Székes-Fejérvári Naptár, 1928

Szépirodalmi rész

Emilia: Kérlek, ne tréfálj!

Roberto: (meg akarja ijeszteni Emilál) : Tehát komolyan érttel a dolgot ? ... Jól Tan. csak tedd, amit akarsz !

Emilia: De meg fogom mondani mindenkinek az igazi okot, tu tod !

Roberto : (fel atianva): Még álmodban sem! Nem fogod kinyitni a szádat! . . . Vigyázz, itt egy utiasszony becsületéről ran szó !

Emilia : Ah ! persze téged izgat az ő becsülete ? De az en békességem, boldogságom, nem, az nem izgat egy cseppet sem! . . . . Hojy én mit szenveaek, azzal te nem törődsz?

Roberto: (artatlan őszinteséggel): Ha én föltéte ezhettem volna, hogy a dolgot te megtudhatod !

Emília: Bravó! . . . Tehát ti'okban tovább akartad folytatni az árulást?

Roberto: Nem Emilia! . . . Egy hirtelen meggondolatlanság volt a' egész . . . minden folytatás nélkül ... ez volt az első és u’olsó eset, e-küszöm neked !.. . Sőt nem is megyek | többé még a közelébe sem 1 . . . S utolvégre bi onyos tekintettel kell lennem ... a férjére is!

Emília : (kis szünet után): S én mennyire biztam ennek a hipokritának a barátságában!

Roberto: Igen ! . . . Neki is nagy küzdelmébe került!

Emilia: Igazi gyalázat !

Roberlo: Mit kívánsz tőle! egyike azoknak a természeteknek, akik mindjárt tüzet fognak!... Aztán : ősz van ! ... Én akartam ellenállni... De a szalonban egy oly erős, szétáradó illat volt s amellett olyan félhomály .. . künn oly süni köd. Ha láttad vona, micsoda köd volt!

Emilia: Köd Pallanzában ?

Roberto: De még milyen ! . . . Ebben az ostoba évszakban minden lehetséges \ ... S gondold csak azt Is, hogy még ... az én ellenkezésemet félre is magy»rázhatta volna. . A te ex-barátnőd még megsiraihatott volna. Így ellenben alapos oka v-»n~hogy irigyeljen !

Emilia : Szemtelen vagy !

Roberto: Emilia, fontold csak meg a dolgot egy kissé higgadtabban . . . Neked mindig oly megértő természeted volt ! . . . Hidd el, r a- j gam is hitvámnak érzem magamat, valahány-! szór erre á botlásomra gondo ok . . De az ily kis botlásokat meg kell bocsátani .... Hiszen az nem más, mint egy múló szeszély volt ! Az ilyen meg egy óra múlva elmúlik... ellenben a feleségünk iránti erzelem ... az megmarad . . . (komikusán sóhajt) . . . egy életen át! 1 S mikor a feleségünk tudja, hogy szeretjük s hozzá igazán, állandóan szeretjük!

Emilia : Üres szavak ! . . . Az ér ésnek bennetek is oly őszintének, mélynek, kizárólagosnak kellene lenni, mint bennünk nőkben 1

Roberto: De én most még sokkal jobban szeretlek, mint azelőtt . . . Mert — tudd meg az összehasonlítás még csak a javadra szolgált!

Emília : Ostoba,fölösleges igazolások ezek í

Roberto: Nem, nem igazolom magamat. .. Szeretném veled megértetni . . .

Emilia: Igen, még megérteném, ha bárki más nővel ... de hogy Liviával . . . ezl nem 1 Mi van rajta külömb, mint rajtam ?

Roberto: Semmi !

Emilia : Talán szebb ?

Roberto: (őszintén) Ugyan ! 1

Emilia: Barna, mint én.

Roberlo : A legszebb szin !

Emilia: Fekete szemei vannak, mint nekem . . . (bizonyos hiúsággal) - . . Talán az övéi kisebbek . . . s kevésbé kifejezőek.

Roberto : Nem, telje.-en egyformák !

Emília: A termete éppen olyan, mint az enyém ... Talán még egy kissé soványabb is!

Roberto: Tévedsz . . . Épp oly divatos alakja van; mint neked.

Emília: Akkor, temmi, de semmi sem ment téged!

Roberto : (boldog, mert egy jó ötlet jutott eszébe) Sőt, ez az én mentségem, ... az egyedüli, az igazi mentségem! . . . Liyia grófnő és te olyanok vagytok, mint két vízcsepp . . . Ezt mondja mindenki! . .. Tegnapelőtt egy rózsaszínű ruhát hordott, éppen olyat, mint a tied ... S az utazás alatt mindig reád gondoltam ... Különös érzékcsalcdás! Amikor a tán megláttam, valóban azt bitiem, hogy téged látlak magam előtt!

Emilia : (keserűen mosolyog, mikor észreveszi, hogy hova akar férje kilyukadni) Szemtelen !

Roberlo: (kezénél fogja Emíliát s hízelegve mondja) Tehát . . . megbocsátasz ?

Emilia: (megütközve hallgat)

Roberlo : (hízelegve) A megbocsátás a nőnek második szépsége . . . eey lánc, amely még jobban hozzáfűz bennünket!

Emilia: Igazán ?

Roberto: Biztos lehetsz benne.

Emilia: (kis szünet után, őszinteséggel) Akkor . . . megbocsátok.

Roberto: így jól van! . . . (kezet esókol Emíliának) Köszönöm, köszönöm, hogy megszabadítottál ettől a lelkiismeretfurdaíástól, .. ami számomra szinte elviselhetetlen volt!

Emilia: Ne beszélj róla többet!

Roberto: Ez a leghelyesebb 1 . . . ( nézi az óráját) Emi ia már majdnem éjfél van . . . úgy tűrik fel, mintha túl sok időt is elrabolt volna ez az ügv tőlünk.

Emilia: (eddig az asztalnál ült de most hirtelen feláll, mintha eszébe jutott Tóin* valami) Ah ! majd elfelejtem mondani; Alberto elküldte nekem a legújabb fényképét (rámutat egy széles boritokra).

Roberto: Mi szükség volt erre ? ... hisze» amúgy is jönni fog hozzánk hamarosan t

Emilia: Elő akart engem készíteni a látó-