Székes-Fejérvári Naptár, 1928
Szépirodalmi rész
— 42 elfelejtettek befűteni, ebédet kifőzőbői hozatott, ott gyakran elkozmásitották, de mit tehetett, amikor maga a kifőző tulajdonosnője hozta mindig el neki szemlesütve, szendén mosolyogva. Mosolygó kerek képében ügyefogyott csintalanság bujkált. Nagy, jelentőségteljes sóhajjal tette le az ebédet az asztalra. Egy darabig tetszelgett, azután ringó léptekkel hagyta el a szobát A patikus pedig hanyag elegan ciával hevert a díványon. Budapestről vivókardot és keztyüt hozatott, úgy helyezte el a szekrény tetején, hogy a látogatónak feltétlen sze mébe tűnjön. A kifőzőné — a város hirharangja és pletykagyártója volt — megesküdött, kogy ismét egy szép hölgyet látott a »kékszakáll« lakásán, már a városban is igy nevezték. Asszony ismerősei hátamögött szapulták, 'de ha találkoztak vele, amint délceg tartással elsétált mellettük és köszöntötte őket, tartogattak számára mindig egy kis mosolyt, sőt egy-két merésszebb asszonyka kacéran szemezni is kezdte. — Belém kötnek. Belém kötnek. — A patikus szalma idejében legtöbb időt a tükör előtt töltötte. Néha ugyan elnézett a patika felé is, belé jajdult a szive, ha segédjét a tégelyek körül sürgölődni látta, megkeményitette szivét, elkerülte a neki kedves helyet. Választékos öltözködését különösen a két hatalmas szarvasbör keztyü, meg a galambszinü kamásli képviselte. Ezek nélkül el sem tudták képzelni őt. Mo noklival is kisérletezett, de nem tudta hosszabb gyakorlat után sem sze mére ragasztani, — igy gomblyukában viselte. Balkezén rajt volt a szarvasbőr keztyü a kaszinóban is, a lehuzottat nyugati eleganciával tar tóttá kezében — Igen bachátaim ... — utóbbi időben már raccsolt is, sőt névjegyére a prózain hangzó Puki István helyett Stefán Pukhy-t szedetett és a névjegyét utón útfélen szétszórta. — A patikus, illetve alias Stefan Pókhy elbeszélésének a végére ért Annál a jelenetnél tartott, amikor a fővárosban, ahol akkor még egyetérni hallgató volt, hogy csavarta ki a duhaj százados kezéből a kardot— Tíz éve vagy már jámbor családapa, de ezt, sem a többit nem említetted ? — tamáskodott az egyik. — Csak nem ment el a jódolgom* hogy azután a feleségem fülébe jusson. Most már másként áll a helyzet, — szabad vagyok. — Hogy sikerült meghódítanod a primadonnát ? — Ez teljesen magánügy — hmzta fel az orrát — ezekről nem nyilatkozom. Az senkinek sem tűnt fel* hogy néhány perccel előbb egy sereg képzeletbeli »magánügyet« teregetett szét— Mondják, hogy fiatal korodban jól bántál a pisztollyal is ? — Ami azt illeti, valamelyest értettem hozzá, nem mondom,hogy éppen jól céloztam, de egy kitett krajcárt húsz lépésről eltaláltam, — de még ma is. Valaki meglepetése jeléül a fogán keresztül szívta a levegőt, a többiek félig nyílt ajakkal bámultak rá. — ügy hallottam, hogy vitőrrel súlyosabb sebeket lehet ejteni, mint karddal — szólt közbe egy nyurga férfi; bár azt hiszem, nem állítom, de az én privát véleményem azt, hogy őseink dicsőséges fegyvere mindenkor nagyobb tekintélyt kölcsönöz tulajdonosának, mint a piszkafa, hívják bár azt vitőrnek is. Pukhy Stefán felrántotta szemöldökét. Vitőrről még sohasem hallott, de ha most rajtacsipik — vége a nymbuszának. — Ami a kardot és vitőrt illeti — szólt fontoskodva, minden szó után
