Székes-Fejérvári Naptár, 1929

Szépirodalmi rész

— 64 —

öltöztette a főidre basalt, igénytelen cselédházakat.

Az ispán a gazdaságról motyogott segédjének — de mindebből Kosaras semmit sem hallott Teli tüdővel szívta be a levegőt, nem volt álmos, ma elősször találta szépnek a reggelt. Lelkét megigézte a napkelte, de az álmosan pislogó kis ablakokban is a ragyogó karbunkulust látta.

— Micsoda szemek! Micsoda szemek ! — Mormogta. — Szobájába ment, öltözködött Sokáig állt a tükör előtt. A haját elválasztotta, minden szálat külön igazított a helyére. Egy kis kölnizés, — még a nyakkendő csokrán talált igazítani valót; — kezébe vette fehér szarvasbőr keztyüjét. fekete boksz csizmáját gondosan átvizsgálta, — azután kilépett. A kocsis akkor már ott jártatta a sárgát az ajtó előtt. Beletúrt a ló szőrébe hogy vájjon poros-e, — vizsgálat balul ütött ki, mert a cs:k!andós természetű állat megbokrosodott, — ketten nehezen tudták megfékezni. — A huzakodásnál a paripa első lábával egy kis pocsolyába lépett, sár fröccsent a csizmára. Rossz előjel volt Elcsípte a kengyelt, ráhasalva a lóra, belecsúszott a nyeregbe. A kocsis kabátjaujjával törölte le csizmájáról a sarat, Térdével oldalba nyomta a sárgát, — átvette a kocsistól a nádat, nekieresztette a kantárt.

— Tekintetes Urfi csínján a náddal, mert bogaras a Villám, — kiáltotta utána a kocsis.

Kosaras nem hallotta — vágtatva röpítette szive, — alatta a lő galoppja csak vánszorgásnak tetszett

*

A vöröstanyái kis nemesi kúriát gyümölcsös kert, — elől vadszőllő lúgos — virágágyak, néhány ínja, gyalogfenyő, mogyoró bokor, platán rejtik el a pusztán nyargaló szél elől. Csak a kikandikáló szürke palatető, meg- a lakhoz vezető nyílegyenes jegenyesor integetnek barátságosan az akácsorokkal ékelt egyhangú, sik töldtáblák dülö utjain járókelők felé, A lombokkal takart nagy pipás — a kürtökémény ontotta a füstöt — hirdetve, hogy a Körtéssy kúria asztala mindig terítve áll a belépő vendégnek. Ezek a folyton égő etnákon keresztül szállt el a kis nemesi famíliák vagyona — megette, holdankint nyelte el a magyar vendégszeretet A zöld lugassal árnyalt fehér kerti széken ülve egy piros napernyős hölgy ült, — olvasott. Messziről virított a piros parapléja. Ezt látta meg Kosaras — amikor a dülőutról lovával a jegenyésbe fordult. Delelő felé közelgett a nap, tikkasztó forróság nyomta a zöld életet — duplán érezte a forróságot Kosaras, már a piros ernyő miatt inkább.

— Meg kérem — meg én, — dünnyögött magában. Szeptemberre a zsuzsimajori kasznárság megüresedik — oda viszik az ispánt— ő meg ott marad helyette ispánnak — ha jól

megy, hamar kasznár is lehet. Öregek már errefelé a tisztek. A gondolatok neki tüzelték. Rövid vágtára fogta a lovat — vigyázva arra, hogy a hullámzó test jobban domborítsa Iá délceg tartását.

Alacsony léckerítés szegélyezte a parkot, bekanyarodva a lugas elölt, — tornyos kapuban végződött, — az vezetett az uraság: udvarba.

— A léckerítés előtt vágtatok el és úgy fordulok be a kapun — határozta el. Igaz, hogy emiatt vargabetűt kellett csinálnia, lekellett térnie az egyenes útról, — de a piros ernyő megéri. Bal kezében a nád és a bőrtasak a levelekkel, — az ürügy — a levelekért kellett mennie, útba esett — hát nem kerülhette el a kúriát, ~ ha nem lesz alkalmatlan..,

A kerítés elé ért. A lódobajt észrevette és a piros napernyő tulajdonosa sietett a kerítés felé. Kosaras megfeszítette a kantárt és a Villám oldalába nyomta a sarkát, bogy táncoló léptekre kényszerítse az állatot.

Ilonka a kerítés mellé ért. Kosaras a bal kézbe vette a kantárt és jobbjával kecses mozdulattal emelte meg a kalapját, hogy azt egy spanyol grand is megirigyelhette volna tőle. A fehér kacso integetve fogadta a köszöntést.

A barátságos togadtatásban nem értett egyet a piros napernyő* hölgy selyemszőrü alattvalója — egy kicsiny harcias pincsi A ribizke bokrok alján húzott a nem várt ellenségfelé és éktelen visító ugatással rohant a kerítésnek ép akkor, amikor Kosaras mélyen emelte kalapját, mondotta:

— Kezeit . . .

A csókolomra nem került idő, mert a Villám a nem várt támadásra felágaskodva félreugrott és a kerítésen keresztül Kosarast a Cuki és az imádott hölgy közé tálalta. Kevés a toll annak lefestésére, hogy milyen érzések viharoztak Kosaras lelkében, amikor a virágágy tetején — egy muskátli bokor kiszenvedett maradványai felett. — magához tért. Talpra ugrott.

— Nagyon megütötte magát ?! — kérdezte részvéttel Ilonka. Annyi rokonérzés gyöngyözött szavaiban, hogy visszanyerte kissé bizalmát Csak a szép ivelésü ajkak között ne játsradozott volna a visszafojtott nevetés.

Pedig Ilonkának minden erejét össze kellett szednie, hogy kacagását visszafojtsa — olyan elkeseredett ábrázatot vágott a praktikáns.

Hogy a főidről feltápászkodó lovag nem a mesebeli, — azt maga is érezte, ezért sietett magyarázatot adni váratlan megérkezésének és helyzetének.

Szóra sem érdemes.

— Tetszik tudni a Villám bogaras. Nem tűr meg senkit a hátán, azután váratlanul jött , . .

Gyorsan lehajolt és kapkodni kezdte a le-