Székes-Fejérvári Naptár, 1938
Szépirodalmi rész
— 37 — ütötte. Ä seb nagyon vérzett és a két gyerek halálra rémülve, tágra nyílt szemekkel, tehetetlenül bámult a kis sebesültre, akit Mariska gyorsan ölébe kapott. Egy finom batiszt zsebkendő volt nála, azzal itatta le az összecsapzott aranyosba, játszó barna fürtöcskék közül előszivárgó vércseppeket. Majd, hogy az is teljesen átázott, futott be vele a szobába. Az iszonyattól nem tndott szóhoz jutni, csak némán riadó tekintettel babusgatta, simogatta csókolta . . . Mikor feltekintett Daán állott előtte. Mariska első gondolata az volt, hogy soha többé nem láthatja a gyereket. Éppen ezt, aki a megdöbbenésig hasonlított az édes apjához és akit éppen ezért édes, fájdalmas gyönyörűséggel nézett egész napon át. Úgy tekintett fel a komor férfiarcba, mint a bűnös, akinek a következő pillanatban dől el a sorsa. — Nem tehetek róla . . . Oh, Istenem, igazán nem tehetek . . . hebegte össze-vissza, sírásra álló szájjal. Higyje el, úgy vigyáztam rájuk egész idő alatt . . ; És mégis megtörtént. És éppen ezzel a drágával esett meg, aki . . . Nem . . . nem ... Én tudom, hogy soha sem fogom őt többé látni ... Én tudom. — Dehogy is nem fogja, — mondta most érzelemtől átfűtött hangon a férfi. Látni fogja ezentúl mindig. Ápolhatja, gondozhatja őket. Ha ugyan maga is úgy akarja . . . Ha akarja-e ? De túláradó boldogságában térdre hullott a pamlag előtt, amelyen a kislány éppen elszenderedett és könnyein át nézte nézte az ő kicsi őrangyalát, aki im visszavezette őt a Paradicsomba. Pálffy István: Versek. A hínárban hossza csörü gólya kézzel. lábbal verekszik a gólyahir színével. Buktalgatja fejä s meztelen békával, mint a repülőgép, hazafelé szárnyal A zsombékban gyíkok s testszinü giliszták a jóízű napban álmokat alusszák. Még a víz fodra is elsimul a habban, aivi- csevegése mindegyre halkabban, álmosítva csönög. Nyár libeg a tájon, mint a szerelem az ártatlan leányon. TuL, Ozora felöt közeleg egy csónak, •Idalán a háló szerszámai lógnak. Térdig kilátszik a halász lábaszára. mely ég a fényben, mint ! foga közt pipája. Beszélget magában, elunhatta magát : .Szaladj le hálócska, j fogd meg a hal nyakát.* .Ejnye le, de csöpp vagy, huss! vissza a tóba! j s ha megkövéredtél. j jelentkezhetsz újra.“ . Vár a Peti, Jóska, jó lész vacsorára, reggelire-délre, úgy sincs már a tálba ■ Kiveri pipáját. Véget vet a szónak. Roskadt teste alatt nyög az öreg csónak. • ! Baloldalt aratnak j némedi népei, rossz ingü hátukat a hőség égeti. A kendergyár bűzös szaga sűrűn megáll s az izzadt arató kenderbűzt iddogáL Ha feláll s körülnéz i fenn a part peremén: látja, hogy fürdőznek az urak. Pár legény és néhány kisasszony kényesen visongat, i fehér bőrük látszik, mellüket s hasukat takarják el éppen. No, furcsa egy divat ! Jó, hogy a faluból nem lát ide a pap . . . I O i Lehet még sok vidék, lehet még sok folyó, legszebb hegy a „Nebándd“, legmélyebb á Siói Ezen a vidéken keltett a szerelem, szép piros madarat j gyönyörű szivemen. Emléke még most is szemem előtt szárnyal í s megérinti arcaom gyenge, pelyhes szárnnyal. Ne is lássam többé élve, hanem halva, Legszebb a soha nem | ízlelt piros alma.
