Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-09-26 / 40. szám
Tolnamegyei Hölgyek Lapja. Igen, úgy volt! Mindennek vége, vége, A per ezek üdvét elnyelé a múlt, Csillag volt és égi fénnyel égett, Fellobbant és a semmiségbe Indít. Szarvas Mariska. Ö s z s z e 1_ Fejem a hervadt fűre hajtom, Szívom az ősznek illatát! Nézem a napnak bolygó fényű, Elhaló bágyadt sugarát! Köröttem az enyészet képe, Kopár vidék, kihalt berek ! Letarlott réten, patak mentén Biis őszi árnyak lengenek ! Úgy bánt az elmúlásnak árnya ! Úgy fáj az őszi h érv adás ! Kihalt vidék — lelkem világa, Éltemnek képe, semmi más ! E lassú, kínos haldoklással Újra feléled bánatom; Minden elhervadt kis virágban Kihalt reményem siratom ! . . . Szarvas Mariska. NŐKRŐL A NŐKNEK. Az idegességről. (Az ideges nők a színpadon és az életben. — Bátorság és gyávaság. — Egy nem ideges háziasszony. — Gyógyszer az idegesség ellen.) A Nemzeti színházban ezen őszi idény első újdonsága egy franezia vígjáték volt „Ideges nők“ czirae alatt. Az egész igénytelen darabocskát alig két óra alatt lejátszották ; nincs is benne semmi uj ötlet, mert a megirt, de czimóhez nem jutott szerelmes levél nagyon régi keletű vígjátéki anyag. Mindamellett a közönség rendkívül jól mulatott; elejétől végig nevetett és derült hangulatban hagyta el a házat. A sajtó ritka egyhangúsággal Ítélte el a darabot; bohózatnak, a Nemzeti színház nívójához nem méltó boulevardi komédiának nevezték és krokodiluskönnyeket sírtak a közönség romlott- ízlése fölött. De mind hiába ! Az „Ideges nők“ első rendű kasszadarabbá vált és mindig növekedő sikerrel adatik elő. Vájjon mi ennek az oka? Egyszerűen az, mivel szerzői kegyetlen gúnynyal ostorozzák és nevetségessé teszik korunk legelterjedtebb betegségét, az úgynevezett „idegességet“. Ezen divatbaj leginkább a hölgyek körében honol, és pedig épugy a polgári, mint az úri nőknél. Hisz érteni, ha az említett premiereben az öreg grófné bámulva mondja: „Lám, az iparösnők is már idegesek !“ vagy az ifjú grófné ideges szobaleányára kiált: „Hát már egy szobalánynak is vannak idegei?“ Ezen úri hölgyek kizárólagos szabadalomnak tartják az idegességet, mely azonban demokratikus korunkban már. általánossá vált. Ha a darab egy kissé túloz is, és nagyon vastag sziliekkel ecseteli, hogy az idegesség a legjobb, legtisztességesebb feleséget mily szörnyű végletekre ragadtatja: az élet mégis a maga valódiságában még ezen is túltesz, és a ki figyelmesen olvassa a közvélemény tolmácsolod, a hírlapokat, akárhány borzadalmasnál borzadalmasb katasztrófákról szerez tudomást, melyeket a kedvelt „idegesség“ okozott. A sok közül egyet! Alig lesz világrészünkben egy olvasó vagy olvasónő, ki nem vette szánalommal azon rémitő hirt. hagy Francziaországban három nővér öngyilkosságot követett el. — A párisi „Figaro" szerint a három leány szüleiktől szép vagyont, birtokot és készpénzt örökölt, de a lovakat s a lóversenyt szeretve, egy futtatásról sem maradtak el ; „idegesen" követték azt és a totali- zateurnél nagy összegeket vesztettek, úgy, hogy rövid pár esztendő alatt egész szép vagyonuk oda volt. Végre már a lakbért sem tudták fizetni, a miért a házbirtokos panasza folytán elárverezték volna holmijukat. Ekkor az idegességük tetőpontját érte. E szégyent nem akarva megérni, megölték magukat és elégették a bútorokat, a szemtelen ház- birtokost pedig, ki a magáét merészelte követelni, egy hátrahagyott levélkében elátkozták. Franezia lapok dicsőítették a három leányt, öngyilkosságukat hősiességnek nevezték, sőt egy lap az Orleansi szűz mellé állitá őket, mivel a szégyen és a botrány elől a halálba mentek ! Mindenesetre tiszteletet és elismerést érdemel a személyes bátorság; de ezen három öngyilkosnak dicsőítője nem lehetek. .Nem látom be, bogy miért adózzunk elismeréssel egy öngyilkosnak, ki — visszaborzadva a munkától — élete terhét eldobja magától és egy revolver lövéssel egyszerre megszabadul mindentől ? ! Vegyük a dolgot, a mint valóban volt. A nővérek hozzászoktak a jó módhoz. A szüleiktől örököltek nagy vagyont és úri passziókat, nem pedig kedvet és képességet a dologra és\ foglalkozásra. Midőn tehát „idegességük“ által vagyonuktól megfosztva valának, ezen választás előtt álltak : vagy munka által keresni kényé''ükét, a mi nehéz és keserves, vagy pedig az élettől válni. Ok idegességükben ez utóbbit választották ,a mi mindenesetre könnyebb volt. De szerény nézetem szerint eljárásuk bátorságról nem tanúskodik ! Mily áthidalhatatlan örvény választja el a franezia nővérek kétségbeesett tettét azon eljárástól, melyet földvári hölgyek jónak láttak követni hasonló körülmények között. Ok is hárman voltak, nővérek, a szülői házban szintén a bőséghez szokva, midőn a kérlelhetetlen halál elragadta a ház fejét és fen- tartóját, özvegyét és három leányát nyomorban s ínségben hagyva a földön. De a leányok nem estek kétségbe; férfias elszántsággal fogták fel a helyzetet és hozzá láttak a m u n k á h o z. Az egyik kisasszony zongoratanitással, a másik varással kérésé kenyerét, mig a harmadik a háztartás gondjait vállalta magára. És igy magukat és megtört édes anyjukat szegényesen bár. de becsülettel fen- tartották mai napig és minden jóravaló ember tiszteletét kivívták maguknak. Bármennyire is zengedéznek hymnusokat a franezia lapok a három öngyilkos hölgy dicsőségére: hasonlíthatatlanul nagyobbnak, dicsőbbnek tartom a dunaföldvári három nővér tettét. Mig amazok idegesen tértek ki a küzdelem elől: addig a földvári nővérek menten minden idegességtől bátran felvették a harezot a létért, az életért, Szép, dicső a halál a hazáért, vagy a becsületért; de halálba szökni a szegénység, a munka elől: ez gyávaság ! A koszorút a három földvári hölgynek nyújtom, mert az ő tettük volt a szebb, a nagyobb, a dicsőbb ! A többszörösen említett „Ideges nők“ czimü vígjáték a házasságnak csupán csak árnyoldalait tárja elénk, olyannyira,, hogy minden házasság-jelöltnek tanácsolnám, hogy a világért se nézze meg e darabot, mert különben elmegy a kedve a házasságtól. Pedig a hősnő jó, becsületes urhölgy, csak — ideges. Midőn a premierét meghallgattam, no- lens-volens eszembe jutott egy családi élet, a mint azt egy vidéki barátom az övéivel éli és a mely kirívó ellentétet képez azzal, mely a színpadon játszódik le. Barátom ifjú házas, van neje, öt fia és napa. De milyen a felesége, s milyen a napa ! A ház asszonya azon nőkhöz tartozik tartozik, kikről Schiller oly szépen dalol : „Sie flechten und weben Himmlische Rosen In’s irdische Leben ! “ TÁR GZ A. Meglepetések.---------Elaludt. Tudtam előre. A hőség nyomasztó és felséges volt az ebéd. Tegye ki férje ura kezéből a csibukot, asszonyom. Ne féljen, nem ébresztem fel a nemzeti bank összes kincseiért. Majd csöndesen viselem magamat és ha még egy csésze fekete kávéval megajándékoz, elsuttogom önnek ott az ablakmélyedésben azt az életrajzot. Tudja, a női életrajzot négy meglepetésben. A mit a minap Ígértem. Emlékezik ? Ké rem, ne előzzön meg kérdéssel. A női életrajzot mondtam. Nem egy nőét. Meg fog erről győződni asszonyom, ha türelemmel végig hallgat, Még egy darabka ezukorért esedezem . . . 0, milyen boldogan szuszog az öreg ur! Bizonyára önről álmodik. Nem, nem, kérem ez nem b k . . . Nos, tehát a tárgyra. A kis Ilonka bekandikál valamennyi szobába és meggyőződik, hogy mamáék elmentek már hazulról. Azután vissza tipeg a gyermekszobába és egyenkint szólitgatja a cselédeket, mire konstatálja, hogy felügyelet nélkül van. A következő perezben az ebédlő nagy szekrénye előtt terem a kis leányka. Nagy erőmegfeszi- téssel egy széket tol oda, még nagyobb kínnal felmászik arra és óvatosan kinyitja a. szekrény ajtaját Elégedett mosolygásra derül gömbölyű ar- ezooskája, meg-megbizonyosodik róla, hogy nem csalódott várakozásában. Igen, ott áll előtte a be- főttos üveg teljes kecsegtető pompájában. Feléje nyúl és leveszi a polczról. — Ilonka jól viselte magát. Ilonkának szabad ... így nyugtatja meg piczi lelkiismeretét és derekasan majszol a tiltott édességből. De nem sokáig tart a titkos dicsőség. Csöndesen felnyílik az ebédlő ajtaja és a kis Ilonka ijedtében elejti a befőttes üveget. — Jaj a dada ! Ilonka tizenhat éves. Lassankint kiszeret a tanáraiból, a kikbe az intézetben belészeretett. Ennek a nagy érzelemnek a helyét elfoglalja a tartozó hála és a tisztelet és az Ilonka kisasszony szivecskéje azt dobogja, hogy lehet ám érdeklődni olyan férfi iránt is, a ki történetesen nem professzor, no meg nem is kopasz. A nevelőintézet majálisán megjelenik egy fiatal ur, a ki rendesen Dezső, Elek vagy Ákos s azon felül jogász és a szükségesnél valamivel mélyebben pillant bele az Ilonka sötét, ábrándos szemeibe. A regényes hajlamú leányka visszapillant és igen csinosnak találja a tánezosát. Es ez nem csoda. Mikor annak a fiatal embernek olyan kerek, jelentéktelen arcza és olyan merész bajuszkája van, mikor a tekintete és a mellénye olyan nyílt, a kisujja körme olyan divatos hosszú és,a nyakkendője kötése olyan vil igfájdalmas . . . Észbontó ellentétek. Es milyen elegánsan udvarol. Mindenről tud csevegni. Finom bókjai kedvéért leszáll a föld gyomrába és fellendül a csillagok derűs honáig, hogy innen is, onnan is böngésszen találó hasonlatokat. Es mennyit tud beszélni a tavaszról, a bálokról, a nagyvilági hölgyek Ízléstelen toilette-jeiről, az ő igénytelen ízléséről és számos lovagi as ügyeiről . . . Aztán meg „nagysám“-nak czimezi a kisasszonyt és udvarias tapintattal emeli ki, hogy ő ugv emlékszik, mintha a „uagysátn“ már tavaly is hosszú ruhát viselt volna. ... 0 igen, határozottan tudja, volt szerencséje egyszer láthatni a sétatéren . . . Es most képzeljen ide' asszonyom egv ügyesen fokozott leírást az első szerelem lélektanilag indokolt ébredéséről. Fessen hozzá hátterül egy bűbájos tavaszi éjszakát, mindennel, a mi hozzá tartozik. A milyen a felsőbb leányok nevelőintézete által önképzőkörük javára rendezett majálisokon szokott a műsorra kerülni. Valami sajátságosán ragyogjanak egymásra az örök- csillagok. Hisz millió óhaj és sóhaj, millió szerelmi vallomás röppent fel hozzájuk abban a boldog pillanatban, midőn egy viruló orgonabokor titokzatos árnyékában Ilonka és Dezső elczuppantották azt a bizonyos első csókot. Ezt a csókot Ilonka édesebbnek tahiba a világ összes befőttjeinél és Dezső elhaló hangon azzal az érzelmes kérelemmel járult, hogy a kizárólagos tulajdonjogot az ő, tudniillik Dezső javára bekebelezni méltóztassék. Még pedig annak az imént elcsattant adás-vevesi szerződésnek, a csóknak az alapján . . . Eégi, régi nóta. Állandó helyet foglalt el a világkintorna műsorában. Arról a holdvilágos szerelmi epedésről és arról a csillagragyogásos. fiilo- raileszavu fájdalomról, mely mégis olyan édes . . . Egymás karjaiban pihenve, éppen arra a szokásos hamis esküre készültek az ömlengő fiatalok . . . Teljes kábító varázsával hatott rájuk az a különben szintén eléggé ismert dicső háromság. Dal zengett a távolból a tündérszép éjszakában, sejtelmes, édes, elhaló . . . Illatos költészet szőtte titokzatos szálait a suttogó lombok, a merengő virágok felett . . . Es ellenállhatatlan szárnyain végig suhant az álmatag békébe merült föld felett a diadalmas világhatalom : a szerelem . . . Ebben a hasonlithatatlan pillanatban halkan szétnyíltak a szerelmesek megett annak a diszkrét orgonabokornak ágai. Ilonka zavarral bontakozott ki Dezső (Elek, Ákos) karjai közül . . . — Jaj, a mama ! *
