Székes-Fejérvári Naptár, 1910 (38. évfolyam)

Szépirodalmi rész

102

A szolga megmondta az üzenetet a doktornak, az meg erre beperelte Garas Pétert.

Egy napon aztán megkapta az idézést Péter. Olyan kék papiros volt nyomtatott betűkkel.

Akár el se ment volna a tárgyalásra, mert elitélték. Azonfelül a barom- doktor kocsifuvart, meg napidijat is számított fel, azt is megkellett fizetni.

Azt mondta, mikor hazament. *

— No anyjuk, ez mán sok, verje meg a ragya 1

— Sok ám, aptyuk, a jó Isten csak nem tekint ránk.

— Nem is köll! — mondta dacosan az ember. Ha nem tekintett eddig, ezután se tekintsön, mögélök én a magam emberségéből is. Ha pedig pusztulni köll, hát pusztuljak el egészen erről a cudar világról. Mer most mán ennyi ölég egy embörnek.

A szemeit erősen forgatta, a bajusza meg mozgott még akkor is, ha nem beszélt.

— Tudod, anyjuk — folytatta tovább — mán igön möguntam a nyomorúságot. Ölég vóna tíz embörnek is ennyi, amennyi néköm van. Tudod, anyjuk, eladjuk azt a kis viskót, valaki csak mögvöszi, aztán bilétát váltunk Amerikába. Messze lőhet, de máj’ csak odaérünk. Elvisszük a kis gyerököt is, a Jancsit.

— Hiszen ott is csak szögények maradunk.

— Szögényök hát, de lesz kereset, oszt lesz pénz is.

— Ha a sógorék is elgyünnének ...

— De ha nem gyünnek.

— Mög édesanyámék is.

— Azok se gyünnek.

— Hát ki lesz ott velünk?

— A Jancsi gyerök.

Erre az asszony elkomorodott.

— No, ne pityereggy. Ríhattál mán ölöget. Mit rísz? Siratod a nyomorúságot? Jó dolgod lesz ott. Dógoznod se köll. Csak magam járok dologra, aztán hozom haza a készpénzt Ne ríjj hát mán na.

Nehezen ment, de azért megvigasztalódott az asszony. '

A házra érkeztek vevők. A boltos legtöbbet akart adni érte, de a Savanyú sógor is Ígért ötszázat.

— Adnék többet is, sógor, de nincs több pénzöm.

— Pedig, ugy-e, szép ház?

— Az.

— Meg az udvar is szép ?

— Az is.

— Hát ez a két fa a ház előtt?

Scanned by CamScanner