Székes-Fejérvári Naptár, 1908 (36. évfolyam)
Szépirodalmi rész
75 ettek. Hát lopni kellett, hogy élhessenek, ügy sajnálta azt a sovány beteg asszonyt, meg ezt a négy éhes porongyot ... De lelketlenek is az emberek, különösen azok, akiknek van. Hát lopott mert élni- akart, de sokat lopott, hogy ne kelljen még egyszer lopni. És mikor a gyermekek szivettépő jajgatása között megláncolták a csendőrök, akkor boszut esküdött . . .»Hát igen, mikor haza eresztették akkor újra lopott, de az a szegény beteg asszony már nem volt: meghalt megölte a bánat. És az a négy síró gyermek ismét csak kért, s kegyetlenül követelte a kenyeret. Hát hiszen könnyű nevetni, de ő nem érez önvádat: becsületesen ölt, mert kenyérért ölt. Nem úgy, mint a nagy urak: nem boszuból, nem passzióból, hanem kényszerűségből. A nagy ur, a gazdag ember az ölhet, ha lovagi becsületét valaki gáncsoló szóval illeti, vagy ha épen egy dáma nem úgy néz, ahogy ő szeret, hanem véletlenül egy másiknak is hasonló kegyeket osztogat, ez mind olyan csapás, amiért ezek ölni szoktak. Hanem igen kenyérért ölni, az bűn, ezt meg kell torolni; ezt nem menti semmi . . . Hát hiszen könnyű nevetni! Azok a fényes dámák és uracsok mindenkit elitéinek, aki ilyen láncokat visel a kezein: mi közük aztán, hogy miért? Fő az, hogy szerfölött mulatságos és bizonyos erkölcsi elégtétel is egy összekötözött »gazembert« látni . . . Ilyenkor aztán neki jött az a szokott roham, mely minden kétséget kizáró előjele a tébolynak s kiáltozott össze-vissza mindent, amit csak egy elromlott és elrontott ember kiabálhat. A fináléja azonban már csendes volt s végre is a meggyőződés keserű hangján tette hozzá, hogy megérdemli, nagyon megérdemli. Hogy mióta nélkülözhette a szabadságot, nem tudta megmondani: neki már úgy tűnhetett fel, mintha a börtönben született volna. Számlálgatta az éveket bütykös ujjaival ... — »Bizony lehet már harminc éve, ha csak több nem.« Azt azonban határozottan meglehetett rajta látni, hogy nagyon régen volt már az, mikor a biró pálcát tört fölötte. Aztán a börtön kétszer öregebbé tette, mint a milyen volt. Minden idege hozzászokott ehhez a szomorú élethez: elromlott. A mai börtönök, különösen az itteni kényszermunkások börtönei nem javítanak, hanem inkább szaporítják a gazembereket. Még annak, is aki teljesen jó vagy ártatlan, elkeli okvetlen romlani közöttük. Ezeknek az embereknek, kik itt laknak, egészen más elveik és nézeteik vannak az életről, mint azoknak, kik ott künn a zsongó világban élnek: ezek rombolni pusztítani akarnak csupán boszuból, mely, olyant vettek el tőlük amihez szerintök másnak nincs joga. Mondom ez az öreg fegyenc olyan igazi típusa volt a címeres gonosztevőknek kiknek jobb helyük van már csak itt, mint szabadon: talán már meg sem tudnának ott künn szokni. Egyszóval vén bűnös volt már. A Scanned by CamScanner
