Székes-Fejérvári Naptár, 1930

Szépirodalmi rész

— 29

Hátha él még ? Óh! ha élne... So’ se’ fog rá kezet vetni,

Kezet vetni.

Csak az egyszer megbocsássa! Kikönyörgi, — levezekli, Levezekli-Indul átal. Lépte lassú.

Nyomja lég is, lelke nincsen, Lelke nincsen; Fél szemétől, fél fülétől, Tétovázik a kilincsen,

A kilincsen.

Nyit be loppal. Fekszik ott az. Ereszkedik térdre hozzá,

Térdre hozzá.

Égi szikrát, ha kioltád,

Nincsen, aki visszahozná, Visszahozná.

Mester arca ölt fakó szint. Tudja: halál vár fejére,

Vár fejére;

De nem éltül, — borzad attul, Mely a késnek szállt hegyére, Szállt hegyére.

Törvényt ülnek, elítélik.

Csak kegyet kér, nem kegyelmet. Nem kegyelmet. Kondítsák meg a harangját,

Úgy vigyék ki, szava mellett,

Szava mellett!

*

Boroszlóban szól a harang,

Az a harang, jól ismérik, jól ismérik:

Elitéltnek kondítanak,

Vesztőhelyre úgy kisérik,

Úgy kisérik.

Földi biró nem kegyelmez,

De imát mond, aki halija,

Aki hallja:

ítélet-nap nagy bírája 1 Könyörülj meg, Uram, rajta!

Uram, rajta!

Regőczi (Exner) Győző,

Lefutott egy csillag.

Irta:

Halk szellő borzolta fel a hallgatag fák alvó leveleit. A kis falu szalmatetős viskói fölött a néma éjszaka csillagpettyes térítője feszült. Későre járt, a rozsdás toronyóra tizenegyet vert Minden csendes volt. Csak valamelyik udvaron vakkantott egy házőrző éberálmában.

Az égen kósza bárányfelhők kóboroltak.

Mari künn feküdt a frisstörésü illatos szalmán. Gömbölyű meztelen karjain a hold kacér sugarai incselkedtek. Sürü barna haja kuszában terült el körülötte.

Hátán feküdt. Nézett az égre. Nagy fekete, beszédes lányszemei ámulva merültek el az ismeretlen messzeség megfejthetetlen titkaiban. Bámulta a

Lyr.

csillagokat, melyek mindegyikéhez egyegy földi élet sorsa fűződik.

Eszébe jutott a babona: ha hulló csillag esik alá az égről, a földön meghal valaki... Megborzongott. Fehér nyakára húzta rojtos kendőjét... Anyja is akkor halt meg. Az égen pont igy csillogtak a csillagok. Egy lefutott — jól emlékszik... s néhány napra édesanyját kivitték a temetőbe...

Kereste az ő csillagát. Kutató, mélytüzű szemei apró kis pontra szegeződtek. Az ő élete is olyan egyszerű, szürke, mindennapi élet — hát a csillaga is halványan pislákoló mécses.

Már már elnyomta az édes, egészséges álom, mikor a nyugati égbolt : mély kékségét fényes esik hasította végig.

Mari felugrott. Hátra dobta hosszú