Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 71 — Az egyetlen mentség. Irta: Giannlno Antona Traversi. Olaszból fordította: Szentggörggi Ferenc. Személyek: Donna Emilia Arcene és férje: Doa Roberto. — Idő: napjainkban. — Színhely: Előkelőén berendezett, meghitt szalon Arcene-ék házában. Emilia: (egész testében elhagyva maját, egy kényelmes karosszékben hever elegáns szalonjában, elmerülve mélységesen valami gondolatban, mely szemmelláthatóan gyötri — majd kis idő múlva ruhájából egy levelet húz elő, átfutja, mintha már többször is olvasta volna, miközben aicán majd a fájdalomnak, majd a megvetésnek kifejezése olvasható. — Egyszerre férje hangját hallja kívülről, gyorsan elrejti a levelet ruhájába, felvesz egy könyvet a szomszédos asztalkáról és találomra felnyitván, úgy tesz, mintha olvasna s látható megerőltetésében kerül magát tartóztatni.) Roberto: (erőltetett érzelmi kitöréssel lép be.) Végre! Itt vagyok! ... Ha te tudnád, mily türelmetlenül vártam, hogy már viszontláthassak 1! Emilia: (hallgat, ugv tesz mintha el volna mélyedve az olvasásba ) Roberto: Emilia ? . . . Hát nem is üdvözöl enjem senki ? Emilia: (anélkül hogy feléje fordulna) Ja estét! Roberto: És semmi mást ... így fogadsz engem három napi távoliét után ? Emilia: (mint fennt.) Nincs kedvem beszélgetni 1 Roberto: Majd beszélgetek én . . . Annyi mesélni valóm van számodra. Emilia: Ez a regény jobban érdekel. Roberto: (lehajol, hogy elolvassa a cimét.) „A csókok .. .* Gyakoroljuk is mindjárt... és igy még érdekesebb lesz . . . (meg akarja csókolni Emíliát). Emilia: (energikusan elhárítva magától) Hagyjál!.......................Nincs itt az ideje! Roberto: (sóhajtva) Megértettem!.... Künn esik, csak úgy szakad . . . , s idebenn is ziva'ar fenyeget Meg kell várni, amig elmúlik. Emilia: (gúnyosan) Várd csak! Roberto: Nem ez az első . . . nem is az utolsó . . . Aki rózsát akar! . . . . (odamegy egy asztalkához, kezébe vesz egy képes folyóiratot s szórakozottan lapozgatja, de időnkint Emilia felé fordítja tekintetét, remélve, hogy majd csak feléje fordul; bizonyos nyugtalanság látszik rajta, mert tudja, hogy hibás és előre érzi, hogy valami történni fog, • - majd hosz ezabb szünet után): Mauri grófnő üdvözöl . . . Találkoztam vele a Via Manzonin . . . természetesen Gino del Coliéval ment! Erre vonatkozóan, hallóttad a legújabb történetkét, mit róluk beszélnek Milanóban ? Emilia: Nem érdekel! Roberto: Jókedvre fog hangolni .... A történet megértéséhez tudni kell, hogy Gino del Colle átadta sárga kancáját Mauri grófnőnek . . . . s tudni kell azt is, hogy Gino a sárgával minden nap át szokott lóvaeolni Monzába, ahől a szép Nerinának van a villája, akinek ő a grófnővel egyidejűén udvarolt.... A következő nap a grófnő ki akarta próbálni a sárgát . & éppen a Monza felé vezető útra lovagolt .... Az utón a ló egy zerre csak megbokrosodott, elragadta lovasát tudod-e, hogy hol állott meg? ... a szokástól indíttatva 1 Nerina villája előtt! . . . A villa kapuja nyitva volt . . . s a grófnő, az istálló előtt, egyszerre csak szemtől-szembe talá'ja magát riválisával ... A grófnő tüstén felismerte s leugorva lováról ennyit mondott: A sárga, meg a barna 1 és sarkon fordult .... Nem érdekes történet ez? .... (erőltetetten nevet.) Emilia: (hallgat s úgy tesz, mintha tovább olvasna.) Roberto: (félrehúzza a száját, mintha azt mondaná: „Nem megy!*, majd szünet után.) Ah ! majd elfelejtem megmondani! Tegnap este a clubban találkoztam d’Avila Hugóval... meghívtam holnapra villásreggelire. Emilia: (parancsolóan): Táviratozz neki, hogy kímélje meg magát ettől a fáradtságtól. Roberto: (szeretné valamikép tréfára fordítani a dogot) Most? .... A hivatalt már bezárták 1 Emilia: Jól van, akkor holnap csak fogadd magad a barátodat! Roberto: Az nem valami nagy szórakozás lesz számára! .... (egy darabig csendben marad, majd bátorságot merítve elhatározza, hogy szembefordul a viharral s gyengéden újra közeledni kezd Emili hoz.) Nézd Emilia! ... Én tudom jól, hogy mi az oka egy idő óta a rosszkedvednek... azt tűrtem is mindig, mert tudom, hogy annak az oka — alapjában véve egy mély és őszinte érzés .... de ma már udvariatlan is vagy! Emilia: Hagyj békéi, kérlek I Roberto: Röviden szólva, aem szívesen nézlek, ha ilyen arcot vágsz.... Jobb szeretném a már megszokott kitöréseidet,.... még ha alaptalanok is! Most mondd meg tüstént, hogy mi bajod van velem .... Igazo hatom magamat, . . . mint mindig . . . s azz 1 vége. Emília: (felpattan helyéről s az eddigi színlelt nyugalmát erős érzelmi kitörés követi, mintha szükségét érezné, hogy ledobja magáról
