Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
a nagy terhet, miután túlságos erővel is igyekezett eddig magát visszctartózlatni.) Vége, igen, .... de nem úgy, mint te reményied! .... Hol voltál tegnapelőtt? Roberto: (igyekszik zavarát eltitkolni) Milanóban ! Emilia: Hazugság! Roberto: Ha Mauri grófnővel találkoztam.... ha d'Avila Hugót meghívtam ! Megkérdezheted őket .... ha nem akarsz az én szavaimnak hitelt adni. Emilia: Igen, tegnap és ma Milanóban voltál, . . . . de tegnapelőtt? Roberto: (mint fönnt) Mindig Milanóban.... amiatt az ügy miatt a bankáromnál! Emilia : Pallanzában voltál I A Lívia villában ! Roberto: (megzavarodva) Te álmodsz! Emília: (biztos hangon) Van bizonyítékom! Roberte: (rosszulérzi magát) .... Emília: Tagadd, ha tudod! Roberto: (szünet után, összeszedve magát) Jól van, no, . . . nem tagadom ! Igaz, hogy tegnapelőtt a Villa Líviában voltam. Emilia: Most már tudom, hogy hol lakik a bankárod !... ez küldi neked azokat a fontos táviratokat! Roberto: De te vazy mindennek az oka!... Áldott jó asszony vagy, de oly gyanakodó természetű, hogy szinte erővel kényszeritesz a hazugságra! Ha megmondom az igazságot, biztos vagyok benne, hogy nem hiszed el!... S ki tudja, hogy most megint mi mindenfélét nem képzelsz el 1 . . . S en léged sokkrl jobban szeretlek, csakhogy megkíméljelek egy fölösleges szemrehányástól! Emília: És miért mentél a Villa Líviába ? Roberto : (zavaitan) Delmari sürgősen akart velem beszelni ... . Emilia: (azonnal közbevág) Miért ? ... Ki vele, azonnal! ... ne gondolkozzál! Roberto: (egy kis szünet után, hogy időt ryerjen) Túlsókat kívánsz igy egyszerre! . . . Barátok között előfordulnak annyira komoly ügyek, hogy ezeket nem lehet rábízni akárkire. Emilia: Hazugság! . . . Hazugság! Roberto : (színlelt méltósággal): Emilia ! Emilia: Igen, hazugság! . . . Tegnapelőtt Delmari gróf nem is volt Pallanzában! Roberto: (még jobban zavarba jön): Hagyj mar beszélni! . . . A ért mentem oda, mert azt hittem, hogy ott van. Emilia: (férjet nyomon követve) : Hazugság hazugság után! ... Te nagyon is jól tudtad, hogy a gróf nincs otthon . . . hisz ezért szaladtál Líviához ... S az egész napoa át együtt maradtatok . . . egyedül!! Roberto : Éppen azért, mert a grófné egyedül vo t, kívánt egy kis társaságot . . - Ott akart tartani ebédre is . . . Vissza kellett volna utasítanom, de aminő barátságban mi vagyunk ővelük, megtehettem volna ezt?? Emilia: (gúnyosan): Neki . . . neki persze nem tudsz visszautasítani semmit annak a . -Roberto: (közbevágva, erőltetett szemrehányó hangon) Emilia! . . . Neked sem okod, sem. jogod nincs megsérteni Líviát.. Lívia g< ófnet Emilia : Ki vele, hivd csak őt epsz etüen Líviának, amint szoktad . . . amint ö is Róbérinek hiv téged minden más cim nélkül. Roberto : Eh, te bolond vagy ! 1 Emilia: (a végsőkig felingei ültén): Nézd, hát nem igy hiv téged! . . . (kihúzza zsebéből a levelet) — Ez a levél ma reggel érkezett tőle . . . Csupán azt akartam látni már egyszer, hogy minő foki; haladtál előre a hazugságban . . . Most már látom, elég!! Roberto: (átveszi a levelet Emilia kezéből s átfutja). Emilia: (mint fennt) »Szükségét éreziem, hogy Írjak neked, mindjárt azutan . . hogy elmondjam neked, hogy mennyire imádlak ... és hogy mennyire sóvárgok teged minél előbb viszontlátni! . . A férje szombaton is távol lesz . . . Visszatérhetsz hozzá, minden aggodalom nélkül! Roberto : (befejezte a levél olvasását s szinte tragikus arcot ölt) S te meg merted sérteni a levéltitkot ? Emilia: Az is a te bűnöd! . Mindig, tagadtál! . . . Már végre egy valódi bizonyítékot akartam szerezni . . . Ideje volt! Roberto: (mint fönnt) Ilyen izlestelenséget sohasem tételeztem fel rólad . . Egy úriasszony, aki ad valamit a saját méltóságára, sohasem ereszkedhetik le bizonyos kutatásokig ... mint valami közönséges nős emély! Emilia: Bizonyos helyzetekben ninaeaek sem közönséges nőszemélyek, sem főúri hölgyek, hanem csak nők ! 1 Roberto: De a férje iránti érzelmeit mindegyik hűséggel és megbecsüléssel őrzi . . . nem pedig nevetséges feltekenységgel. Emilia: (szomorúan) Talán még nékem teszel szemrehányásokat ? Roberto: Igen, én komolyan szemrehányást teszek neked, amiért vallomásra kényszeritettél . . . annak a bevallására, amelyet mint úriembernek el kellett volna hallgatnom . . . Bizonyos dolgok, — néha gyakran is — megtörténnek, de csak két személynek szabad róluk tudni ! . . . (kis sztine. után, mintegy fürkészve Emíliát) S mit nyertél ezáltal ? Emilia : (minden komoly szándék nélkül) : Hogy véget vetek mindennek!! . . . Holnapi elmegyek! Roberto: Elérkeztünk a szokotthoz! Emilia : (mint fennt) Majd meglátod, ha nemjövök vissza a mamától! Roberto: Ha látni kivánod a mamádat, írj neki. de ahelyett, hogy idejöjjön ... Különben tudod jól, hogy én mindenre kész vagyok., csakhogy neked örömet szerezzek . . .
