Székes-Fejérvári Naptár, 1929
Szépirodalmi rész
- 60 — vizDe és töröld és mosd ki tisztára a sebet. Ezután ha a sebből nem fecskend a vér, nyomd össze a seb széleit agy, hogy egymást érjék, márts egy darab sebpamutot, vagy egészen tiszta zsebkendőt, vászondarabkát a sebvizbe, hajtsd össze az utóbbit hat vagy nyolc részre, tégy fölé egy réteg száraz sebpamutot, vagy 4-6 rétü száraz tiszta vászondarabot, kösd be tiszta ruhával és ne vedd le a kötést, amig a seb be nem gyógyul, amihez, ha a sebzett végtagod nyugodtan tartod, 6—10 nap elegendő. Ä kötést megváltoztatni akkor kellene, ha a vér rajta keresztül ütne, de akkor is ép oly tiszta kézzel és mindenképpen csak úgy szabad hozzányúlnod, mintha friss sebzéssel lenne dolgod. Ha ellenben sebed megfájdulna, környéke megvörösödne, vagy seblázat kapnál, ez annak a jele, hogy a sebbe jutott piszkot nem távolítottad el jól és akkor ne habozz egy percig sem, hanem menj el az orvoshoz. eánvnézőbei). Irta: Eakáts Lajos. Sürü nyári eső verte az ablakot. Az ispáni irodában Kosaras Péter, az Írnok dolgozott, azaz dehogy dolgozott, — az esőcseppeket nézegette, amelyek végig folytak az ablaküvegen. Előtte szétnyitott könyv, számsorok meg a lénia A sarokban a fegyvertartó alatt öreg vadászkutya szundikált. — Félszemével időnként felpislogott a kétlábú élősd re, aminek a segédtisztet tekintette kutyaésszel, aki minden husparányt lerágott a néki juttatott csontról. Néha kapott egy egy légy után, amely megzavarta elmélkedésében és az orrára szemtel enkedett. Az irodának egyszerű, régimódi bútorait megbarnitotta a kapadohány füstje, — ennek dohossága érzett a levegőben A bűnösök, — három hatalmas tajtékpipa — az asztal sarkában ágaskodtak. Kosaras Péter nyurga legényke volt, nemrég került ki az akadémiáról. Városi fiú, — aki a tanyára csöppent be. Fehér arcbőrét barnapirosra festette a nap. Ajkait kényszeredetten biggyesztette le. Unalom és kedvetlenség olvadt le róla — a hajnali felkelésnek a nyoma. Hátra vetette magát, nyikorgott a szék, belebámult a levegőbe. Valami régi kupiét fütyörészett fogai között — ujjaival verte hozzá a taktust. Hej, vacak ez az élet, — szakadt fel a melléből a sóhajtás. Képzeletében délibábként tűnt fel a város. Kősorok, csilingelés, lárma, zaj, — emberáradat. Esténként kigyuló sok ezer lámpa. Fényes kávéházak és a nők, — azok a nők ... hej! Indulatosan rúgott egyet a Hektor lábára. Az felvisitott. Kosaras a hangra összerezzent és az álomországból egyszerre belepottyant a valóságba, — a tanyára. Nyolc cselédház, ugyanannyi istálló, egy ispáni lak — ökrök, eke, magtár, béres és földek — mindenütt csak unalmas, egyhangú földek, semmi más. Úgy érezte magát, mint a siralomházban. Hajnalban — még alig pirkad a szénapajta mögött, — feldörömböli a béres. Az ajtóból orráig csap csizmájáról az istái ószag. Felkelni Azután földek, ökrök, — újból kezdeni mig az alkonyat meg nem váltja a kíntól. Azután ledobni magáról a földszagu göncöt és halálra fáradtan végignyulni az ágyon. Még álmodni sem lehet, — abbó1 is feldörömbölik. — Kutyának való élet ez, — dörmögte — a kand lló felé nézett, ahol Hektor szundikált. Mosolygott Eszébe jutott az egykori kényesfinnyás gavallér, a nők bolondja, Csupa sikk és bók. Sikerei is voltak. Aztán jött az akadémia — meg a tanya. Paraszttá konzerválta a levegő. Olyan hegyeseket köpköd, akar az első béres,— na ha ezt otthon látnák. Az apja volt az oka. Gazda légy fiam, mert az eke szarvát jobban meglehet fogni mint az államot — hajtogntta mindig, — lévén ő tisztviselő a létra középső fokán és már belefáradt a mászásba. Hát ami azt illeti, vóna, amit a tejbe apritani, — morfondírozott, — de aztán egyéb sincs. Még a tanyai lányok sem Vasárnap kíváncsian végig nézte őket. Koravén, munkában görnyedt, ifju-öreg az mind, — a tagbaszakadt munka rokkantjai. Ha még legalább volna itt valaki. Az ispán egy fehérhaju hatvan év körüli ur — szájában
