Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)
Szépirodalmi rész
69 A fölöttünk levő páholyokban négy cilinderes ur közül egyik az »antoridat« felkel és megirigyelendő komolysággal hajítja le az istálló kulcsot az előtte bókoló matadornak. Erre a diszhad körüljárva a porondot, nagy muzsikaszó mellett kitakarodik, nyikorog az istálló ajtózárjában a kulcs és ezalatt furcsa rythmusban kezd dobogni magyar szivünk, — kirohan egy szénfekete bika, nyakán a piros-sárga nemzeti kokárdával. Bután körülnéz, s megfeszített szüggyel várakozni látszik. A deszkafal egyik zsákutcájából kikocog a picador, kezében az acélvégü hegyes bot. Egyenesen a bika felé tart. S most következik a legigaztalanabb, a legnemtelenebb mérkőzése két állati erőnek. A picador a bika nyakszirtjébe döfi botját, honnét menten kibuggyan a sötét vörös vér; a bika a fájdalomtól fokonkint feldühösül s tövig mártja szarvát a szegény, védtelen görhes ló oldalába, hasába, oda, ahol legközelebb éri. S a publicum mindezt hátradőlt testtel élvezi s gyönyörködve várja a percenkint változó izgal- más jelenetet. A szegény fáradt gebéről néha az utolsó pillanatban siklik le vakmerő ügyességgel és ugrással a picador, hogy megmeneküljön az őt üldöző bika elöl. De a ló nem szabadulhat, hisz félszeme bekötve! Nem látja szörnyű ellenségét. Egy-kétszer önkénytelenú'l félreugrik, majd olyan szúrást kap a lágyékába, hogy pár perc alatt felfordul. Iszonyú látni, mint mered négy lába az égnek s mint rogy össze úgyszólván darabonkint a szerencsétlen pára. A picador alá uj szürke kerül, hogy folytassák az egyenlőtlen harcot tovább. Az autoridad trombitaszavára előjön aztán a két-három capeador. Ugrálásaikkal, piros köpenykéjük ide-oda lobogtatásával csakugyan csodálatos torna ügyességet és férfias bátorságot mutatnak be ilyenkor a bikaviadalosok, kiknek főcéljuk a bikát erejétől, tájékozottságától és lélekjelenlététől megfosztani. A kimerült bikára újabb, meg újabb izgatások következnek. Tarka papirosba csavart nagy acéltükkel majdnem táncolva, játszva ugrik elő a ban- « derilleró és egyenesen a bika homloka elé állva, iparkodik azokat, annak a már úgyis sebektől borított s már vértől összekent marjába lökni. Pár perc s a bika bőszülve, a homokot taposva, túrva futja körül az aréna földjét; hátában a kegyetlen cifraság, a három pár szigony. A tarka papiros leszakad s a rongyos kis zászló összekeveredik véres húscafatokkal, az állat már alig lát s nem ölni, de inkább már menekülni kíván. De nem szabad ám neki csak úgy közönségesen, ingyen felfordulni! Taps és sziszegés, a publikum érzelmének nyilvánításai mellett lép be a mi utcai ismerősünk, a szép Antonió Reverte Jimenez. Neki van legpompásabb toilletje. Balkezében skarlátpiros posztó, jobb kezében a halált osztó spada villan meg. Csodálatos fordulatokkal végkiScanned by CamScanner
