Székes-Fejérvári Naptár, 1930
Szépirodalmi rész
— 40 — tisztek meg azt határozták, hogy történjen akármi, neki vágnak az útnak. Ezzel a nős tisztek hátizsákba tették a nyulat, jól feltürték a köpeny gallérját, vállukra akasztották a puskát és érzékeny búcsút véve nőtlen társaiktól, este 9 óra tájban nekivágtak a 40 km.-es útnak. A nőtlen tisztek, a vasúti töltésig kikisérték az útra készülőket és hoszszan barátságosan integettek utánuk, amint azok a félméteres havat tiporva, a vasúti töltés mentén neki vágtak, az útnak Fehérvár felé. A nőtlen tisztek meg visszavonultak a váró terembe a kályha mellé s az asztalon kártyázni kezdtek. Amikor megunták a kártyázást, az asztalon, köpenyeikből ágyat készítettek^ maguknak és egyet szundítottak. Édes álmukból hajnal felé az állomásfőnök ébresztette fel. — Egy mozdony és egy személyzeti kocsi Székesfehérvárra indul, nem akarnak-e az urak elutazni? A tisztek nyomban neki készülődtek és csakhamar az állomáson pöfékelő mozdonyhoz kapcsolt, egyetlen marhaszállitó kocsi ajtaján ülve, lóbálíák lábaikat. Csakhamar fütyölt a mozdony és elindult. Már Börgönd felé járhatott a vonat amikor a vonatvezető a vasúti töltés mentén két mozgó hóembert vett észre. Éleset fíityölt, de a mi tisztjeink is észrevették barátaikat, akik már azóta 7 órája gyalogoltak, vagy harminc egynéhány kilométer van a lábukban, nem állhatták meg, hogy harsány kacajba ne törjenek ki. Hanem a következő pillanatban le röpült Guszti bátyánk válláról a vadász puska és ráfogta a kacagó baj* társakra. — Ha egyet mukkantok, keresztül lőlek. A nőtlen tiszteknek, egyszerre a torkukba akadt a nevetés, de a mozdonyvezető sietve állította meg a vonatot és a két távgyalogló is felszált a vonatra, hogy a hátralevő hat kilométert tengelyen tegyék meg. így érkezett be a különleges luxus vonat, előkelő ven dégeivel a székesfehérvári állomásra, ahol még akkor is kékültek — zöldültek a nőtlen tisztek az erőszakkal visszafolytott nevetéstől. Tudták, hogy Guszti nem ismeri a tréfát, így hát mukkanni sem merlek. Mindezekből nem tudva semmit, néhány hét múlva Székesfehérvárra érkeztem, ahol Dezsővel összetalálkozva, következőket mondja nekem — Te, ha Gusztival találkozol, kérdezd meg tőle, hogy’ érezte magát a fürgedi vadászaton, azután nézd, hogy hogy merre vezet a legközelebbi ajtó. Megfogadtam a tanácsot. Guszti bátyámmal találkozva, alig kezdtem bele mondókámba, még Fürgédét jóformán ki sem ejtettem, már is vilíámló tekin teteikel nyúlt bajonettja után, mig én sürgősen elvitorláztam a közelből. Ez hát a fürgedi rókavadászat története, amely novella témának is jólenne, ha nem lenne meg’örtént esemény, és a vadász táraságoknak kedves szórakoztatója, amelynek zamatos elbeszéléséhez különben egyedül Guszti bátyánk ért. Bökkenő. A biztosítási ügynök rábeszéli a felet, hogy csináljon nála jégbiztosítást. — Nézze kérem, ön már csinált nálam tűzbiztosítást, balesetbiztosítást és betöréselleni biztosítást. Én mindenbe belementem. Miért pont jég ellen akar biztosítani ? — Had legyen már egy jégbiztosítás is. A fél megvakarja a füle tövét. — Jó, jó, kérem, de - hogy csinálok én jégverést ?! Félreértés. — Nem jönnél el a mi spiritiszta összejövetelünkre ? — Nem, kérlek, én antialkoholista vagyok. Ditztingválás. — De hát, édes vöm uram, maga megígérte nekem, hogy vállal valami foglalkozást. — Foglalkozást szívesen, de nem munkát.
