Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)

Szépirodalmi rész

50

Október 6-ikára.

Irta: Philipp István.

A vértanuk emlékoszlopának leleplezési ünnepélyén szavalta Fiáth Imre, kir. járásbiró.

Amíg szabad volt s egy a többiekkel

Prometheus az isteni Titán, Megremegett kihívó szózatára Zeusz is fenn, kevély Olimpusán. <

És volt idő, midőn a szittya vér is Megroppantott nem egy gőgös falat, S egy fél világ lapult meg sápadozva ♦

Viharzó ménje körmei alatt.

r Majd tört vesztére a kaján erőszak, És félre állt fáradtan az erős ;

De szerzett ő is a megszentelt tüzből: —

Hazát szeretni, hogy tanult az ős.

Azóta e föld gyémánt-lánccal köt le, Mint Prometheus! ama sziklafal

S e nemzet is tengernyi gyászban-vészben

Bármint szenved, de soha meg nem hal.

Tiporja bár a szörnyű ég haragja

A Tartarusnak rémes mélyibe:

Annál valóbb, dicsőbb feltámadása; —

Megváltja régi, nagy, csodás hite.

Reá uszíthat bősz Zeusz boszúja

Száz acélkarmú, éhes saskeselyt:

Hő honszerelme újra behegeszti

Vérző sebét, melyben dús kincset lelt.

Kincs, üdv forrása a múlt szenvedése,

Tisztitó láng, erőt adó sugár:

Melyhez a csüggedt, fázó lélek gyakran

Oly szívesen egy kis melegre jár . .

*

Imhol, bár fájnak is az éjji árnyak,

Oltárt emel nekik a kegyelet, S a vértanúk e siri szárnyéi napján Keblünkben ünnep, néma kikelet.

E szent jel is ilyen tavasz virága;

Szívből fakadt; méltán hirdesse hát, Hogy él e hon, van még mivel díszítsük Hungária borongó homlokát!

Scanned by CamScanner