Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)
1889-07-25 / 31. szám
Szekszárd Vidéke. mivelő gazdáknak okvetlenül kell űzni oly foglalkozást is, melylyel az elemi csapások folytán beálló károkat vagy a termósmennyisógi és minőségi viszonyok utján bekövetkezett ársüllyedéssel járó veszteséget némileg ellensulyozhassák. Ezzel még nincs az mondva, nincs is czélozva, mintha nálunk a földmivelés, a gabonatermelés másodrendű dologgá siilyedt volna. Nálunk a föld- mivelési érdekek a fenforgó viszonyok és állapotok között még mindig első sorban nyomulnak előtérbe. Es e kérdést nemhogy másodrendű dolognak szabadna, lehetne tekintenünk, hanem a hazafias aggódás és buzgóság egész odaadásával munkálnunk kell annak előbbre vitelén, haladásán. De ki is volna az, ki örömmel ne látná a földmivelés terén mutatkozó haladást ? Ki ne üdvözölné örömmel a gazdasági egyesületeknek szaporodását ? Hisz oly szép cselekvési terük, oly szép missiójuk van a földmivelési érdekek előmozdítása, hatalmas támogatása szempontjából! Különösen a nép körében ! Mert valljuk meg őszintén, hogy népünk — daczára, hogy egyben, másban örvendetesen haladt — még a földmivelés egyik, másik ágában nagyon hátra van s még nem birt mindenben szakítani azzal a haladást megakasztó elvvel, hogy amiképen jó volt öregapáinknak, jó lesz nekünk is. A régi földmivelési viszonyok és állapotok pedig egészen mások voltak, mint a maiak. Termelőinknek kivétel nélkül (a legkisebb telkes-gazdától a legelső nagybirtokosig) ismerniük kellene ama hatalmas tényezőket, mik nemzetgazdászati állapotaink fejlődésének más irányt, de annak egyúttal óriási lendületet is adtak. E nélkül nem foglalhatnak méltó állást a gabonatermelés s általában a földmivelés produktumait illetőleg nemcsak mennyiség, hanem minőség szempontjából is beállott nagy világversenyben. És ha szakértő szemmel vizsgáljuk a köznép gabonatermését, akár lábán, akár kicsépelten, — azt kell tapasztalnunk, hogy az minőség tekintetében nagyon messze áll — hogy egyebet ne említsünk — a rendszeresen, a földmivelés haladottságának igényeihez mérten gazdálkodó urodalma- kétól. Pedig végre is a gabonatermés nagy meny- nyiségét köznépünk adja, tehát az ő gabonája minőségétől van föltételezve általában, hogy mily fokon állhatunk meg a körülmények szerint változó s kisebb-nagyobb mértékben nyilvánulni szokott világ-versenyben. Éppen azért most, az aratás bezáródása után nem zárkózhatunk el ama gondolat és óhajtás elől, hogy mily üdvös irányú működést végeznének gazdasági egyesületeink, ha gabona- termelő köznéut pora hamvas ködfátyolba burkolja az embert,“ * hanem — Szárszóra. — Ah, nincs „neve“! Ismeretlen hely, e szerint nem divatos. A hölgyek ajkán mosoly jelent meg. Az urak pár pillanatig keresgélni látszottak geográfiái ismereteik között, de eredménytelenül; végre is kénytelenek voltak megkérdezni, hol van az az eddig ismeretlen fürdőhely. Elmondom nekik! Piczike falucska a ringó Balaton mentén, két sor viruló akácztól határolt utaival, távol a nagy világ, a zajos élet hullámzásától. Midőn először láttam e falucskát apró házikóival, mellette a méltóságteljesen elterülő magyar tengert, — eszembe jutott Spilhagon Frigyes gyönyörű regénye „quisisánna“. Itt megnyugszik az ember. Csendes minden. A megnyugvás képe. A ragyogó víztükrön ott játszadoznak a fényes sugárkévék, aranyos pásztákban világítva meg a túlpart kékes hegylánczait, melyet bizonytalan áttetsző burkolatba von a viz felett s a viz mellett lebegő illatos hamvas pára. A távolban egyes égnek emelkedő karcsú tornyok látszanak, elhintett fehér házaktól környezve, felettük az örök igaz mindenség, a derült égbolt ragyog l pünket gyakorlatias eszközökkel rávinnék, hogy a gabona-minőségre nagyobb súlyt, sőt fősulyt fektetve, hazai gabona-terményeinknek nagy tér biztosíttatnék a világ-versenyben. Ez fontos állami, hazai érdek. Az állam érdekeinek előmozdítását pedig szivén kell viselnie minden egyes honpolgárnak, a humanitárius egyesületeknek éppen úgy, mint magának a kormánynak. Fontos állami érdek az is, hogy a földtnivelő gazdák anyagi existencziája az elemi csapások és a sok eshetőségektől függő árhullámzás esetére biztosittassék. De erről egy más alkalommal. Szalay Sándor. A. paksi tűzvész. Valódi istencsapása az, a mi a paksiakat tiz év óta üldözi. Ezalatt ugyanis háromszor volt Pakson nagy tűz, a mikor mindig 200-nál több ház égett le. S van a kereszt-, keskeny-, templom- és iskola utczában mintegy 30 ház, a mely mind három tűzben leégett. Ezelőtt pár héttel szintén kétszer volt tűz, a mikor szerencsére csak pár ház pusztult el. Volt olyan év, melyben — tudósítónk statisztikai kimutatása szerint — 36 tűzeset történt. És Pakson mindezen szerencsétlenségek után is még mindig megengedik a zsúppal és náddal fedést. Valóban itt az ideje, hogy a tűzrendészeti szabályok szigorú életbeléptetése a hatóságok részéről minden módon keresztülvitessék. A julius 20-iki tűz minden előzőt felülmúlt nagyság és vész tekintetében. A legjobb akarattal se tudtak menteni. Délután két órakor ütött ki a tűz és tudósítónk szerint ]/2 óráig csendes időben égett egy ház úgy, hogy ha a paksi tűzoltók egy kissé gyorsabban’ és n e m 3 ó r a k or, tehát majdnem egy órával a tűz kiütése után jelentek volna meg a tűznél, valószínűleg megmenekült volna Paks e borzasztó vésztői. A tűz az uj utczában ütött ki, a honnan a nixbrod, azután a rosti utczába s a rancza hegyén át a horvát-utczába terjedt. Csakhamar megfogta a tűz a 7 sorban álló présházakat s itt 187-ből csak 6 maradt meg. A ref. temetőben a fejfák is égtek. A tüzet a luth. iskolánál fogták meg, a melyet belülről öntöztek s mégis 10-szer 12-szer lángolt fel. A nixbrod utczában egy cserép ház maradt. A tűz a kéri országút mellett fekvő virágvölgyre, hol 3, s innen a hidegvölgyre, hol 14 házat és 1 présházat hamvasztott el. Összesen 240 ház és 187 présház s 200-on felüli melléképület pusztult el. Mindazonáltal e szám nem elég hiteles mert a hivatalos összeszámítás ez ideig még nem Egy-két feltámadt hullám elmosódó, szőtte- í rülő rajzokat ir a víztükör ezüstös lapjára, a zöldes j csillám megmossa a fövenyt, oda locscsanva a parthoz, aztán visszatorlódik a fényes hullámágyba, mely mintegy óriási kiterített ezüstszin fátyol vagy a vizi tündérek hűs palotája terül előttünk. Ha csendes alkonyon ott pihenek a sárga csillagvirággal sűrűn benőtt gyepes utón s tekintetem, gondolatom tova száll az iramló, úszó fellegekkel, ha az alkony édes ringató csendje, homálya borul reám s halkan rezgő suttogás fog körül, mintha színeket öltene a levegő, s hangja támadna a magánynak, nesze a csendnek s egybevegyül a tó morajlása, a hullámverődós hangja azzal a suso- gással, mely valahol, a lombok alatt indul meg, aztán száll, suhan ágról-ágra, virágról-virágra röppenve, mindig tovább . . . Ha a rózsaszínű esti párázat* alábocsátkozik, visszfényét oda hintve a ringó víztükörre, mig átlátszó illatos köde betölti a vidéket, akkor érem igazán „quisisanna“! Kőkerítés határolja a piczi kertet, a kis fehérre meszelt házak előtt, virágai a falusi kertek rendes virágai. Apró kis halványkék nefelejcsek, a szerelem édes virága, a rózsaszínű dupla violák mellett elterjeszkedik a falusi kertek exotikus növénye, a ezifra sás és széles menta. Néha közbe téved egy függő virágú fukszia jutott tudomásunkra. Elégett iszonyú sok boros edény és kádak. Plezer nevű lakosnak 140 mm., Májer- nek 100 mm. búzája, sok takarmány s a pinczék közti takarmány-kertben minden széna stb. A lakosok fejüket vesztették, vizet nem hordtak, a kalocsai és patai tűzoltók — révész hiányá- nyában — a Duna túlsó oldalán vesztegeltek hosz- szu ideig. A tűz Jäger házánál gyűlt ki, a hol senki sem volt otthon és egy hülye emberre gyanakszanak. Baromfi, kutya stb. mind elveszett. A gyepmester 2 napig hordta az állathulladékokat. A luth. templom mögött dr. Kohnnak V/2 hold gyönyörű szőlőjét a tűz elpörkölte, a lugas duczok is égtek. Vasárnap éjjel a Madarász-féle kaszárnya is kigyuladt, az istálló már le volt égve, de ezt elnyomták. Hétfőn délután 4—5 óra között újra ki- gyult ugyanazon ház, de elnyomták. A nagy szélvészben a tüzes pörnye Komlódig repült, úgy, hogy a kömlődiek alig győztek oltani. Pamer nevű pintér a disznópiaczon álló házánál, mire a tüzet észrevette, már semerre sem tudott menekülni. Maga, 3 gyermeke, rokona a pinczébe menekült s felettök elégett minden; este segély kiáltásaikra — 9 óra után — eresztették ki őket, elhányva előbb a tüzes lávát, mely őket fedte. Borzasztón megragadó kép volt este a leégett városrész. A leégettek legnagyobb része */4 és 'ls-os gazdák voltak, a kik — ha most adósságba keverednek, soha sem jőnek ki belőle. Tudósítónk szerint a paksi tűzoltó-parancsnokság erélytelennek mutatta magát, de azért este 11 órakor, mikor a tűz újra kiütvén, Ulár a helybeli főparancsnoktól, Dömötör József molnártól a parancsnokságot erélyesebb közreműködés végett kérte, nem engedte át. Ott voltak a tolnai, d.-földvári tűzoltók, Szekszárdiul csak Boda Vilmos, Pápé Sándor, Nagy J., a kömlődi, németkéri, sztgyörgyi polgárok fecskendőkkel ; de mivel viz nem volt — nem olthattak. Borral is fecskendeztek e miatt sokan. A belügyminisztérium 1000 frtot küldött a leégettek segélyezésére, a mit Madarász Elemér megyei főjegyző 23-án osztott ki. Felhívjuk e helyen is megyénk közönségét emberbaráti segélyezésre. Lapunk szerkesztősége a hozzá érkező adományokat készséggel közvetíti és nyilvánosan nyugtázza. A tűzrendészeti szabályok szigorú keresztülvitelét pedig megsürgetjük, mert a hol rendezett tűzoltóság van, a vészt lokalizálni, terjedését megakadályozni lehet. Virágzó községek pusztulása óva figyelmeztet e szabályok életbeléptetésére. j vagy pelargonium s ez már a felső-alsó szomszé- j dók bámulatának tárgyát képezi. , Ezek illata összevegyül a vizmelléki zsályákéval s édesen tölti meg a levegőt. Elbeszélgetek az apró vizgyürükkel; tekintetem mélyen hatol a tó vizébe, nézem a hullámokban megfürdő kigyuló csillagokat. Szeretem a titokszerüt, a sejtelmest kutatni ott, a hol titokszerüség árnya vagy leple fed valamit, — képzelő tehetségem benépesíti a zöldes hullámokat tüneményszerü alakokkal, melyek lingve- lengve hol elmosódó, hol élénkebb színben és alakban imbolyognak, mint valamely ködfátyolban feltünedező képek. Dübörgés zavarja meg ábrándjaimat, — a vonat közeleg. Valami a távoli nagyvilágból. A sötét kocsisor vad sebességgel rohan a síneken, a mozdony piros lámpái messze világolnak, kiválva az alkony homályából. Csak egy parányi a távoli világból, a zajos életből, de megzavar, felráz; a füstgomoly, mely hamvas fátyolként szeli át a levegőt, elveszi pillanatra a virágok üde illatát s más irányt ad képzelő tehetségemnek. Díszes sétányt látok, melyet a pompás délszaki növények csoportja diszit; az esti szél valamely divatos operetté nyitányának akkordjait hordozza szót.
