Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)

Szépirodalmi rész

86

Két utravaló.

Irta: Ifj. Csipkés Gyula.

I.

— Nagyságos úr egy szegény asszony bebocsájtást kér! — Szól az ősz, becsületes arcú komornyik.

Horváth Károly bankigazgató, Íróasztala mellett van erősen elfoglalva s csak akkor, midőn komornyikjának a hangja másodszor is hallatszott, fordul hátra és szól:

— Mond meg neki, hogy ily későn senkit sem fogadok 1

— Azt mondja, ha egy hétig vár, akkor is fog beszélni a nagyságos úrral 1 — válaszol a komornyik.

— Bocsásd be hát!

A komornyik távozott. Ez alatt a bankigazgató agyában ezer meg ezer gondolat szülemlett meg.

És mit gondolhatott?

Ki tudná ezt megmondani? — Talán ő maga sem, mert észlelni lehetett nagy izgatottságát: midőn a szokásos kopogtatások után egy beesett szemű és sápadt arcú nő jelent meg a küszöbön.

Meglátszott rajta, hogy sok szenvedésnek volt az elviselője.

Testét egy szürke köpeny takarta, de már ez is tóldott-fóldott volt. Az arcszinét azonnal pirosra változtatá a szoba meleg levegője.

II.

— Hozta Isten asszonyom! Foglaljon helyet! — szólt oda nem éppen a legbarátságosabb hangon a bankigazgató. S ezzel egy pamlagra mutatva, mellette ő is helyet foglalt.

/ — Mivel szolgálhatok asszonyom? — szólt tovább keményebb hangon a bankigazgató.

A kemény szavakra az asszony önkényt lesüté a szemét s nehány percig elgondolkozni látszott; aztán hirtelen az igazgató szeme közé pillantott bánatosan s mondá:

— Károly! ön mindig nemes szivü volt.

— Nos? — szólt hirtelen a bankigazgató.

— Károly! kíméljen meg engem ettől a nyomortól, felejtse a multat, hiszen tudja a szentirást »a tékozló fiúról.« — Ehhez hasonló példa ... tudja azt, hogy egy nő igen gyenge teremtése az Istennek, legyünk megint férj és feleség ...

Scanned by CamScanner