Székes-Fejérvári Naptár, 1906 (34. évfolyam)
Szépirodalmi rész - Az év története
— Hej feleség, ha tudnád, mennyi pénzem van most nekem, — ezzel nyitottam be a vacsora-készítéssel foglalatoskodó Katicámhoz, — tudorig úgy össze-visszacsókolnál, hogy csak no! — Hát hiszen azt igy is megteszem! — Te, asszonykám, igazán magam is csodálkozom rajta, hogy milyen flegmatikusán turkálok én 20 ezer korona között. Itt egy ezres, amott 25 százas, arany, ezüst egy egész halommal. — Az Istenért, ha valaki el találná lopni! — Ugyan mi jut eszedbe? Senki sem tud róla egy betűt sem. — Hát a kocsis sem tudja? — A kocsis, galambom, az persze hogy tudja. — Te, uracskám, nem kellene azt a sok pénzt valakinek őriznie az éjjel. — Ugyan, te bohó! Nem hagytam ám ott az asztalon, bezártam a vasszekrénybe. — De hiszen hányszor olvastuk már, hogy még a Wertheim-szekré- nyeket is kifúrták, hát még az ilyen régi vasszekrényeket milyen könnyen fel lehet feszíteni. — Hát, ami azt illeti, egy professzionátus betörőnek nem adna valami nagy dolgot, de hát ne félj csibém, nem lesz nekünk ilyen nagyságos úrhoz szerencsénk. — Édes uram, ne vedd ilyen könnyen a dolgot, én semmi jót nem nézek ki abból a kocsisból. Mégis jó lenne, ha az éjjelre az irodában aludnál, mert innen, a harmadik szobából még tán a zörgésüket sem hallanék meg a rablóknak. — Ej, még utóbb megijesztesz. — Nem akarlak, kedvesem, megijeszteni, de azt tudom, hogy én nem fogok aludni egész éjjel. Olyan sok pénz a mi házunkban...! — Hát jól van, az irodában alszom, sőt a revolveremet is megtöltöm, azután szeretném látni azt a rablót, amelyik be meri tenni a lábát! Úgy is lett . . . Katica meg akarta osztani velem a gondot és fé- 1 leimet, de őt már nem engedtem az irodában aludni, mert hát azt a szobát, amelyben a vasszekrény állott, nem fütöttük, s csak a szomszéd helyiségből átszüremlő meleg tette a hőmérsékletét annyira elviselhetővé, hogy én ve- - szély nélkül aludhattam benne. De az ő egészségét már mégis féltettem, azonfelül tudtam, hogy ott még jobban félne a rablóktól. Inkább a cselédnek hagytam meg, hogy aludjék a hálószobában. Mire megvacsoráltunk, bizony már én sem fogtam fel olyan közö~ nyösen a dolgot, sőt lassankint olyan nyugtalanság vett rajtam erőt, hogy szinte szivdobogva léptem be az irodába. Sohasem jutott eszembe, hogy mily felelősség-terhes az én hivatalom, de most tán még eoy legszerényebb javadalmazásu tanítóval is cseréltem volna 0 — 86 Scanned by CamScanner
