Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 47 — látott — ugv érezte, hogy egy hatalmas boa construktor rejtőzik a sötétben — ő az áldozat mozdulni sem tud. A két utolsó felvonásban a primadonna csak neki játszott, neki szórta a csókjait, a patikus inkább szerette volna, ha elsülyed vele a színház, már amennyire színháznak lehet ne* vezni a kaszinó nyári helyiségét, — emberekkel együtt. Az előadás után csak akkor lélegzett fel, amikor a felesége egy feléje dobott gyilkos pillantás után fejére húzta a sált és elrohant. Addig a szavát sem lehetett hallani, de, hogy felesége elviharzott, megeredt a nyelve. Az aranyifjak ott sereglettek körülötte. A polgármester bucsuzáskor nagyot hunyorított a szemével és oldalba lökte tréfásan a patikus. — Én is voltam fiatal — még meg is fenyegette ujjával távozóban. — Mehetünk — adta ki a jelszót a patikus. Egy árnyalattal sápadtabb volt az arca, megigazította tükörmellét, — a nyakkendőt, belenézett a kaszinó ivójának lámpájába, ahova addig visszavonultak, mig a művésznő átöltözik, A tíztagú karaván megindult az utcán át a Bárány felé. Azalatt Bundás uram sem tétlenkedett. Ő volt az első, aki meglépett a második felvonás után. Tolvajkulccsal kinyitotta az 5 ös szoba ajtaját és belépett a szobába. Az ajtót gondosan bezárta maga mögött. Gyufát gyújtott, megtalálta a gyertyát, meg nyújtotta. A terepszemlével meg volt elégedve. Az ágy alá próbált bebújni, de kerekded termete nem engedte. Hosszas tanakodás után a szekrény mellett döntött. Tele volt aggatva színpadi ruhákkal. A cél szentesíti az eszközt; gondolta. A ruhákat egy kofferba rakta, maga pedig — a gyertyát eloltva—a szekrénybe bujt. Behúzta az ajtót. A helye szoros volt, egy nagyobb lélekzetnél, — érezte, — kilöki az ajtót, igy lélekzeni sem igen mert. Ólom lassúsággal teltek a percek. Sajnálta, hogy útközben a parókát, meg a bajuszt magára vette, — csurgóit alóla az izzadság. A szekrény is, a kölcsönkért frakk is szorította. Nagyokat fújt. Végre hangok hallatszottak a folyosóról. Női hang, egy dörmögő válaszol. Igen, ők azok. Most fordul a kulcs a zárba«, belépnek. a férfi gyufát gyújt. — Ezt a vacakot pedig dobd az udvarra, — a csokorra mutat. Most kezdett ám csak csurogii a szekrénybe rejtőzködő detektív homloka. Ezt a hangot még soha életében nem hallotta. No iszen jól fog járni, ha valami katonaféle vőlegénynyel lesz dolga, úgy felapritja, hogy Ítéletnapkor sem szedik össze darabjait. — Miért dobnám. Egy ismeretlen ur küldötte a művésznőnek tiszte lete jeléül — alatta van a felírás: az ifjúság meg vezére, Pukhy ur. — Pukhy — szép dolgokat hallottam erről az úrról, meg rólad. De vedd tudomásul — ma mindent elintézek. — De Balambér- Esküszöm, hogy még a lakásomban sem volt. — Neem ? Majd elválik. — Kételkedsz bennem ? — Vedd tudomásul — igenis kételkedem ! — Akkor menj! — Nem addig, mig ezzel a fickóval négyszemközt nem beszéltem. — Csinálj amit akarsz. A színésznő szipogni kezdett és a díványra ült. — Most is azt siratod. — Minek kínozol még, menj és beszélj vele, beszélj akivel akarsz, esküszöm, hogy ma, amikor a csők rőt átadta, beszéltem vele először. — Na ez is mindenre megesküszik — morfondírozott a detektív,
