Székes-Fejérvári Naptár, 1938
Szépirodalmi rész
— 32 f rhmfrft KffWlIll febérnemüek, harisnyák, nyakkendők nagy választéktflllllllUI lUliUl J ban. Székesfehérvár, Kossuth-utca 5.— Telefon: 397. nék . . . Tekintete a nyomorék karácsonyfára esett. — Hogy adja ezt? — Hnsz fillér az egész. Megvette, pár szál gyertyát, csillagszórót, kevéske aranyfüstöt, szegényes ruhába öltöztetett ezüst angyalkát kért még és úgy indult a legfelső emeletre. A házban kigyultak a karácsonyfa gyertyák. R háztulajdonos — dúsgazdag hentesmesternél apró, színes villanykörték fényében büszkélkedett a legnagyobb testvér. R hentes összecsapta hízott, zsirpárnás tenyerét és az ajtói kitárva harsányan kiáltotta: — Jöhettek itt a Jézuska! Bejött pirosarcu kövér felesége, a fia és leánya. Hullott az áldás, tömött pénztárca a fiúnak, ruhák prémek, ékszerek u leánynak. Könnytől csillogó és hálás volt a köszönet. Azután szem-szájnak kedves, jó falatoktól roskadó asztalhoz ültek. Megindultan beszélgettek, amig csak mindig akadozóbb, tárgytalan lett a beszéd. R fiú egyre az órát nézegette türelmetlenül, a leány csillogó, kedves szeme egyre csak a fehér asztalterítőn pihent. Az öregek is elhallgattak, szivüket keserűség fojtogatta, máskor hangos szó, szenvedélyes szemrehányás következett volna, de ma a szeretet ünnepén nem kezdték újra. A fiú azért nézi az órát, mert alig várja, hogy vége legyen a vacsorának és futhasson a színésznőhöz, kiért apát, anyát, bölcs szót elfelejt. A leány szivében mondhatatlan keserűség duzzog és dacol szüleivel, mert nem fogadták szívesen és kitiltották a házból szerelmesét, a daliás, széparcu, de léha és értéktelen kis festőt. Amint a vacsorának vége volt, a fiú felugrott és türelmetlenül búcsúzott: — Bocsássatok meg, de a barátaim várnak, csak félóráig maradok. A leány hallgatagon kezet csókolt és jóéjszakát kívánt Bement a szobájába anélkül, hogy a karácsonyfára, a körötte felhalmozott drágaságokra pillantott volna. Kulcsra zárta az ajtót. Most izzó, csókos vallomásoktól terhes levelet fog írni szerelmesének. A két öreg is feiállott az ünnepi asztaltól. Leültek a karácsonyfa alá, egymás mellé. Nem gyújtottak világosságot. Csak sirdogáltak könnytelen, hang nélküt, befelé. — Mama — szólalt meg nagysokára a dúsgazdag háztulajdonos-hentesmester — nem ezért dolgoztam én szakadásig, nem igy képzeltem a karácsonyestét,' ha majd a gyerekek felnőnek. A karácsonyfa recsegve hajlott, a díszek megrázkódtak. — Mi az — riadt fel — rosszul erősitéttem volna meg a fát? — Semmi - felelt a felesége — csak szélroham volt. Milyen más volt a karácsonyeste a második emeleten, a fiatal, elvált aszszonynál. Napok türelmes áhítatával, két keze gondos munkájával, lopva, zárt ajtók mögött diszitette a növekvő dús, cifra fát. A csengetyűszóra sebesen verő szívvel, kézenfogva jöft be a két angyalszép gyerek. Térdreborultuk a színes gyertyák tömegében csillogó fa előtt és meg-megcsukló hangon rebegték a karácsonyesti imát. Hullott az áldás. Babakocsi, mackó, két-két baba mindegyiknek, gyermekkonyha, főzőedény, ki győzné felsorolni. Megindult szívvel, hiánytalanul boldogan szemlélte a jó édesanya a megmegujuló boldggságot. Mennyit kellett küzdeni, mennyi nagyon is egyszerű emberi kívánságot hosszú ideje megvonni magától, hogy a Jézuska ily bő-
