Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-07-25 / 31. szám

IX. évfolyam. 31. szám. Szekszárd, 1889. julius 25. TOT .~KT A törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi hetilap. .A. tolnamegyei gazdasági egyesület hivatalos közlönye. Előfizetési ár : Egész évre..................... 6 frt. Fél évre ...............................3 frt. Év negyedre .... 1 frt 50 kr. A lap s/.ollemi részére vonatkozó közieméin ek, ugy a hirdetési és előfizetési pénzek a szer- kesztősésfliez küldendők. Megjelenik minden esiitörtökön. Szerkesztőség: Sőtpatak-útcza 1113. sz. Kiadóhivatal: Széohenyi-utcza 172. sz. Hirdetési dijaik::: Három hasábos petit sor 15 kr, ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig „ „ 4 frt. HoO — 4(>o-ig .. .. 5 Irt. Főműnkatárs: Székely Ferencz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Gr eiger Gr yula. Lapkiadó : Ujfalusy Lajos. Olvasóinkhoz. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel fel­kérjük, hogy a hátralékos összeget lapunk 83-ik számának megjelenési napjáig, azaz augusztus 8-ig annál is inkább beküldeni sziveskedjenek, mert ellenkező esetben — legmélyebb sajnálatunkra — kénytelenek leszünk lapunk további küldését beszün­tetni. A „Szekszárd Vidéke“ ma már oly terjedelemben — 8, 10, 12 oldalon s min­den hónapban külön a „Tolnamegyei Höl­gyek Lapjáéval is, a nélkül, hogy az elő­fizetési árt emeltük volna — jelenik meg, hogy vele a vidéken hetenként egyszer megjelenő lapok egyike sem versenyezhet. Ez azonban csak azáltal vált lehetségessé, hogy lapunk szerkesztő-tulajdonosa nem riadt vissza a legsúlyosabb anyagi áldoza­toktól sem, hogy megyénk közönségének legnagyobb igényeit is kielégíthesse s ez­által a megyei sajtó-irodalom emeléséhez a legnagyobb áldozatok árán is hozzájá­ruljon ; másrészről pedig, hogy munkatár­saink (s ezek közt megyénk legtekintélye­sebb irói) a legszerényebb anyTagi díjazás mellett fáradhatatlan kitartással és buzga­lommal támogatják lapunkat; midőn ezek mellett még kijelentjük azt is, hogy folyó évi október hó 1-től kezdve, a nélkül, hogy az előfizetési árt egy krajczárral is emel­nénk, lapunkat g1 hetenként kétszer U jelentetjük meg, mi által ismét njabb és súlyos terheket vettünk magunkra : felkér­jük szives olvasóinkat s azokat különösen, a kik lapunkat nemcsak járatták, de az elő­fizetési ár tényleges beküldésével támogat­ták is, hogy hetenként kétszer megjele­nendő lapunkat továbbra is szives jóindu­latukra méltatni s hatáskörükben lehetőleg térj észté n i sziveskedjenek. A „Szekszárd Vidéke“ ily mérvben átalakított terjedelménél s a vele járó két­szeres kiadásoknál fogva lehetetlen ránk nézve, hogy azt az előfizetési ár előzetes beküldése nélkül továbbra is szétküldjük ; miért is ismételve felkérjük hátralékosain­kat, hogy a hátralékos összeget augusztus 8-ig beküldeni sziveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében e miatt a jövőben aka­dályok merüljenek föl. A „Szekszárd Vidéke“ szerkesztősége és kiadóhivatala. íratás után. Az aratás előtti időjárás az idén olyan volt, hogy bizony igen sok helyen leteperte, földig té­pázta a félig érett kalászokat a szélviharral jött zá­por vagy jégverés. Hol korán, a tavasz vége felé jött a csapás, ott a sújtott földmivelő gazdák némileg csak kár­pótolhatták magukat ; a letarolt vetéseket lekaszál­ták, felhasználták takarmányul s a földet beültet­ték kukoricával vagy burgonyával. De hol a csa­pás későbben jött, a veszett fejszének nyele sem fordult s most már saját kárukon tanulhatták meg gazdáink, hogy az okos, érdek nélküli figyelmezte­tést, bárhonnan jöjjön, érdemes megszívlelni, érde­mes elfogadni. Az időjárási viszonyok megfigyelése alapján az idei gabona fejlődést megelőzőleg a sajtó majd­nem egyhangúlag megtette a figyelmeztetést, hogy tekintettel a szeszélyes időjárásra s a napirenden levő viharokra, nagyon jó lesz termelőinknek biz­tosítani. A kik akár a sajtó, akár más figyelmezteté­sére, akár saját előrelátásukból biztosítottak, legtöbb helyen n*m volt okuk megbánni. Szenvedett káruk kárpótolva lesz. De azok, kikre a csapás teljes sulylyal nehezül, ismét egy tapasztalattal több okuk van elhinni, belátni, hogy igazuk van nemzetgaz- dászati állapotunk fejlődésén, jövőjén aggó homlok­kal csüngő honfiainknak, kik folyton azt hangsú­lyozzák, hogy Magyarországon nem szabad, a kü­lönböző oldalról jelentkező és kifejlődött verseny­nyel szemben immár nem is lehet kizárólag a föld- mivelés álláspontjára helyezkedni. A magyar föld­A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. A turini nap után. Ott rálátok Nála és mámorban égett A kezén s ruháján forró csókotok; A múltat s jövendőt együtt ölelétek — Oh ti irigyeltek, oh ti boldogok! Nyolczszázötven honfi s honleány sírt ottan, S zúgta mint tenger : „rendületlenül!“ A testvér olaszföld szíve megdobban, 8 az ünneplő Paris magyarért hévül. Hulló csókban, könyben s felviharzó dalban Ott volt a miénk is: forrt, omolt, riadt; Millió magyar szív vert mindhangosabban, Á rajongó hála, a bú s hit miatt. Szólt s mint szent időkben Hóreb csipkebokra Fgett. a, szó ajkán s lelkünk lángra gyűlt; Büszkén emlékeztünk a fényes napokra, Kétségünk eloszlott, arczunk kipirult. Oh mi ősz prófétánk, a magas kor trónján, Mint Xébó hegyéről nézed e hazát, Szolgaság igáját lábad széttiporván, Sírodat s jövőnket megaranyozád. Küldj kitárt károkkal végáldást e földre, Hol neved sugárzik minden porszemen, S mi hű gyermekidként áldunk mindörökre, S csak imában említ a honszerelem ! ____Sántha Károly, Fü rdői levél. Szárszó (Balaton mellett), 1889. julius iió. Tessék csak mosolyogni kérem, épp úgy, mint midőn a májust a fővárosban töltve, együtt ültünk barátnőimmel és barátaimmal s azon kérdés merült fel, hogy ki hol fogja tölteni a közelgő „idényt“. A hölgyek idegesen forgatták legyezőiket, a legkülönbözőbb illatszerek vegyülékét árasztva szét s mindenik elmondva terveit. — En Tátra-Füred fenyveseit keresem fel — kiáltott lelkesülve egy folyton a regényest s idea­listát szenvelgő hölgyecske, hasonló egy bizonyos franczia iró szőke fürtű hősnőihez, kinek „epedő kék szemeit mindig rózsaszín ellenzővel fedett lámpa világítja meg“. — Tátra-Füred! Oh, gyönyörű ott minden ! A felséges, vadregényes vidék, az ős Kárpátok sö­tét, zúgó fenyveseikkel, melyek annyi csodaszerüt regélnék, az az illat, a bűbájos tündéri tengersze­mek, s azok a néha-néha felhangzó tót dalök, me- j lyeket az ember kirándulások alkalmával'hall, no és mindenekelőtt az elegáns fürdőközönség — csupa számottevő emberek, az az öltözködés, a valódi ki­fejlett finomult ízlés, mely a női toilettekben nyil­vánul, — ah ! E pillanatban zajosan lebbent meg a kezében tartott legyező. — Tehát ez ! A főtényező itt a toilett-kérdés, a többi csak úgy szerepel, mint körülbelül a fest­ményeknél a háttér ! Egy másik Aussee gyopár csokraiért s festői vidékéért rajong; a harmadik Szliácsot emlegeti, a nők divatos fürdőjének nevezve. Folyt a verseny, az érvelgetés. Én csendesen hallgattam a különböző véleményeket, lebámulva az első emeleti ablakból az utcza koczkás köveze­tére, melyet félhomályban hagyott a lámpák hal­vány világa. — És nagysád ? — És ön ? — És te ? Ezek a megszólítások hozzám voltak intézve. — Én a Balaton vidékét keresem fel. Egy „szellemdús“ hírben álló asszonyka ide­gesen vonogatta vadonatúj empir öltönyének füszin- zöld csokrait s egészen elérzékenyült. — Mon Dieu ! Balaton-Füred! Látszik, jó Íz­léssel bírsz ma chere! Ah, a füredi rózsák ! Azok a rózsák, a kirándulások, a visszhang s az idény fénypontja, az Anna-bál! Mondhatom, helyeslem választásodat! — Azonnal Visszavonod ízlésemről táplált jó véleményedet, ha megmondom, hogy nem Füredre megyek, de még Siófokra sem, hol a „felverődő Lapunk mai száma 10 oldalra terjed.

Next

/
Thumbnails
Contents