Székes-Fejérvári Naptár, 1930
Szépirodalmi rész
— 41 — A mártír. Irta: Jegesi József. — Az asszony? A minden búnak okozója, a férfiember zsarnoka? Az asszony ? Hej!... Bus, sötét éjszaka lemeté el a falut. Mintha minden, minden gyászoló lepelbe burkolózott volna. Még az égen is komor, fekete felhők gomolygának, eltakarván a mindig kajánul kárörvendő holdnak vigyori ábrázatját. És a gyászos világot mintha még az éj is siratná, sűrűn hullongó könnyűi busán potyogának e?y szegény, szerencsétlen embernek nyakába, ki amott vonszolá búbafacsarodott lelkének iszonytató ler hét a tocsogó ut csizmamarasztaló sa rában Csat megy, csak botorkál az a szegény ember. És csak viaskodik av val a szörnyű teherrel, mely mindenáron a földhöz akará őt sújtani. De hiába, minden, minden hiába: csak mégis oda kell rogynia az ároknak tövissel, csalánnal borított fenekére. Gondoljátok é, óh gondoljátok-é, hogy ki ez a szánalomra méltó éji vándor? Vagy ismeritek-é Török 1st vánt, falunknak e jeles emberét, kinek im mégis ily fájdalmas sorsort szánt a Teremtő? Szegény, rzegény Török István) Gondtól barázdált orcáját a tüske meg a csalán mardosá véresre, amint végig terül az ároknak fenekén. És csak hűl latá, hullató kesergő könnyűit a tövisek, csalánok mélyén rejtező puha ságba, mely o'y lágy, oly kellemetesen jóleső nyughelyei ád a bú nehéz súlyától elgyötört szegény férfi-embernek. — Az asszony?... Az asszony?... Hej, hát persze, hogy az asszonyt Mindig, oh mindig csak az asszony 1 Hogy mért is teremtett az Ur aszonyt e világra, a szegény farfiember szomoritására! Vagy ha már teremtett is, hát akkor már csak nyelvet ne adott volna neki! Mert hej, Uram, Istenem, ha nyelvtelenül teremtetted volna az asszonyt, de sok, de igen sok gyászos galibától mentetted volna meg ezt a gyarló világot! Akkor most szegény Török István sem volna kénytelen e szomorú éjszakában a lucskos utcán csatangolni kivert kutya módjára. Mert hát olyan is ö most, mint egy kivert kutya, mint egy ártatlanul megrugdosott, kivert kutya. Aztán miért? Semmiért! Csak egy cudar asszonyi nyelvezet m;án! — S ahogy ezt Török István elgondo'á, vérező szivét csak ismét marcangolni kezdé a fájdalomnak éhes ölyve. Merthát Uram Isten, kibírhatja e azt emberi ember, amit az asszony immár húsz esztendő óta majdnem mindennap elkövet vele? Hát melyik ember nyelné azt el, hogy folyton csak naplopónak, meg korhelynek, meg kocsmale-őnek, sőt — uramfia — részeges disznónak titulálják? Melyik?... De ő mégis eltűrte. Kerek húsz esztendeig szenvedte az asszony zsarnokságát. Mert őneki nincs olyan természete, ő nem tud folyton pörölni,„ zsörtölődni. Inkább tűr, szenved. Ő egy... egy mártír/ ns a könnyek záporával áztatott szívnek televényéből im sötét, gyászos elhatározás kezde sarjadozni. Húsz esztendeig kínlódott az asszony rabigájában ártatlanul, húsz esztendeig ette a mártiromság panaszos kenyerét, hanem most már vége, vége mindennek: leszámol evvel a rongyos földi élettel! Itthagyja ezt a szomorú árnyékvilágot, ahol megbecsülés, szeretet soha sem volt osztályrésze, csak az üldöztetés! Nekimegy a Békásnak. Neki ő, ha mingyárt örök kárhozatra taszítja is az Ur a lelket! Mert rosszabb sora
