Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)

Szépirodalmi rész

78

A szekrényhez érve, kivett egyik szögletéből egy kis dobozt, letette maga mellé, két másik dobozt pedig, melyet el kelle helyéről vennie, visszahelyezvén, bezárta a szekrényt s az asztalhoz lépve, meggyujtott egy gyertyát. — Egyik kezében a dobozzal, másikban gyertyával és kulcsokkal öltözője ajtajához lépett — Midőn a küszöbre lépett, háta mögött egy deszka nagyott roppant és ereiben megállt a vér. — Tán nagyon is hamar felkölté ingerét a drága kincs látása és most nyomában van; hát ütött volna már utolsó órája?

Nem. — Csendes volt minden, mint a sir. — Tovább ment hát a hosszú szűk szoba végéig, s ott oly állást foglalt el, hogy ellene a tárt ajtón át minden mozdulatot láthatott sötét leshelyéből. — Aztán kinyitva dobozát, drágaságait végig halmozá az asztalon. — Minden darabot kezébe vett, közel tartá a gyertyához, ide s tova forgatta, hogy a drága kövek * lángfolyama csakúgy körülömlött a kis szobában, s ha végig ragyogtatá, óvatosan visszahelyezé. Tartott egy félóráig, mig ékszereivel játszadozott. — De már most vissza kelle térnie alvószobájába, mert térdei roskadozni * kezdtek alatta, s erőltetett nyugalma már előtte is szörnyű és kiállhatatlan lett. Az ajtóban megállt egy pillanatig, mintha elgondolkoznék, ne tegye-e vissza drágaságait. Ha látta volna, hogy ama férfi a függöny mellett görcsösen szoritá e percben kezébe a kést, bátorsága bizonyosan elhagyja. — De nem látta ezt, s végigjátszotta szerepét.

— Ma éjjel — szólt maga elé — már künn maradhatnak, nagyon * fáradt vagyok. — S aztán eloltva gyertyáját, ágyfüggönyeit összehúzta s lefeküdt.

Eleinte jól esett e hosszú fárasztó szerep után fájó tagjait kinyújthatni és égő fejét a párnák közé rejthetni.

Néhány perc múlva 12-őt ütött a toronyóra s a kutyák távoli ugatásán és a kandallóban sziporkázó szén ropogásán kívül még semmi nesz se hallatszott.

Csukott szemmel alvást tettetve feküdt és hallgatózott — mélyen, nyugodtan lélegzett. Minél tovább tartott e zajtalan csend, annál borzasz- tóbbá vált állapota, azt hitte már, hogy órákig van az ágyban, midőn ama végzetes sarokban nesz üté meg fülét.

Tehát kijött. — Hová fog először menni, az ékszerhez-e vagy hozzá — gyilkos lesz-e előbb tolvaj? —.Szemét sem volt szabad kinyitnia, egy mozdulatot se tennie és sokszor azt gondolta, mintha e lopózó léptek ágya •felé közelednének.

De ah! mi ez? most világosan hallja, hogy e léptek ágyától távoznak s néha megszűnnek, hallgatóznak.

Fel akart pillantani, de mintha lepecsételték volna szemét, úgy lecsukódtak pillák és görcsös erőlködésbe került, mig fel bírta emelni.

Scanned by CamScanner