Székes-Fejérvári Naptár, 1940

Szépirodalmi rész

— 22 — i ffhmfrff fil||Mfl||| fehérnemüek, harisnyák, nyakkendők nagy választék- | I *111 Ilii VII nuruiy ban. Székesfehérvár, Kossuth-utca 5. — Telefon : 397. | keze már elszokott a kétkézi munká­tól s lába a kis papucsba is igen bele­fért. — De nehéz szag van idebenn — mondta és kinyitotta a konyhaajtót. Csak aztán köszönt befele. A böllér visszamondta a jóreggeltet, többet is mondott volna, de a keresett szavakat nem gyöngyültek elég gyorsan a fona­lára. A segéd hangosan köszönt, szé­ket állított elé s a lány közelebb is jött. — Jó reggelt, nagyapu, — zengte felvidámodva s lehúzta az öreg fejét, hogy megcsókolja. A bognár röstel­­kedve hárította el, mindig szégyelte idegenek előtt ezeket a kedveskedé­seket. Maga már hozzájuk szokott, de az idegenek megítélésétől tartott. S valahogy úgy érezte, nem is alaptala­nul, ezek a belőle s tóle elfajzott fiatalok felkeltették benne s állandóan sanyargatták paraszt-őseitől hozott szemérmét, mint a türelmetlen kéz a nehezen gyógyuló sebet. Tudta, hogy bennük nem folytatódik, mint az ter­mészetes lenne. Mások, távoliak és mindörökre idegenek maradnak, mint ó, azok számára. — Menj, kislányom, segíts a nénéd­­nek — hárította el, de böllér közbe­szólt. Máskor igaz, egyenvalónak tartja magát a bognárral, de most pénzért dolgozik itt, mégsem állhatta meg. — Ne legyen már olyan irigy, majszter ur. Maga akkor láthatja, mikor akarja, én meg csak disznóöléskor, egyszer. Pedig érdemes megnézni — hunyorí­tott vaskos dicsérettel s meg is nézte alától-fölig. — Taknyos ez még, legyin­tett a bognár. A lány unatkozott már napok óta s a szesz'mélyitette s bátorította férfi­hang egy kissé felcsapta a vérét. — Csak nézzen meg jól, aztán majdnem tud elfelejteni — vette át a hangot. — Ölég egy pislantás nekem — adta vissza a böllér, —- a disznóra is meg­mondom annyi alatt, hogy mennyit nyom. Nem lehetett sértődés belőle, a mesterségbeli büszkeség adta a ha­sonlatot. A lányból egészségesen ki is buggyant a kacagás s most még jobb volt rázkódó formáira tekinteni. A segéd is nézte, majd megunhatta, mert hirte­len kifordult a konyhából. Erre ők is utána igazodtak azonnal. Már jól világos volt kívül Az asz­­szonyok fateknóben mosták az udvart belengő szagu beleket. A kutya már I csak fenekéről kapdosott teli hassal a lehulló darabok után. Tyúkok káricál- i tak, távolabb kocsi zörrent, vagy egy kiáltás, gyöhózés neszült a merev leve­gőbe. A völgyben néhány gyerek kulcs­­! ba gyömöszölt gyufafejeket durrogatott 1 szeg ütővel, amit karácsonykor a na­gyobbaktól tanultak el. A hang eliram­­lott a völgyön, nehezen imbolyogva, 1 mint a guruló mennydörgés s nehezen halt el a messziségben. i A ház népe, ez a kis társadalom, úgy mozgott a mozdulatokat elbujtató téli nappalban, mintha gyilkoltak volna s most a terhes testet minél előbb el kellene takarítani. Felosztották, hogy . egészben emlékeikben sem igen élt ' már. A bognárnéban ugyan egyszer felriadt a megszokás, amikor az ól ajtaját nyitva látta, csaknem felsikoltott, de aztán magára ébredt. Hol van már abból a hizó! Az üstön vastagon for­tyogott a felkockázott zsir, gyomrot zaklató sürü szagot árasztva. Rózsa­színű kolbászok futottak le a csillogó töltő végéről, melyet a böllér pirosán s vigyázattal nyomkodott a gyomrának, hogy egyenletesen töltsön A kádban vastag, vékony szalonnák, füle, csülök s bőrke merült el rétegesen besózva. Elteltek a szaggal s déltájt alig harap­tak, inkább kortyoltak időnként. A gye­rek — átfázva s csömörig éve a bőr­kétől — pirosán aludt a dunyha alatt

Next

/
Thumbnails
Contents