Székes-Fejérvári Naptár, 1908 (36. évfolyam)

Szépirodalmi rész

85

— De ha meglát, hogy valakivel jövök, akkor megijed s nem tesz kísérletet a tolakodásra . . . Ennyi az egész, amire kérem ... Ugye megteszi, nekem ugye megteszi? — tette hozzá bájosan könyörgő hangon.

A leány imponáló hangja mélységesen hódító hatással volt Jörgen- senre s kissé remegő, bizonytalan hangon mondta:

— Bizza csak rám, szívesen. Biztosítom teljesen meg lesz velem elégedve. *

Aztán ismét neki bátorodva beszélni kezdett megtörtént és meg nem történt kalandjairól, nagy összeköttetéseiről. Sőt, hogy le ne alacsonyítsa a leány illúzióját, elmondta, hogy ő egy göthai ügyvéd.

— No az egy csöppet sem poétikus mesterség — felelt amaz a meggyőződés bántóan gúnyos hangján.

De Jörgensen már nem hallotta azt, hanem nekihevülve folytatta beszédjét s értelmes kék szemei csak úgy setétlettek a belső izgalomtól.

— Boldogok, akiknek sok pénzük van ! Mi dolgozunk, mint a barom és nincs látszatja, hát élet ez? Mit gondol, boldog vagyok én, nincs senkim, semmim, és kora reggeltől késő estig lótok-futok . . . Nagysád! . . .

— De kérem — szólt a hölgy s unalmasan legyintett kezével.

— Nagysád, jogom van ahhoz, hogy megmondjam, ami annyira bánt.

— Az Istenre kérem, ne politizáljon, látom Ön elégedetlen ember 1

Jörgensen elpirult, mintha szégyelte volna, hogy lefőzték, de aztán újra neki bátorodott s öntudatlanul is félelmetes őszinteséggel beszélt. Hangja csupa keserűség volt . . .

— Dolgozni?! Ugyan hogy is lehetnék megelégedve, mikor mindenben a gazdám kényétől függök és a megrendelők rajtam veszik meg a hasznot.

— Hahaha

! hisz az előbb azt mondta, hogy ügyvéd ... No jó, megbocsátok, értem, nagyon értem Önt ... Ön nem olyan rossz, mint amilyennek valósággal kinéz . . . Csak hagyja, beszéljen másról, milyen az élet Götaborgban? . . . Kik a divatkirálynők, van-e ott is sok olyan krakéler mint maga, mert ha vannak, akkor egy csöppet sem veszedelmesek . . .

A kegyetlenül megsanyargatott Jörgensen könnyebülten sóhajtott fel, mikor látta, hogy füllentéseit csak afféle naiv keserűségeknek minősítették, s hálatelt mosolylyal hallgatta a leányt; azaz, hogy jóformán nem is hallotta mit beszél az, csak tekintetének perzselő lángját érezte s úgy hangzott neki ez a beszéd, mintha épen valami kedvenc dalát hallotta volna énekelni. Menő remek egy leány ez — gondolta magában.

— Nagysád! — szakítá félbe Jörgensen.

Intett, hogy hallgasson mig befejezi s valóban gyönyörűség is volt őt hallgatni: Jörgensennek minden vére a fejébe szállt.

Hogy mit beszélt, arra csak körülményesen emlékszik, no meg az Scanned by CamScanner