Székes-Fejérvári Naptár, 1908 (36. évfolyam)

Szépirodalmi rész

74

A szökevények.

Irta : Ágoston Mihály.

I.

Olyan igazi Lombrosó tanulmány volt mindakettő, amilyeneket a francia gyarmatokon dolgozó kényszermunkások és örökös rabságra Ítélt fegyencek között nem ritkaság látni. Volt tekintetükben valami forrongó düh, valami rettenetesen vad elszántság, mely olyasfélét fejezett ki, mintha minden pillanatban képesek lettek volna hidegvérrel gyilkolni. A régóta magokba fojtott szándék rossz álcázása volt csak ez, mely az alkalomra vár, hogy kitörjön.

Mindenki, még a legzsarnokabb börtönfelügyelők is fejcsóválva félénken szemlélték őket, s lassan mondogatták egymásnak:

— Ezekkel sok baj lesz még . . .

Az egyiket — ez öreg mondhatni töpörödött aggastyán volt már — Cayenne-ből hozták s a hajón egész utón — ahogy egy vele jött chasseur katona beszélte — dühöngött. Ruháit letépte magáról s folyton kiabált,, hogy miért őrzik, miért kínozzák, engedjék már egyszer megdögleni, akár minden pillanatban képes lenne rá! Engedjék csak, beleugrik ő oda a tengerbe, akkor aztán nem lesz vele többé gond; de igy, egyik helyről a másikra! aztán őrzik még a gondolatát is, ez megőrjítő valami! Hanem persze, szükségük van még reá, mert dolgozik, mert hasznot hajt nekik, épen nekik, akik kivetették maguk közül . . . Hát van igazság a földön’? No meg hozzá embereket látni, akik szabadok s még mosolyognak azon, hogy ő száműzve van közülük, ez a legborzasztóbb. Aztán még elégtételt sem vehet; hát hiszen könnyű nevetni, még közülük is juthat valaki oda, mert azt nem lehet tudni. Azok a fatal dámák, meg azok a monoklis dandyk nem tudják mi az a szenvedés, s hogy mit jelent ez a szó: _

bűnhődni ... Jó Isten, hisz azokat a sors nem kényszeritette arra, hogy vétkezzenek, mert van miből élni; de ő, ő kényszerűségből gyilkolt, neki *

nem voltak ábrándjai, vagy olyan vágyai, melyek kielégítésre vártak,’ csak élni akart, élni, mert ehhez joga volt. Élni akart, azéból a kinek sok volt de az nem adott: — könyörtelenek is azok a gazdag emberek! Hát ő a \ szegény havre-i szabólegény, kinek még négy gyermeke is volt s ezekhez egy beteges asszony, — ki úgy féligmeddig volt csak a felesége — ő nem is tudott ennyinek keresni. Aztán van olyan gyermek, ki többet megeszik, mint a felnőtt. Az övé is mind ilyenek voltak; — de hát tehetett ő erről. Élni csak kellett valahogy, meg enni is, mert enélkül nem lehet élni. Hiszen ő dolgozott, de ha nem tudott annyit keresni, amennyit megScanned by CamScanner