Székes-Fejérvári Naptár, 1909 (37. évfolyam)

Szépirodalmi rész

92

Hát csakugyan az ő hites ura mulatott, a Csobojgó Péter, e mii *

úri ruhában! Aztán még gyűrű is volt az ujján, egészen olyan sarga, 3 valóságos arany.

— Ke az, apjuk? — kérdezte tőle az asszony?

— Én hát — mondta az ember.

— Hiszen ke ur . . .

— A’.

— De nem jó ember.

— Aztán miért, anyjuk?

— Csak.

— Miért csak?

— Csak.

— Így vársz haza anyjuk, feleségem?

— Ke érkezett igy haza . . . Rám se kívánkozik nézni . . . Előbb a korcsma, aztán a hites felesége, meg a tulajdon fia . . .

— Haragszol, anyjuk?

— Nem illik az ilyen. Hiszen tudja ke is . . . Nem illik . . . megszólják érte az embert . . .

Az asszony eltakarta az arcát, a Péterke meg az anyja szoknyájába kapaszkodott, aztán hátra húzódott.

Csobojgó Péter mit se törődött vele, hanem rákezdte megint:

»Hajh, de huncut az a szolgabiró . . .

Cudar velág . . .«

— Igyál anyjuk! Kerül. Adj a fiadnak is.

Csakhogy akkor már nem volt ott az asszony. Elment, otthagyta az urát. Ment haza a fiával együtt, mert szégyelte magát az ura miatt, s nem mert a templomba se elmenni.

Bezzeg nem ment az ember. Úgy kotyogott beléje a bor, mint a kulacsba: kity-koty . . . Közbe meg danolt is ilyenformán:

Egy meg egy kettő, Huncut a jegyző. Hát a bíró hogyne vóna, Mikor a jegyző tanítja Sájdirárirom.

Nem tudta elgondolni senkisem, hogy mi a csoda ütött Csobojgó Péterbe, hogy mulatni jött haza. Hiszen a fia, meg a felesége egész télen át, de még most is csak száraz kenyéren rágódnak, ez meg oda se hede- rit rájuk, ez rossz jel Csobojgó Péterről. Összegyűltek az emberek a korcsma Scanned by CamScanner