t már nem szeretik meghallgatni! A vidéken a lapszerkesztő folytonosan és állandó összeköttetésben van közönségével. Ez a közvetlen érintkezés bő alkalmat nyújt neki az egyes biányok- és fogyatkozásokat, melyek a társadalom egészséges tovafej 1 ődósét akadályozzák, —közvetlenül szemlélni. S ha aztán van bátorsága azokat leleplezni, nyomban tapasztalnia kell a terrorizmust, melyet ellenébe alkalmaznak. Pedig minő kevés ama lapok száma, a melyekben nemcsak a képesség, hanem az akarat is megvan el lentál mi és megakadályozni mind ama sötét törekvéseket, melyek a szabadsajté korlátozására irányulnak. A közönség csak olvasgatja a lapot, a nélkül, hogy csak sejtené is, hogy egyik vagy másik közlemény a közönség bizonyos részére minő hatást gyakorol, de annál jobban érzi azt a I szerkesztő ; rövid órák múlnak csak s észre sem Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. veszi, hogy a legjobb barátjából a legnagyobb ellensége lett, s nem egyszer a szegény szerkesztő fogalommal sem bir arról, miért üldözi élet-halálra X. vagy Y. s hogy az üldözést voltaképpen mivel érdemelte meg. A társadalom valóságos bálványokat állít föl, s a nép felkiált „adorare“ — imádjátok! Éppen úgy mint valaha a régieknél volt. S jaj annak, a ki nem tart velük, jaj annak az elvetemült istentelennek, a ki e bálványimádás előtt meg nem hajol. A legelső fenyegetés rendszerint abban nyilvánul az ily szerkesztővel szemben, hogy megindul egy actió, melynek czélja, az előfizetők elidegenítése, — szerencsére azonban az ily törekvések rendszerint zátonyra jutnak, mert vajmi csekély amaz előfizetők száma, a kik csak a szerkesztő vagy kiadó iránti szívességből járatják a lapot. Mert a vidéki sajtó, mely felfogta hivatását, ma még bizonyos magaslatra küzdötte föl magát. Az a cselszövés és áskálódás, a sajtó és némely ledőlt ' b á 1 v á n y o k közt mindig tneg lesz található, — ennek daczára azonban nii%is legfőbb ideje volna már, lia a szabadsajtó azzá válhatott volna, a mivé lennie kell. Nem számítjuk ide természetesen azt a sajtót, mely mások indokolatlan becsmérlésében találja örömét, s hasábjait megnyitja a gonoszok- és rágalmazóknak; ezeket meg lehet ismerni teudentiájukról s a nagyközönség, a józanközönsóg mindig elfordul tőlük. De értjük azokat a lapokat, melyek hivatásuk magaslatán állva — törekvésűben a legszebb intencziók által vezéreltetnek, s a mely lapokat a közönségnek — éppen azért mert mindig az igazat mondják — még nagyobb mérvben kellene támogatni. Az igazság maga nagyon tág fogalom, melyet sokfélekép magyarázhatunk ; — nem is értjük azt az absolut igazságot, melyhez semmiféle kétely nem fér. A sajtó is ki van téve téves inform atióknak. mert lehetetlen, hogy minden közlemény valóságáról közvetlen tapasztalat utján győződjék meg. Eöviden egy lap sem lehet csalhatatlan, már azon izgatott, sietős munkánál fogva, sem, melylyel annak összeállítása jár. Csak azt az igazságot értjük, a mely mindenkiben megvan, a szeretet az igazság iránt: az igazságszeretet! Ebben az álláspontjában senki előtt sem hajolhat meg egy lap feltétlenül — legyen bármily nagy ember, de senkit sem becsmérelhet, — legyen bár a társadalom legszerényebb tagja. Mindig oda kell törekednie, hogy a nyilvánosság őre és kifejezője legyen! Mindig a személyek fölött álljon s csak az ügyet szolgálja s akkor mindenki el fogja ismerni, hogy a sajtó mindenkinek feltétlenül jo- gos bírája kell, hogy legyen! Az újságírók már hozzá vannak szokva, hogy erősebben vértezzék magokat egyesek támadásaival szemben és többet eltűrjenek, mint a rajtok kívül állók; mégis megtörténik, hogy az általuk kimondott igazsággal szemben, melyet megczáfolni nem lehet, a I tehetetlen bosszuérzet olyan eszközökhöz is nyúl, hogy még ez az erős pánczél sem oltalmazza meg őt s kénytelen a támadóval szemben magának elégtételt kérni.
