Székes-Fejérvári Naptár, 1908 (36. évfolyam)
Szépirodalmi rész
79 mással. A felügyelők megdöbbenve lesték mozdulataikat, de a beszédből természetes semmit sem hallottak.- elmult megint egy hét, mikor ismét együtt látták őket. Később maI| teriA tűni ser|kmek, ha valahol a bánya egyik zugában együtt beszélgettek Azt azonban látni lehetett mindkettőjükön, hogy valami nagyon különös lehet az, amiről olyan titkosan beszélnek; dehát ez csak úgy ritkán fordult elő: megértették egymást anélkül is. A véletlen s részben a felügyelők feledékenysége folytán celláik is egymás mellett voltak. Itt senkisem látta őket, tehát az ablakon keresztül kényelmesen beszélgettek egymással. Meg vájjon kinek is lett volna gondja arra, hogy ez a két ember terveket sző; hiszen szökésről szó sem lehetett. A dayai vár terveit még maguk a felügyelők sem ismerték, pedig ezt alaposan ismerni kellett, akkor is nehezen ment volna a szökés, mert a falak körül felállított őrszemek tekintetét okvetlen magukra vonhatták volna. A téli esős évszak hosszú setét éjszakáin át lázas gyanakodással suttogtak együtt, úgy a két ablak rácsain keresztül; ha jött az őrszem, akkor a kenyérgalacsintokban levő kis papirosdarabkákra irt nehány sorral beszélgettek s tudatták egymással terveiket: igy vitatkoztak, igy tervezgettek, igy esküdtek boszut, talán sokszor össze is veszhettek igy. Azt sohasem tudta meg senki, hogy mit beszélhettek, sőt észre sem vették őket. Szóval ennek a két embernek az arcáról egy idő óta valami lappangó tervezgetés beszélt s különösen a vén cayenne-i csodálatosképen megszelídült s most mindig jókedvűnek mutatta magát, sohasem apprehendált semmiért Most már nem beszélt forradalomról, sem halálról, sem boszuról. Hallgatott, tűrt, néha olyan bódultnak látszott a sok gondolkodástól, hogy jóformán maga sem tudott volna számot adni arról a sajátságosán furcsa egyvelegről, mely csak az előző perc alatt is koponyájában megfordult. Főleg, ha úgy teljesen egyedül érezte magát, akkor folyton gondolkodott s teljes kéjjel beleélte magát abba a merész ábrándba, hogy csak szabad, még egyszer szabad lehessen, akkor majd máskép lesz minden . . . Szabadnak lenni, ez volt az a sokat tervezgetett eszme. Szabadság, korlátlan édes szabadság, amelyet már el is felejtett minő gyönyör az! látni embereket, újra visszatérni közéjük a hosszas vezeklés után, aztán elmenni oda, ahol senki sem fogja őket ismerni: messze Amerika földjére. Szabadnak lenni ismét erőszakkal . . . akarni kell, tudni!! . . . mire nem képes az emberi ész, ha más emberek kijátszásáról van szó. És aztán a szabadság! Van-e ember a földön, kiből már kihalt minden remény’ Van-e halálos beteg, ki még talán az utolsó pillanatában is azt ne higyje hogy megfog gyógyulni ? A remény a gyarlósággal együtt születik, mert még "ott is, ahol már teljesen elveszett, marad egy két atomja, mely néha egy pillanat alatt is hihetetlenül óriásivá képes növekedni. Scanned by CamScanner
