Székes-Fejérvári Naptár, 1936

Szépirodalmi rész

- 29

tárt szidta. Ha az anyjáét, akkor a boj- Valóban, nem messze feltűnt egy tár lánytestvérét szidta kend, magya- gémes kút, körülötte tehenek. De amint rázta szakértelemmel az ispán. közeledének, már messziről hallották

— De tán egyikét se . . . a gulyás káromkodásait. És még kö— Mért, tán a gulyásnak nem sza- zelebb érvén, még förtelmesebb kárombad káromkodnia ? kodásokat hallanak . . , Nagy meleg

De erre már az öreg felvetette büsz- vöt persze, bogaras vöt a jószág, ment kén a fejét. ahány annyifelé. Ezért a gulyás ször— Annak aztán szabad! Mivel, hogy nyen káromkodott. Jót húzott Péter a

ott mindenkor megbocsájtják neki, szólt vödörből, aztán szomjátoltván odaszólt s ujjával fölbökött az ég felé. az Úrhoz: Uram Krisztus, nem hall— Ej, de biztos benne kend. Kitől gathatom tovább ennek az embernek ishallotta ? Talán bizony leszállt egy an- tenkáromlását. Vidd el magaddal a gyal az égből, ide a Sárrét közepébe, pusztába, oldd fel bűnei alól, majd én aztán kinyilatkoztatta, hogy: hé, gulyá- addig megőrzőm a gulyát.

sok, csikósok, juhászok és kanászok! Az Ur szomorúan elmosolyodott: de

ti csak káromkodjatok, mert mi oda- meg tudod-e magad őrizni Péter ? Péfent megbocsájtjuk ám nektek! . . . tér bizakodva kiáltott: bizzál bennem

— Hát, nem egészen igy vót . . . Uram, kár nem esik semmiben . . .

— Na, hogyan volt ? Mesélje el már Az Ur Jézus még szomorúbban mokend, azt a rézfánfütyölójét, ne kéresse solygott s eltávozott a gulyással. Rá itt magát. Erre még én is kiváncsi va- harmadnapra visszaérkeznek.

gy°k- S ahogy közeledének, már messziről

Öreg Irtó nem sokat kérette magát, látják Péter nagy lótás-futását az álla- Elóbb rágyújtott még a pipára. tok körül és hallják ám káromkodásait.

— Hát biz a régen vót — kezdte Még közelebb érvén még inkább hallaz öreg — nékem még öregapám me- ják a hangos káromkodásokat. Odaérvén, sélte szegény, én is csak úgy azután az Ur Jézus Krisztus csak belenézett mondom. Nahát úgy volt az, hogy akkor Péter szemébe. Aztán csak nézte, nézte is olyan kerge meleg vót, de még na- szomorúan, mintha a leikébe nézett gyobb talán mint most, aztán Krisztus volna. S ime Péter leborult az Ur lábai Urunk lenjárt a sárréti pusztaságon elé s fölkiáltott kétségbeesve: Ó Uram Péter apostollal. Fáradtan bandukoltak Jézus, amennyit én vétettem ellened ez itt a Szeles dombon. Péter nagyon el- alatt a három nap alatt, azt nem imádpilledt, gyötörte a szomjúság, hogy már kozhatom le soha . . .

menni is alig birt. Kutat bizony nem És keservében az Ur lábait csókollátott semerre sem, mindenfelé csak a gáttá.

nagy pusztaság. Egyszercsak odaszól De az Ur Jézus szelíden szólott

ám Péter Krisztushoz: tégy csodát hozzá : kelj fel Péter, kelj fel és bízzál! Uram, csak egy korty vizet adj nekem. Látod, ez a pásztorember egész éle- Ám Krisztus Urunk leintette : a szén- tében ezekkel az állatokkal foglalatosvedés rósiti a lelket Péter. Péter na- kodik. Szidja közben az Istent és mindig gyokat nyelt szegény, meg sóhajtozott, engem emleget ... De ennek megde csak ment. Az Ur megszánta s bocsátatnak az ő bűnei . . . amint mennek egy hajitásnyit, Péter Itt megállóit egy nagy lélekzetvételre vigan fölkiált: Kutat látok Uram, nagy öreg Irtó s feszesen kihuzakodott. a Te jóságod! . . . Horgas tekintetét belekampolta az ispán