Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 55 — És bocsásd meg. Irta: Vécsegné Jankóvieh Luiza. Névtelen levelet kapott a délutáni postával. • Végig olvasta, aztán olyan mozdulattal, mintha undok hüllőt rázna le magáról, a kályhába dobta, ahol éppen lobogva égett a tűz. A lángok mohón kaptak rajta; körül nyaldosták, felfalták az utolsó csücskéig, hogy a másik pillanatban már nyoma sem maradt- A szép barna lány azért még sokáig bámult a tűzbe és mikor végre eljött onnan, olyan sápadt és merev volt az arca, mintha az örök jég honából érkezett volna meg Történetesen egyedül volt otthon és ez most jó volt igy. Egy ideig fel s alá járkált a szobában, majd az ablakhoz lépett. Alkonyodott. Egész nap sűrűn hullott a hó és csak most szakadt fel egy kissé a felhőkárpit, hogy átbocsássa a búcsúzó nap néhány bágyadt sugarát. Amint azok is eltűntek, rohamosan sötétedett. Az alászálló éjszaka fátyola rászakadt mindenre és bebori tóttá a fájdalmában mintegy kővé meredt leányt is-Most csattant a kis kapu zárja, majd gyors, erőteljes léptekkel haladt végig valaki a folyosón, az iroda felé. Az álmodozó felriadt. A háboritlan magánynak vége. Jön a köte lesség, aminek eleget kell tenni, tekintet nélkül arra, hogy mi dúl a lelkében. Dr. Havas Dezső, a városka első és legkeresettebb ügyvédje, egyúttal elkényeztetett és zsarnok apja gyermekének megkívánta, hogy a lánya, aki anyja halála után a háztartást példásan vezette, ma se mulasszon el semmit, ami az ő megszokott kényelméhez tartozott- így pl. egy világért se fogadná el a szakácsné kezéből az uzsonnakávéját. Jolán kell, hogy megtöltse a cigaretta tárcáját, előadja a délutáni postát és esetleg felolvassa a halasztást nem tűrő sürgősebb leveleket, amikre a választ mindjárt le is kopogtathatja. Szegényke el is végzett mindent a legkínosabb pontossággal és csak akkor gondolt magára, mikor az apja a kaszinóba ment az ő megszokott tarokkpartijára. Alig csattant újra a kiskapu zárja, magára kapta prémes bundikáját és mint a tolvaj, aki fél, hogy utolérik, osont ki a házból, végig a nagy kerten, melynek palánkjába ajtót vágattak, hogy könnyebben át lehessen jutni a szomszéd kúriába- A tágas udvaron megállóit egy pillanatra, hogy körülnézzen. Csend és nyugalom volt itt is, a téli álom csendje. Csak a Tisza okveteilenkedett, kötelességszerüen ugatva, mire kidugta fejét egy kis csitri szolgáló a konyhaajtón— No nézd mán, a kisasszonykáf ugatja ? Nem szégyelled magad ? — hajított egy kezeügyébe akadt seprőt a ház hűséges őre felé, maga pedig j örvendezve futott, hogy kezet csóikoljon a kedves vendégnek. — De régen nem tetszett már nálunk lenni, aranyos kisasszonykám! — Egyedül van a nagyságos aszszony? — kérdezte Jolán. — Egyedül bizony, szegény. De fog örülni a kisasszonykának 1 Jolán még kérdezni akart valamit de meggondolta magát és szó nélkül ment fel a veranda lépcsőjén, aztán balra, a nagyasszony szobája felé, ahol jóleső meleg és világosság fogadta.
