Székes-Fejérvári Naptár, 1905 (33. évfolyam)
Szépirodalmi rész
60 Jrtegbüvölte azt a felhőt fényes ragyogása, Visszahozta azt a kardot Sugárzó varázsa. Jtthor] a rrji drága kardunk, yj Rákóczi kardja . . . Járnád e nyég valaha hős, Ki megvillogtassa? JYe villogjon soha másért, Csaf a szent hazáért! jYe húzzuk ki hüvelyéből, Csak a szabadságért! j?ósa Jőajos. A SAS. Mese. Irta: Havas István. Egyszer egy sas nagyon megéhezett a sziklák jhazájában s leszállóit táplálékért'egy buja völgybe, a hol mosolyogva nőnek a kövér virágok és gondtalanul táplálkoznak a gyáva és félénk állatok. A völgyben véletlenül egy gyönyörű leányra bukkant, aki egy bokor árnyékában ülve, szamócát evett. A sasnak megtetszett a leány, azonnal melléje telepedett és szerelmes szavakkal udvarolt neki. A leány nemcsak szép volt, de ábrándos és eszes is s igy természetesen sok nagyravágyás volt a szivében. Hizelgett neki a sas udvarlása, a ki éhséget, mindent elfelejtett érte. Okosan, kedvesen válaszolgatott a szavaira: az idő oly gyorsan tűnt el, hogy észre sem vették, hogy rájuk köszöntött az este. A sas egy nagy darabon hazakisérte a leányt s mélyen a szemébe nézett, mikor jóéjszakát kívánt neki. Az ábrándos leánynak nyugtalan éjszakája volt és a mikor felébredt, akkor sem tért vissza többé régi nyugalma. Ábrándozott és egyre maga mellett látta a sast. Napokig tartotta fogva ez a különös érzés, mig végre elhatározta, hogy megint csak kimegy az erdőre, a völgybe. Alig ért ki, már melette volt a sas. Ismét gyorsan múlt az idő és a leány boldogan tért otthonába este. Most már nem várt olyan hosszú ideig: majd minden
