Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)

Szépirodalmi rész

77

sikerülne is az ajtót kinyitni s a folyosót elérnie, még meg nem menekült, a folyosó hosszú s mig ő a sok üresen álló szoba mellett elsiet, rég eléri a gyilkos, s mielőtt segélyhívását csak meg is hallják, régen megfojtotta.

Hátha egyenesen az ablaknak tartva, fölemelné a függönyt s tőle ura és férjének nevében irgalmat csengene. — Nem, e nevet hallva a nő ajkairól, dühe és féltése csak nagyobb lángot csapna.

Fölemelte tekintetét s valami barátságosan csillogó tárgy ötlött szemébe. - A kandalló felett függött férjének kardja, oly közel, hogy kezével elérhette. — Hátha hirtelen leragadván azt szegéről s ellenét ledöfné, mielőtt még a függöny redőzetéből ki bírna menekülni? — Női gyöngédsége még e pillanatban is visszariadt ily tettől. — A kardról tekintete öltöző fülkéjének t ajtajára esett. — Az ajtó tárva állott s alig volt tiz lépésnyire; ha pedig egyszer oda bezárkózott — de ah! az ajtónak nem volt retesze s a kulcs az alvószoba részén volt a zárban.

Szive fájdalmasan összezsugorodott. — Már-már hallani vélte a gyilkos tolvaj lépteit és érezte forró leheletét fagyos arcán. — Istenem! de hát nincs menekvés! szeme újból öltözőjének ajtajára esett.

Vannak percek az életben, midőn minden szellemi erő szinte természet ellenesen meg van feszítve és oly tervek s eszmék, melyek máskor órákba kerülnének, perc alatt megfogamzanak. — Ilyen perce támadt a szerencsétlen ifjú nőnek is. — Midőn a nyitott ajtóra s onnan a kulcsra tekintett, agyán egy gondolat villant keresztül, mely szivébe uj reményt öltött. — Hátha » becsalhatná ama szobába valami csalétekkel, ahogy madarakat és a vadat szokták? Pedig volt ily csalétke. — A boszu vezérelte ugyan ide, de volt más erősebb szenvedélye, a pénzvágy. — Sokszor látta szemét ragyogni, ha keze aranyhoz ért, sokszor mondta Richard nevetve, hogy vén cselédjének egyedüli hibája az arany iránti túlságos szeretet. — Ha sikerülne e pénzvágy által őt a fülkébe csalni, meg volna mentve. De vigyáznia kelle, egy áruló mozdulat életébe kerülhet, de ifjú, bátor szive megkönnyité a \ nehéz munkát. — Lassan és gondosan rendezgetni kezdé bomlott haját, fölkelt ültéből, fát tett a szénre s egy asztalhoz lépett, melyen könyvek feküdtek. — Elővette, kinyitotta, lapozgatta és eldobta, maga elé mondván: »fáradtabb vagyok, semhogy olvashatnék, csak már elmúlt volna az éjjel.«

Aztán egyet ásítva megállt egy percig, mintha gondolkoznék s szólt: »Megnézem smaragdjaimat;« — s kezébe véve kulcsait egy kis ébenfaszekrényhez lépett, mely a kandalló mellett állott.

Hangja nem remegett, egyetlen hangból sem lehetett volna következtetni, hogy látta azon borzasztó arcot és csontos kezet, s hogy szavai ama hallgatózó fül számára mondattak; lassanként mozdulatai is mind szabadabbak lettek.

Scanned by CamScanner