Székes-Fejérvári Naptár, 1928

Szépirodalmi rész

Szerkesztői üzenetek.

Irta: Kosáryné Béz Lola.

— 64 —

Vasárnap délután volt. Milike a viaszkosvászon diván sarkában ülve már tizedszer végigolvasta a képes hetilap szerkesztői üzeneteit is. Neki nem válaszoltak semmit, pedig már három hete irt és azt kérdezte, vénkisasszonynak tekinthető-e az olyan urileány, aki három hónap múlva betölti huszonkettedik évét és túl van minden gyermekes meggondolatlanságon.

Milike letette a képes-újságot és kinyujtózott. Az alacsony ablakon át homályosan látszott a havas ut. — Kicsura Gergőné jött arra, zsákrongygyal átkötött nagy csizmáival, hogy el ne csússzon. Aztán egy gyerek szaladt piros füllel, kancsóval a kezében, dideregve a kocsma felé.

Utána senki. Csöndesen szállt lefelé lassú tánccal néhány hópehely, mintha azok is unnák a dolgukat s keresnék, hol feküdjenek le pihenni. Milike kényelmes helyen ült. elég meleg is volt szobában, be is hunyta a szemét. De amint behunyta, különös képet látott r hosszú sorban fiatalemberek sétáltak el előtte egymásután, mind meghajoltak és várták, hogy Milike válasszon közülök-Milike szemei felpattantak. Nyújtózott egyet és felsóhajtott. Halkan mormogta maga elé a problémát, amire nem kapott választ:

— Vénkisasszonynak tekinthető-e az olyan urilány, aki három hónap múlva betölti huszonkettedik évét és túl van minden meggondolatlanságon?

Elmélázott Milike és kinézett az ablakon át messze, messze a határba, ahol szintén csak havat látott, néhány kopasz fát és sok var jut. Aztán a szobában nézett körül és sírni tudott volna a gondolatra, hogy itt mennyi

jó ember megférne, melegedhetne, beszélgethetne. S ö itt ül egyedül.

Na, nem egészen egyedül. Az édesanyja visszajött a tanitóéktől, ahol megnézte az újszülött kisfiút- Milike hallotta a szolgáló csoszogását, amint siet kaput nyitni. Most hát ketten ülnek majd, ketten sóhajtoznak. S egyik sem mer beszélni, mert mind a kettőből az törne ki:

— Vénkisasszony-e az olyan urilány, aki nemsokára betölti a huszonkettedik esztendejét . . . ?

Mert, hogy túl van minden meggondolatlanságon, azt már csak Milike tette hozzá. Az édesanyja inkább úgy vélte, hogy nagyon is meggondolatlan. nem elriasztotta múlt nyáron a jegyzőt is azzal a tapintatlan megjegyzései, hogy ő sohasem tudna egy kopasz embert megcsókolni ?

Most aztán kopasz sincs- Itt a tél, itt ülnek egyedül . . .

fDilike félt ott ülni az édesanyja mellett s érezni annak az aggodalmát. Mint valami hideg, nyirkos kéz, úgy ért hozzá az édesanyja minden csöndes sóhajtása, mert tudta jól, mit jelent.

S hirtelen, mielőtt az édesanyja belépett volna, a kabátját kezdte huzni.

— Hová mész lelkem ?

— A papákhoz. Elkérem a multheti újságot, azt mondják abban benne volt annak a magániskolának a címe, ahol három hónap alatt megtanulhatom a gyorsírást.

Ez volt az egyetlen reményük most már. Hogy Milike megtanulja a gyorsírást és állásba kerül. Igaz, hogy az édesanyja titokban tovább gondolkozott : hátha majd a főnök megszereti ? Vagy más fiatalember ? Városban több alkalma lesz társaságba járni. -