Székes-Fejérvári Naptár, 1930
Szépirodalmi rész
44 — Czobor Anna esete. Irta: Vécseiné Jankovich Lujza. Első rész. A leánykérés. 1910. junius 12. Mint minden délután ilyenkor, most is a hajót várta. Nyúlánk alakjával a korlátnak támaszkodva, szemeit a távolba fúrva, várt, várt rendülenül, amig a hajót meg nem pillantotta. Akkor remegés futotta át a testét a borzas szöszke fejétől le, a finom topánkába bujtatott lába hegyéig, az arcába pir szökött, különben pedig helyben maradt és várt, amíg a hajó kiköt és a tarka-barka közönség megkezdi a kiszállást. Akkor kiegyeneszdett, néhány lépéssel előre ment és édes, njpsugaras mosollyal nyújtotta kissé megbámult kezét Török Ákosnak, akivel megindultak szépen, lassacskán a sziget belseje felé. ketten egymás mellett, mintha ennél természetesebb dolog nem is lenne a világon. Azaz, csak a fiatal leány találta ilyen nagyon természetesnek. Kísérője ellenben ma töprengóbbnek, idegesebbnek látszott, mint máskor és mikor már közel voltak a szállóhoz, ahol Oobor Anna a nagyanyjával lakott, Török hirtelen megállóit és társnőjére nézett. Megállóit ebnek következtében a leány is és lázitóan nyílt, becsületes tekin tettel állotta a lélekbe kutató pillantást. Ő már ugyanis megsejtette, hogy ma, ma — lesz valami .... Hogy elérkezett, itt van a világrenditő óra, a nagy sorsfordulás, amelyre várt. . . c.s a bolondos kis lánnyal egyet fordult a világ. Az egész gyönyörüsé ges Margitsziget, minden káprázatos pompájával, cifra tornyu szállóival, zsibongó, nevetgélő, sétáló, tenniszező népével egyetemben tótágast állott káp rázó szemei előtt. A feje szédült, a szive erősen dobogott és a lábai elkezdtek remegni. Mindebből megérezte, hogy igenis, ez az a pillanat, amelyért ő a világra jött, amelyért imádkozott, amiről ma is álmodott. Hogy igy fog rászakadni, napsugaras, lármás délután, közönyös néptömeg között, ezt — nem gondolta. Mert, ha őrajta áll, hűvös, rendes alkonyaikor, egyenesen a kápolnához vezető utat tapossák lábaik. Jobbrólbalról virágok üdvözlik őket, a fákról hangos torkú madank éneke kisérik, amig a varázsszó elhangzása u án ők is belének a nyitott kápolna ajtón és ő boldog alázattal szórná virágait az Istenanya lábai elé . . . Iey képzelte . . . De ha nem igy történik, hi most ha itt tudja meg, hogy szeretik, az is mindegy. Legyen a hatalmas Isten akarata szerint. Virág, ime. most is van kezében: háromszál gyönyörű piros rózsa, amit Török hozott neki és a Szüzanya szobra helyett, majd a nagyanyó ölébe dobja őket Közben egy üres pad elé értek, mely egy kissé félre, a virágró jázmin bokrok között bujt meg és Anna úgy érezte, hogy itt jó lenne megpihenni. Egyenesen oda tartott tehát. A férfi követte. Leültek. Kisvártatva Török közönyös hangot erőltetve magára, kérdezte: — Nem tenniszezünk ma? — Ma nem. Amint látja, nem öltöztem hozzá. Nincs együtt a rendes parti. Csend. Mélységes, hosszú csönd ... Mindaketten várták, hogy a másik megszóllaljon. Török közben nem nézett a lányra, hanem előre hajolva ültében, látszólag osztatlan figyelemmel kisért egy han
